Lemez: A sűrűjéből (The Temptations: Psychedelic Soul)

  • 2004. február 5.

Zene

Előkaparhatom bármikor a klasszikus funky-éra darabjait, az biztos, hogy kifekszem. Arra a szűk öt esztendőre gondolok, amit 1969 és '74 közé javaslok belőni, és (ugyan)azokra a zenekarokra, amiket aztán kínosan sziruposra főzött az egyetemes diszkómánia. Amilyen markáns időszak volt ez a fekete polgárjogi mozgalmak frontján, olyan forradalmi a tánczenében is, és természetesen csiki-csuki alapon, tessenek csak a funk-zászlóvivő James Brown elcsépelt szállóigéjére -"Mondd hangosan: fekete vagyok, és büszke rá!" - gondolni.

Előkaparhatom bármikor a klasszikus funky-éra darabjait, az biztos, hogy kifekszem. Arra a szűk öt esztendőre gondolok, amit 1969 és '74 közé javaslok belőni, és (ugyan)azokra a zenekarokra, amiket aztán kínosan sziruposra főzött az egyetemes diszkómánia. Amilyen markáns időszak volt ez a fekete polgárjogi mozgalmak frontján, olyan forradalmi a tánczenében is, és természetesen csiki-csuki alapon, tessenek csak a funk-zászlóvivő James Brown elcsépelt szállóigéjére -"Mondd hangosan: fekete vagyok, és büszke rá!" - gondolni.

A "funk" szót - mely eredetileg a kosz meg a bűz szinonimája a szlengben - egykor a blueszenészek használták, azon játékmód jelölésére, mely kimondottan nyers volt, ugyanakkor erősen kötődött az afrikai poliritmikához. De a hatvanas évek végén, amikor végigsöpört Amerikán, sokakat beszippantott a soul a dzsessz és a rock művelői közül is: például a Kool and the Ganget és az Earth, Wind and Fire-t tisztességes dzsesszzenekarként tartották addig számon, a Temptations pedig a mókásan együtt lépegető-daloló doo-wop énekegyüttesek krémjébe tartozott. Egészen addig, amíg a producer-szerző Norman Whitfield ellentmondást nem tűrő zsenialitásának alá nem vetette magát.

Whitfield nem gatyázott: alaposan átrendezte a Temptations és a funky erőviszonyait. Nem ő volt az első, aki a lebegős pszichedélia felé fordult - hanem a Sly and the Family Stone -, mindazonáltal teljesen sajátos hangképet kreált. A kövérre hizlalt basszus-dob alapok és a karcos-csípős wah-wah gitárok mögé súlyos vonósokat állított, aztán "demokratikusan" átrendezte az énekszólamokat, vagyis mindenkiből szólóénekes lett, s így jobban rá lehetett játszani az egymásnak feszülő basszus és falzett hangokra is. A dalok szövegeire pedig rátelepedett a gettólét, a háború, a narkó, a rasszizmus, egyszóval a fekete Amerika sorsa, olykor nem kevésbé kíméletes, tíz-tizenöt perces terjedelemben. Ezen a válogatáson is hallható öt ilyen méretesebb darab, és sem a Papa Was a Rollin' Stone-t, sem a Masterpiece-t nem bírta kikezdeni az idő.

Whitfield és a Temptations nyolc albumot készített 1969 és '73 között - nézzük csak: Cloud Nine, Puzzle People, Psychedelic Shack, Sky's The Limit, Solid Rock, All Directions, Masterpiece, 1990 -, a Psychedelic Soul százötven percében most ezeket járhatjuk körül. (Három évvel ezelőtt ugyanezzel a címmel már megjelent egy kompiláció Európában, de az csak egy korongot tartalmazott, s inkább a rádiós terjedelmű változatokra koncentrált. Ezt árnyalja-mélyíti a mostani, s inkább az amerikai piacra szánt anyag, esetenként - Psychedelic Shack, Ball Of Confusion - eddig ismeretlen verziók bemutatásával.)

Egy ragyogó korszak ragyogó zenekarának ragyogó lenyomata ez a gyűjtemény. Természeténél fogva pszichedelikus funky és soul a sűrűjéből, a megkerülhetetlen "rádiós" táncdalok (Cloud Nine, I Can't Get Next To You, War, Hum Along and Dance, Funky Music Sho Nuff Turn Me On estébé) mellett olyan poétikus szárnyalásokkal, mint mondjuk a Message From A Black Man vagy az Ain't No Justice. Az pedig tényleg a legkevesebb, hogy ezeknek a számoknak a nagyobbik része harminc év múltán is kiválóan működik, hat, él. Szóval ez most nem a nosztalgia helye.

Hanem a klasszikusoké.

Marton László Távolodó

Motown/Universal, 2003; megrendelhető a Rock's lemezboltban, Budapest VIII., Vas u. 5.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.