Lemez

World music: ha

nem tudtuk volna: Bamako a világ közepe, Salento Babilonig terjed, és a Balkán lelke Szigetcsép.

Rokia Koné & Jacknife Lee: Bamanan Rokia Koné az egyike azoknak az afrikai amazonoknak, akik öt évvel ezelőtt robbantottak a Republique Amazone című albumukkal. Írtunk is róla akkor, ismétlésként most csak azt je­gyez­zük meg, hogy az afrikai nők elnyomása elleni tiltakozásként álltak össze, olyan hang­ütéssel, amelyre Afrikán túl is felkapta a fejét az elektronikus tánczenei színtér.

Koné, akit addig csak Maliban istenítettek, felbuzdult a lemez nemzetközi sikerén, és valami hasonlóan nyitott szólóalbumról kezdett álmodozni maga is. Készített pár felvételt, de aztán bekavart az élet: 2020-ban új lemez az amazonokkal, na meg a vírus. Akár feledésbe is merülhettek volna a tervei, ám történt, hogy Jacknife Lee, a több mint jó nevű kaliforniai producer rákattant egy gitár hangjára az amazonok lemezén. Levelezni kezdett a lemez producerével, és mint kiderült, Salif Koné – Rokia Koné gitárosa – követte el, és amúgy éppen elakadtak a lemeztervükkel…

A többi kiderül a Bamanan című albumról. Hogy Lee számára nem volt elég a szokásos produceri szerep (arra ráunhatott a U2, az R.E.M., a Killers és Taylor Swift kapcsán), azt világosan jelzi, hogy Rokiával közösen jegyzik az albumot. Hogy a magáévá tette, az a legkevesebb. Az első számban (Bi Ye Tulonba Ye) kissé túl is exponálta magát, abban a programozás elnyomja a hangszeres mali hagyományt. De aztán, szerencsére, igazán mérlegképessé válik a produkció: az egyik serpenyőben a gitár, a djembe, a tama, a ngoni, a vokál (szóval, a vegytiszta Mali), a másikban pedig Lee tolja alájuk a magáét. És így együtt még azt is képesek elhitetni, hogy manapság Bamako a világ közepe. (Real World Records, 2022)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.