Lemez: A sűrűjéből (The Temptations: Psychedelic Soul)

  • 2004. február 5.

Zene

Előkaparhatom bármikor a klasszikus funky-éra darabjait, az biztos, hogy kifekszem. Arra a szűk öt esztendőre gondolok, amit 1969 és '74 közé javaslok belőni, és (ugyan)azokra a zenekarokra, amiket aztán kínosan sziruposra főzött az egyetemes diszkómánia. Amilyen markáns időszak volt ez a fekete polgárjogi mozgalmak frontján, olyan forradalmi a tánczenében is, és természetesen csiki-csuki alapon, tessenek csak a funk-zászlóvivő James Brown elcsépelt szállóigéjére -"Mondd hangosan: fekete vagyok, és büszke rá!" - gondolni.

Előkaparhatom bármikor a klasszikus funky-éra darabjait, az biztos, hogy kifekszem. Arra a szűk öt esztendőre gondolok, amit 1969 és '74 közé javaslok belőni, és (ugyan)azokra a zenekarokra, amiket aztán kínosan sziruposra főzött az egyetemes diszkómánia. Amilyen markáns időszak volt ez a fekete polgárjogi mozgalmak frontján, olyan forradalmi a tánczenében is, és természetesen csiki-csuki alapon, tessenek csak a funk-zászlóvivő James Brown elcsépelt szállóigéjére -"Mondd hangosan: fekete vagyok, és büszke rá!" - gondolni.

A "funk" szót - mely eredetileg a kosz meg a bűz szinonimája a szlengben - egykor a blueszenészek használták, azon játékmód jelölésére, mely kimondottan nyers volt, ugyanakkor erősen kötődött az afrikai poliritmikához. De a hatvanas évek végén, amikor végigsöpört Amerikán, sokakat beszippantott a soul a dzsessz és a rock művelői közül is: például a Kool and the Ganget és az Earth, Wind and Fire-t tisztességes dzsesszzenekarként tartották addig számon, a Temptations pedig a mókásan együtt lépegető-daloló doo-wop énekegyüttesek krémjébe tartozott. Egészen addig, amíg a producer-szerző Norman Whitfield ellentmondást nem tűrő zsenialitásának alá nem vetette magát.

Whitfield nem gatyázott: alaposan átrendezte a Temptations és a funky erőviszonyait. Nem ő volt az első, aki a lebegős pszichedélia felé fordult - hanem a Sly and the Family Stone -, mindazonáltal teljesen sajátos hangképet kreált. A kövérre hizlalt basszus-dob alapok és a karcos-csípős wah-wah gitárok mögé súlyos vonósokat állított, aztán "demokratikusan" átrendezte az énekszólamokat, vagyis mindenkiből szólóénekes lett, s így jobban rá lehetett játszani az egymásnak feszülő basszus és falzett hangokra is. A dalok szövegeire pedig rátelepedett a gettólét, a háború, a narkó, a rasszizmus, egyszóval a fekete Amerika sorsa, olykor nem kevésbé kíméletes, tíz-tizenöt perces terjedelemben. Ezen a válogatáson is hallható öt ilyen méretesebb darab, és sem a Papa Was a Rollin' Stone-t, sem a Masterpiece-t nem bírta kikezdeni az idő.

Whitfield és a Temptations nyolc albumot készített 1969 és '73 között - nézzük csak: Cloud Nine, Puzzle People, Psychedelic Shack, Sky's The Limit, Solid Rock, All Directions, Masterpiece, 1990 -, a Psychedelic Soul százötven percében most ezeket járhatjuk körül. (Három évvel ezelőtt ugyanezzel a címmel már megjelent egy kompiláció Európában, de az csak egy korongot tartalmazott, s inkább a rádiós terjedelmű változatokra koncentrált. Ezt árnyalja-mélyíti a mostani, s inkább az amerikai piacra szánt anyag, esetenként - Psychedelic Shack, Ball Of Confusion - eddig ismeretlen verziók bemutatásával.)

Egy ragyogó korszak ragyogó zenekarának ragyogó lenyomata ez a gyűjtemény. Természeténél fogva pszichedelikus funky és soul a sűrűjéből, a megkerülhetetlen "rádiós" táncdalok (Cloud Nine, I Can't Get Next To You, War, Hum Along and Dance, Funky Music Sho Nuff Turn Me On estébé) mellett olyan poétikus szárnyalásokkal, mint mondjuk a Message From A Black Man vagy az Ain't No Justice. Az pedig tényleg a legkevesebb, hogy ezeknek a számoknak a nagyobbik része harminc év múltán is kiválóan működik, hat, él. Szóval ez most nem a nosztalgia helye.

Hanem a klasszikusoké.

Marton László Távolodó

Motown/Universal, 2003; megrendelhető a Rock's lemezboltban, Budapest VIII., Vas u. 5.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.