Lemez: A maradék szintjén (Butthole Surfers: Weird Revolution)

  • - bogi -
  • 2002. január 24.

Zene

"Halló, halló... Istenem, maradt még egyáltalán valaki?" - hallhatunk egy semmibe vesző hangot az új Butthole Surfers-lemez Utolsó asztronautájában. Az énekes és az összeköttetését elvesztett űrhajós kapcsolata nem meglepő, hiszen Gibby Haynes kompániája azon kevés hiteles zenekarok egyike, amely túlélte az amerikai post-punk halálát.

"Halló, halló... Istenem, maradt még egyáltalán valaki?" - hallhatunk egy semmibe vesző hangot az új Butthole Surfers-lemez Utolsó asztronautájában. Az énekes és az összeköttetését elvesztett űrhajós kapcsolata nem meglepő, hiszen Gibby Haynes kompániája azon kevés hiteles zenekarok egyike, amely túlélte az amerikai post-punk halálát.Pedig egy négy évvel ezelőtti (bécsi) koncertjük alapján le nem fogadtam volna, hogy Gibby túlvészeli az ezredfordulót. Nem sok jövőt jósolt, ahogy a csontsovány pasi levetett pólójával együtt elénk repült a hasának legfrissebb szúrását fedő ragtapasz. Ezzel együtt olyan elementáris koncertet nyomtak, amelyhez foghatót az "art punk" műfajában csupán a megboldogult Jesus Lizard tudott. Nem hozták ugyan magukkal a bevált meztelen táncosnőket, a vetítővásznon nem adták le a szokásos pénisz-rekonstruáló műtétet, sőt tizenöt éves ténykedésüket meghazudtolóan a színpadon sem gyújtottak fel semmit, de pszichedéliával átitatott gitáros-sampleres muzsikájuk külsőségek nélkül is taglózott.

Annak a turnénak az apropóját második multinacionális terjesztésű albumuk, az Electric Larryland adta, amiként a most megjelent nagylemezt is a Capitolnál tervezték kiadni. Egy teljes anyagot le is adtak 1998-ban gyártásra, de közben összekaptak a lemezcéggel, így a hosszas pereskedés-szakítás után felvették az egészet újra, kiegészítve öt új dallal.

Nem tudom, hogy az aktuális kiadó (Hollywood Records) neve mennyire játszik bele, de a Weird Revolutiont többen is kommerszebbnek vélik az együttes előző kiadványainál. Azok az emberek általában szentül meg vannak győződve, hogy az olyan sorok, mint a "Lejjebb, lejjebb, lejjebb, lejjebb... jííííháááá" (Get down) a legjobb hangulat jegyében íródtak.

Nos, én kifejezetten élvezném, ha legalább ilyen Butthole-osan sikerorientált lenne a mai rockszíntér. Bírnám, ha más zenekarok is savas ízű, kántáló rapbeszéddel idéznék Thomas Jeffersont: "Ha tényleg van Isten, akkor lelkemből remegek országom sorsáért." Bírnám, ha a popszerzőkbe csak annyi kreativitás szorulna, mint Gibbybe, amikor Malcolm X beszédeiből saját verziót ollóz össze, majd ezt a fehér=normális és a fekete=különc szócserékkel egy abnormális világ elleni kiáltvánnyá formálja (Weird revolution). Azt is díjaznám, ha a szövegírók olyan gúnnyal tudnának fogalmazni a militarista szemlélet ellen, mint ahogyan a Jetfightersben egy, a vadászrepülő-hivatásról álmodó kisfiúból pilóta lesz, majd az első bevetésén lelövik Bejrút felett. A mennyben Jézussal ébred, találkozik John Wayne-nel is, már-már egészen csodás minden, csak miután Jézus konzultál Allahhal, Johnnal együtt a pokolra kerül. S végül különösképp jólesne, ha a lemezen vendégszereplő Kid Rock-szerű sztárok hasonló felkéréseket vállalnának el a jövőben, és jól tűrnék, amikor egy olyan mondatukra, mint a "Szeretem a csajokat, a pénzt és az élet szégyenét", Gibby így kontráz: "Akkor gyere le a maradék szintjére, ahol az utca embere küszködik."

- bogi -

(Weird Revolution/Hollywood Records, 2001)

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.