lemez - The Cars: Move Like This

Valljuk be, erre nemrég még tényleg senki nem számított, főleg azután, hogy a Cars basszusgitáros-énekese, Benjamin Orr bő tíz évvel ezelőtt elhunyt. A zenekar első számú dalszerzője, valamint énekes-gitárosa, Ric Ocasek az elmúlt huszonnégy évet alig jegyzett szólólemezekkel, illetve viszonylag nívós producerkedéssel (Hole, Nada Surf, No Doubt, Weezer) húzta ki, tavaly pedig gondolt egyet, és régi társaival (Elliot Easton gitárossal, Greg Hawkes billentyűssel és David Robinson dobossal) ismét összerántotta a Carst.

Valljuk be, erre nemrég még tényleg senki nem számított, fõleg azután, hogy a Cars basszusgitáros-énekese, Benjamin Orr bõ tíz évvel ezelõtt elhunyt. A zenekar elsõ számú dalszerzõje, valamint énekes-gitárosa, Ric Ocasek az elmúlt huszonnégy évet alig jegyzett szólólemezekkel, illetve viszonylag nívós producerkedéssel (Hole, Nada Surf, No Doubt, Weezer) húzta ki, tavaly pedig gondolt egyet, és régi társaival (Elliot Easton gitárossal, Greg Hawkes billentyûssel és David Robinson dobossal) ismét összerántotta a Carst. Új tagot nem vettek be, a basszusért Hawkes, illetve néha a szintetizátorprogram felelt, de néhány dalban a neves producer, Jacknife Lee is nyakba akasztotta a mélygitárt.

A Cars egy olyan zenekar, melyet mifelénk a legtöbben a Drive címû búskomor szakítós balladán keresztül ismernek (ezt amúgy Orr énekelte), azt viszont talán kevesebben tudják, hogy óriási hatással voltak a KFT-re. New wave-es, posztpunkos artpop dalaik a mai napig jelen vannak a könnyûzenében, elég csak meghallgatni a Scissor Sisters tavalyi albumát. Lehet, hogy épp õk ösztönözték a már hatvan körül járó zenészeket, hogy elkészítsék a Move Like Thist, melynek hallatán úgy tûnik, mintha az elmúlt 24 év meg sem történt volna. A hangzás természetesen modernebb, de ugyanúgy itt vannak a vintage szintik, a szolidan adagolt gitárok, azt meg általában lehetetlen eldönteni, hogy igazi vagy szintetikus dob szól. A két csúcspont a Keep On Knocking és a nem is olyan szomorú Sad Song, az meg ennyi idõ után is egyértelmû, hogy a Carsra a Roxy Music gyakorolta a legnagyobb hatást. Orr hiánya fájó (a Soon címû balladát sokkal szívesebben hallaná az õ énekével az ember), és az új mû bizony nem üti meg sem a megasiker Heartbeat City, sem a korai lemezek szintjét, de mindenképp tisztességes munka ennyi idõs és ekkora szünet után összeálló zenészektõl, arra meg bõven elég, hogy szégyenkezés nélkül lehessen megint turnézniuk egyet.

Hear Music/Universal, 2011

***