lemez - THE MORNING BENDERS: BIG ECHO

  • Soós Csaba
  • 2010. június 3.

Zene

A poptörténelemből számtalan példát tudnék arra mondani, amikor egy zenekarral sűrű hátbaveregetések közepette közlik, hogy "srácok, hát ez tök jó, de tisztára olyan, mint", majd a homlokára nyomják az adott együttes matricáját, amit aztán szegény zenekar heves tiltakozások kíséretében próbál magáról levakarni. Többnyire sikertelenül.
A poptörténelembõl számtalan példát tudnék arra mondani, amikor egy zenekarral sûrû hátbaveregetések közepette közlik, hogy "srácok, hát ez tök jó, de tisztára olyan, mint", majd a homlokára nyomják az adott együttes matricáját, amit aztán szegény zenekar heves tiltakozások kíséretében próbál magáról levakarni. Többnyire sikertelenül. A kaliforniai The Morning Benders tagjai ezzel vajmi keveset foglalkoznak, és nyíltan vállalják, hogy õk bizony a Grizzly Bear elkötelezett rajongói. Gond egy szál se, sõt: meghívták a New York-i együttes basszusgitárosát, Chris Taylort, hogy ugyan legyen már a második lemezük producere. Aki persze szíves-örömest elvállalta, hogy még jobban összezavarodjanak az ügyeletes lopást kiáltók. Bár a kép szerencsére azért ennél árnyaltabb, kétségtelen tény, hogy a Big Echón számtalan olyan elemet találunk, amiket már hallottunk korábban a Grizzly Bear lemezein: a fura, folkos, egymásba gabalyodó gitártémák, a sztratoszférában lebegõ dallamok, a csendes melankóliából kiterebélyesedõ refrénbe torkolló dalok mind-mind a nagy példaképet idézik. A Chris és Jonathan Chu testvérpár vezette zenekar viszont paradox módon akkor van igazán elemében, amikor máshonnan merít: a kezdõ Excuses - amellett, hogy az egyik legjobb albumindító dal az idén - egybõl megidézi a kora hatvanas évek bájos Kaliforniáját, éppen csak a szikláknak csobbanó óceán hangja hiányzik a háttérbõl, míg a két percig sem tartó Cold War különféle csilingelõ ütõhangszerekre épített egybõl ható, direkt popdal. Szóval én mégiscsak a lassú elszakadás pártján volnék.

Rough Trade/Neon Music, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”