„Nietzsche professzorral kávézunk; sajnos R.-ot nagyon felbosszantja azzal a fogadalmával, hogy nem eszik húst, csak zöldség- és gyümölcsféléket, R. szerint ez értelmetlenség, sőt dölyfösség, és mikor a professzor azt mondja, etikailag fontos, hogy ne együnk állatot stb., R. azt válaszolja, egész létezésünk kompromisszum, amelyet csak azáltal vezekelhetünk le, hogy valami jót viszünk végbe. A puszta tejivással nincs a dolog elintézve, akkor legyetek aszkétákká. Hogy a mi éghajlatunkon jót cselekedhessünk, jól kell táplálkoznunk stb. Minthogy a professzor R.-nak igazat ad, de mégis ragaszkodik az absztinenciájához, R. megmérgesedik.”
Így emlékezett naplójában 1869 szeptemberére Cosima Wagner, aki a keresztnév kezdőbetűjével természetesen férjére, Richard Wagnerre utalt. Bejegyzése három nappal A Rajna kincse müncheni bemutatója előtt született, a zeneszerző ingerlékenységére pedig kimerítő magyarázatot ad, ha elolvassuk, milyen körülmények között várta a premiert. Wagner elképzelése az volt, hogy a Rheingold a Nibelung-tetralógiával együtt kerüljön közönség elé – majd ha kész lesz –, mecénása, II. Lajos azonban nem akart tovább várni, és excentrikus elképzeléseinek megfelelő bemutatót tervezett. A müncheni Hofoper az énekeseket kicserélte, a zenekar létszámát csökkentette, a díszletek és a jelmezek pedig sokak szerint nevetségesek voltak – minden adott volt hát a tökéletes bukáshoz. A kritika bezzeg a zenét „becsmérelte kedélyesen”, és volt, aki az operát „pazar kiállítású, unalmas műnek” nevezte. Egy hónappal később, egy október végi reggelen a postás aztán levelet hozott a király aláírásával: „a szeretet és elragadtatás rég ismert kifejezései – írja Cosima –, hozzá még a bocsánatkérés A Rajna kincse miatti viselkedéséért (»túl nagy volt a vágy«).”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
