lemez - TRICKY: MIXED RACE

  • - minek -
  • 2010. október 7.

Zene

A rosszcsont kedvenc már vagy egy évtizede rendre megvicceli azokat, akik újabb Maxinquaye-t vagy Nearly Godot várnának tőle, legyenek ezek bármily zseniálisak akár mai füllel hallgatva is. Sőt a művész kedvtelve dobja félre későbbi "alteregóit" is: a Mixed Race a kilencedik albuma, s egyik korábbira sem hasonlít igazán.
A rosszcsont kedvenc már vagy egy évtizede rendre megvicceli azokat, akik újabb Maxinquaye-t vagy Nearly Godot várnának tõle, legyenek ezek bármily zseniálisak akár mai füllel hallgatva is. Sõt a mûvész kedvtelve dobja félre késõbbi "alteregóit" is: a Mixed Race a kilencedik albuma, s egyik korábbira sem hasonlít igazán. A leginkább zavarba ejtõ dolog az, hogy végighallgatása után cseppnyi bizonytalanságot sem hagy hallgatójában - igaz, katarzist meg dekányit se. Az új album tudniillik könnyû kézzel felkent mûfaji pastiche, egy minden erõlködés (és, sajnos, többnyire invenció) nélkül rögzített ujjgyakorlat, amit nem szenvedés végighallgatni. Tricky az elsõ benyomás alapján leginkább a kétezres évek szanaszéjjel ágazó (nem csak tánc)zenei univerzumát szeretné hangoskönyv formájában rendszerezni, katalogizálni, szemléltetõ példákkal ellátni és elénk tárni - na jó, mondjuk ez az optimista szcenárió: legalább ennyi az esélye annak is, hogy csupán önmaga mulattatását szolgálja az egész. Akad itt több bluesos-füstös, sõt majdnem dzsesszes téma (Every Day, Early Bird), Daft Punk-parafrázis (Kingston Logic), az amúgy gusztusosan groovy Come To Me-t a Girl From Ipanema töredékei vezetik fel, a Peter Gunn Theme (Mancini) gitárriffjeire épülõ Murder Weapont meg a My Wayéi - de hogy mi végre? A végére még kis house, némi kortárs jamaikai kóstoló, a kettõ közé pedig Bobby Gillespie és egy pszeudo-Primal Scream-szám is odafért: egyes vicces kedvû szerzõk kezei között így válik a zenekészítés afféle céltalan, szürreális unalomûzéssé.

Domino/Neon Music, 2010

***

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.