lemez -STING: SYMPHONICITIES

  • - kolozsil -
  • 2010. október 21.

Zene

Minden könnyűzenész hanyatlásának kezdete, ha túl komolyan veszi magát, és azt gondolja, hogy amit alkotott, maradandó - a legkevesebb, hogy dzsesszzenészek felveszik a standardok közé a szerzeményeit, de még az sem elképzelhetetlen, hogy a Berlini Filharmonikusok adják majd elő műveit. Stingnél ez a folyamat már akkor elkezdődött, amikor otthagyta a szépemlékű Police-t.
Minden könnyûzenész hanyatlásának kezdete, ha túl komolyan veszi magát, és azt gondolja, hogy amit alkotott, maradandó - a legkevesebb, hogy dzsesszzenészek felveszik a standardok közé a szerzeményeit, de még az sem elképzelhetetlen, hogy a Berlini Filharmonikusok adják majd elõ mûveit. Stingnél ez a folyamat már akkor elkezdõdött, amikor otthagyta a szépemlékû Police-t. Már az 1987-es ...Nothing Like A Sun lemezzel is az volt a baj, hogy szerzõje mintha abban a biztos tudatban készítette volna, hogy több és nagyobb a pályatársaknál. De az az anyag legalább hallgatható volt, szemben a folyamat következõ állomásával, amikor Sting felénekelte John Dowland dalait.

És most íme, itt van a klasszikus zene patinájával bevont (és ily módon nehézkessé tett) friss változat. A Roxanne-nek volt már nagyzenekari változata - a Moulin Rouge-ban volt hallható -, most lett egyéb Police-daloknak, így a Next To You-nak, sõt az olyan eleve komolyabbnak szánt szerzeményeknek is, mint az Englishman In New York, az I Hung My Head vagy az Every Little Thing.

A legmeglepõbb az, hogy a zenei bûntettekre rávehetõ Royal Philharmonic Concert Orchestra és Sting hallgatható, tulajdonképpen kedves albumot gründolt össze, olyan lemezt, ami inkább kísérlet, mint a Sting-emlékmû talapzata. Az említetett dalok nemcsak arra alkalmasak, hogy ne zavarják meg az emésztést, ha a szombati ebédhez szól valami - van azért ilyen feldolgozás is itt -, de a hangszerelési megoldások miatt némi figyelemre is érdemesek. Vagyis ha már klaszszikus és Sting, akkor inkább ez a lemez, mint a Dowland-album: van némi varázsa.

Universal, 2010

***

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.

A levegőben

Magyarországon elképzelhetetlen a zsigeri gyűlölet, amely a francia rendőröket övezi különféle (elsősorban, de nem kizárólag) szélsőbaloldali eszmék hívei közt.

Úgyszólván páratlan

Mivel itthon a téma jószerivel a futottak még kategóriájába sem tartozik, megemlítenénk, hogy jövő vasárnap rendezik Romániában az államfőválasztás megismételt első fordulóját. (A második menet, már ha semmi nem jön közbe, május 18-án lesz.)

Elfogytak az ötletek

A miniszterelnök minden évben tiszteletét teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évindító konferenciáján – az idén ezt március 7-én tartották. A szokásos menetrend szerint a kamara elnöke, a gazdasági miniszter és a jegybank elnöke is szólnak a meghívottakhoz – s bár 2021 óta Matolcsy György már nem tűnt fel az emelvényen, Varga Mihály most igen.

Mindenki ellenzékben

Egy évvel az országgyűlési választások előtt a 15 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz kapkod, híres-hírhedt kommunikációja csak követni képes Magyar Péterét. A kormánypárt gyarapodó aljasságaival leginkább a már sokszor legyőzött parlamenti ellenzék foglalkozik.