Interjú

„Nincs határ”

Lakatos György fagottművész

Zene

Kortárs művek elkötelezett előadója, több tucat mű címzettje. Lelkes és lelkesítő tanár. Páratlan aktivitását a több éves kényszerszünet sem törte meg. Évtizedek óta működő alapítványa, a Kék Madár minden évben jótékonysági fesztivált rendez beteg gyerekek javára. Mindezek mellett a hangszerről magáról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Csillagászként indultál. Esetleg műveled még valamennyire?

Lakatos György: Inkább már csak rácsodálkozásként. Ha érdekes írást találok, azt elolvasom. Nemrég tudtam meg például, hogy évente 4 millimétert távolodik a Hold. Ha ez így megy tovább, másfél millió év múlva nem lesz árapály. A Föld pedig százévente 3–4 másodpercet lassul, ezért néha kiigazítjuk az órát néhány másodperccel.

MN: A hírnév ugyan nem garancia a jó művészetre, de mondhatjuk-e azt, hogy a fagott nem hírnévre termett?

LGY: A szakmában ismerik a jó fagottosokat, mondok néhányat: Milan Turković, Klaus Thunemann, Sergio Azzolini.

MN: Én egy fagottos nevét ismerem, illetve kettőét, ifjabb és idősebb Hara Lászlóét. Te mindkettőjüknél tanultál. Mit tanultál tőlük?

LGY: Ifjabb Hara Lászlótól mindent. Fagottozás terén tőle tanultam a legtöbbet, nem technikát, hanem zenét. Laci bácsi inkább stílust tanított; ebben azért voltak közöttünk nézeteltérések, nem mindig szerette az akcentusaimat, dinamikáimat, díszítéseimet, kadenciáimat.

MN: A régizenéhez más játéktechnika kell a fagotton?

LGY: Valamennyire igen, de azért nem kell hozzá két külön ember.

MN: Egyébként mire termett a fagott? Nem olyan kicsi, mint a jellemszínész?

LGY: Van, amikor lágy, mint Nemorino románcában vagy a Tűzmadárban, van, amikor amisztikus, mint a Tavaszi áldozat elején, vannak vad szerepei, és persze ott vannak a buffonista, komikus szólamok, mint Dukas Bűvészinasában. Bár én pont azzal küzdök egész pályafutásom során, hogy kitörjek ezekből a skatulyákból, hiszen a fagott mindenre jó. Én magam is számtalan szólókoncertet játszottam már.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.