Zene

„Kell valami érvágás”

A MOME-ra jár, punkot ordibál, és a karantén alatt írt egy restiben búsongós, zongorás lemezt a Gustave Tigerből ismert Dorozsmai Gergő gitáros-producerrel, ami az év egyik legkellemesebb meglepetése. A Csókolomot és régi sanzonokat idéző Senki nem beszél kapcsán nagyurakhoz dörgölőző ősrockerekről és a drámázós dalírás kihívásairól is beszélgettünk.

  • Soós Tamás
  • 2021. július 7.

Garbage: No Gods No Masters

Poptörténeti pillanat lehetett, amikor Steve Marker amerikai gitáros 1994-ben megpillantotta az MTV 120 Minutes című műsorában a skót Angelfish posztpunk/goth együttes egyetlen klipjét (Suffocate Me).

  • - minek -
  • 2021. július 7.

Szőke Szabolcs: A bácsi zenél

Már az is méltó volna figyelmünkre, ha az idén 72-t betöltött zenész (Kolinda, Makám, Pangea, Tin-Tin Quartet, Ektar, Trio Squelini) és színházi alkotó (Orfeo, Stúdió K, Hólyagcirkusz) karcolatait csak az életműve támasztaná meg.

„Elfelejteni a határokat”

Elektronikus duójuknak több lemeze is megjelent 2011 és 2016 között, mellette olyan zenekarokban játszottak, mint az Irie Maffia vagy a Magashegyi Underground. Négy éve mégis Berlinbe költöztek, és elölről kezdtek mindent. Szalai Aneszt és Demeter Zoltánt kérdeztük.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

„Közben röhög rajtunk”

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal beszélgettünk.
  • Soós Tamás
  • 2021. június 23.

Kings of Convenience: Peace or Love

A norvégiai Bergenből való Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe akusztikus duója kisebb forradalmat keltett, amikor 22 éve feltűntek a színpadon, majd kiadták első, Quiet Is the New Loud című albumukat.

  • - minek -
  • 2021. június 23.

Richard Strauss: Hősi élet; Burleszk

A romantikus repertoár sokszor patetikus, tartja a közvélekedés, pedig az irónia is ott van a romantikusok eszköztárában: megtaláljuk sokaknál, Heinétől E. T. A. Hoffmannig, Berlioztól Schumannon át Richard Straussig.

  • - csk -
  • 2021. június 23.