Nyolc kis kritika

  • 2004.02.05 00:00

Zene

n Eötvös Péter IMA című vadonatúj lemeze a legkülönfélébb formálású, eltérő időben szerzett anyagokat tartalmazza, mégis egységes. Összekötő eleme a gesztikus elemek állandó jelenléte, a színháziasság, melyet maga a szerző is művészete egyik legfőbb jellemzőjének tart: "Minden, amit csinálok, szoros kapcsolatban áll a színházzal." A legnyilvánvalóbb ez a Correspondence című darabban, alcíme: Jelenetek vonósnégyesre.
A szcénák Wolfgang Amadeus és apja, Leopold Mozart levelezésén alapulnak, a szöveg egyszerre abszurd és szívszorító, a cselekmény középpontjában az anya (feleség) halála áll, aki Mozart párizsi körútja alatt hunyt el. Az apa és férj reakciója: "De miért éppen egy szombati napon?..." Ha ez a kérdés, természetes, hogy Eötvös az egész darabot a lehető leggroteszkebb, állandó glissandohatásokkal komponálta meg, amiből nem hiányzik a gyötrelem sem. Tragikomédia a Pellegrini vonósnégyes kirobbanó előadásában.

A címadó, 2001-2002-ben írt darab Weöres Sándor és Gerhard Rühm verseire készült, nagyszabású kórusmű nagyzenekari kísérettel. A kórust hangszerek tömegeként kezeli Eötvös, annál inkább, mivel a szövegek inkább csak hangzást, mint értelmes szavakat tartalmaznak. A darab egyszerre misztikus és hedonista.

Megdöbbentő a két zongorára (játssza: Andreas Grau és Götz Schumacher) komponált Cosmos. Ebben a kamasz Eötvös (a mű 1961-es!) Gagarin űrutazásától meghökkenve vázolja fel világegyetemista tapasztalatait. Egyrészt naiv darab, a bartóki örökség teljesen reflektálatlan átvételével, másrészt kísértetiesen vetíti előre a zeneszerző későbbi pályáját. Kissé programzene, de már csírájában érzékelhető Eötvös későbbi érdeklődése az univerzum iránt, melynek főműve az Atlantis. És persze az is hajmeresztő, hogy alig-felnőttként is micsoda formaérzékkel, színgazdagsággal dolgozott.

- csont -

BMC, CD085, 2004

HHHHH

könyv

n FRIED ISTVÁN A (POSZT)MODERN PETÕFI című könyve hármas huszárvágás: 1. felfrissíti az irodalomtörténeti közbeszédet nagy nemzeti költőnkről, akinek életművét egy ideje túlzott hallgatás, fennhéjázóan modernkedő lesajnálás és vastag érdektelenség övezi; 2. visszatessékeli az elemzés nyelvezetét a dermedt hermeneutikai kátyúból az összetett, a módszerek kiegészítő érdemeit méltányló szemléletre; 3. lépést tesz egy olyan kritikai alapállás felé, amely nemzeti klasszikusaink műveit is képes a pásztázó mérlegelés nyelvén szemügyre venni. Fried, említsem ezt az erényét is, tíz körömmel ragadja meg tárgyát, a műelemzés közben nem feledkezik meg a makro- és mikrokörnyezet adottságairól, s olvasás közben az a benyomásunk: mindent egyenként, részletekben mér meg, nem fölülről, hamisan, valamely módszertani vaskalaposság egységeivel. Tanulmányai - szembeötlő figyelemmegoszlás - főleg a fiatalkori és a '48-49-es művekre összpontosítanak: elemzi a Két vándort, A tél halálát, Petőfi korai várromantikáját, majd (a Rózsavölgyi halálára írt vers, valamint '48-as költemények fényében) a költő biblikus történéseket deszakralizáló, magánmitológiát teremtő, mindinkább az egyetemes kataklizma szókincsét kiforraló eszmerendjét taglalja. A könyv legszebb elemzése a Zalán futása és A helység kalapácsa című művek összevetése: meghökkentő látni, ahogy Petőfi - a paródia eszközeivel - mintegy megrepeszti a romantikus eposzi (múlt)szemlélet burkát, és Vörösmartyval szemben kialakítja rugalmas, vibráló, modern ízületű világszemléletét. (A két költőóriás viszonyáról, e fordulatos, pár év alatt lezajló stafétaváltásról egykor Martinkó András írt elemzést.)

Két kritikai pont marad: 1. a könyvből nem világlik ki, mikor keletkeztek Fried tanulmányai; 2. ha a szerző gömbölyít a szöveg stílusán, remekművel kínált volna meg. Ezért más módon lelkesedünk. Mondjuk így: ez a mű, ez remek.

- báthori -

Ister Kiadó, 2003, 190 oldal, 1600 Ft

HHHHH
lemez

n Red Snapper: Red Snapper A kilencvenes évek legendás acid jazz bandája, a Richard Thair (dobok), Ali Friend (nagybőgő) és David Ayers (gitár) alkotta Red Snapper 2000-ben feloszlott. A kollektíva vigaszképpen ígért még egy utolsó albumot, ám az állítólagos kiadói zűrök és egyéb hajcihők miatt ez csak tavaly jelenhetett meg.

A korábbi lemezeknél jóval puritánabb borítóba csomagolt, hét új dalt és három régebbi szám editált változatát tartalmazó korongon kissé túlsúlyba kerültek a lassabb, trip-hoposabb témák, de ettől azért szerencsére nem sikeredett túlságosan melankolikusra az anyag, hiszen a régi opusok közül olyan gyöngyszemek kerültek a lemezre, mint a Sabres of Paradise által remixelt Hot Flush vagy a 4 Dead Monks és a The Tunnel koncertverziói. A Red Snapper hangzását emblematikussá tevő nagybőgő pedig jobban szól, mint valaha, talán csak az a baj, hogy a triót rendszerint kisegítő vendég vokalisták - így a reszelős torkú szövegláda, MC Det és a csodálatos hangú énekesnő, Beth Orton - ezúttal nem működtek közre, holott az ő szereplésük biztosan megdobogtatta volna a rajongói szíveket. Nekik a valódi vigaszt persze bizonyára az jelentené, ha Snapperékidőközben elígérkeztek volna még egy, legeslegutolsó albumra.

- berkecz -

Lo Recordings/Trance Wave, 2003

HHHH

kiállítás

n Ahol a lélek lakozik - ezzel a rejtelmes címmel zár vasárnap tizenegy japán művész kiállítása. Hogy mennyiben reprezentálja az anyag a százhúszmilliós ország művészetét, erről fogalmam sincs, mint ahogy azt sem tudom, mi volt a feltételezhető alkotástömegből történt kiemelés elve. Abból, hogy a művek továbbvándorolnak a világ más kiállítóhelyeire, arra merek következtetni, hogy az anyagot alighanem Japánban állították össze, a fogadó intézmények pedig legfeljebb ebből válogathatnak.

Szigorúságával igen megnyerő a kiállítás szórólapján idézett megfogalmazás az ország új művészettámogatási törvényéből, miszerint "Japán megfáradt. (...) A japánok céltalanul bolyonganak." A művek azt sugallják, hogy ez a bolyongás egyúttal tapogatódzás is: megragadni a hétköznapok legapróbb, legelemibb mozzanatait, hogy el lehessen indulni valamiféle mélyebb művészi tartalmak felé. Kétségtelen, hogy a közönséges használati tárgyak kiemelése és ezen keresztül sajátos hangulati, érzelmi összefüggésbe helyezése Európában jó ideje művészeti közhely, mégsem tűnnek utánérzésnek ezek a gesztusok, amelyek eléggé eluralják a kiállítást. Valami kedvesen merész naivitás sugárzik belőlük, ahogy például a művésznő egy videón többrétegű szoknyája előlapját maga elé emelve italautomata formáját ölti - maga az átváltozó ruhadarab anyagi valóságában, rajzolata elnagyoltságában is megtekinthető. Vagy a szomorú, törékeny kis animációs figurák, amelyek a legközönségesebb tárgyak (ruhacsipesz, nyomógomb) szerepében élik fájdalmas, kiszolgáltatott életüket. Színes betűtészta fiolában, zúgó csövek, egy pár cipő, retikül - szomorkás, magányos darabok. De van egy igazán lírai képsorozat is testükben megöregedett, életvitelükben az abszurditásig fiatalos, fiktív nagymamákról (Japánban 84 év a nők átlagos életkora) egyfajta realisztikus földöntúliság határvidékén. Különös, hűvösségében is lebegő, nagyon XXI. századi álomvilágot mutat be a kiállítás. Okos, a valóság tudomásulvételén átszűrt, finoman érzelmes emelkedettséget.

- kyt -

Ludwig Múzeum, február 8-ig

HHHHH

lemez

n Beethoven: Hat vonósnégyes, op. 18 A szerző húszas évei végén jár, évek óta bécsi lakos, jól ismeri korának jelentős zeneszerzőit és azok munkásságát. Szó szerint kezében vannak Mozart vonósnégyesei (hiszen nem egyet a közelebbi ismeretség végett saját kezűleg másolt le), első kézből hallhatta Haydn Londonból hazahozott szimfóniáit és kései vonósnégyesremekeit, amikor úgy dönt, hogy ideje már, hogy ő is letegye a garast a kor - ha nem is legreprezentatívabb, de szakmailag mindenképpen -legfontosabb műfajában. Beethoven saját mércéjével mérve gyorsan halad. Ha hozzávesszük, hogy ez idő alatt mi mindennel foglalkozott - zongoraszonáták, zongoraversenyek, áriák, dalok, divatos variációk és az első szimfónia vázlatai -, szinte érthetetlen, miként jutott ideje még a Brunszvik családhoz fűződő meglehetősen szövevényes kapcsolatára is. A korainak nevezett vonósnégyes-sorozat egyfelől nagyon erős rokonságot mutat Haydn, de még inkább Mozart kvartettjeivel, másfelől már nagyon is beethoveni gondolkodás jellemzi őket. A tematikus építkezés, a váratlan harmóniai és nemegyszer formai megoldások avatják a hat vonósnégyest remekművé. Kicsit olyanok, mint szerzőnk egész életműve. Miközben lezár egy századot, új utakat is mutat.

A Takács kvartett 2002, illetve 2003 őszén rögzített felvételének erőssége a karakterek markáns megjelenítése mellett a könnyed előadásmód és az ennek látszólag ellentmondó dinamikai szélsőségek maradéktalan, de korántsem önkényes kiemelése. A rejtett motívumok, az át- meg átadott szólamok olyan természetességgel bukkannak fel, kerülnek előtérbe, hogy az egész sorozatra jellemző áttört hangszerelés mindvégig jól nyomon követhető. Nem törekednek zsíros, vastag hangokra, dörgő basszusokra, sokkal inkább a kecses, plasztikus hangideált célozzák meg. S ha el is ragadja őket egy-egy gyors tételben a lendület, ha nem is mindig tetszik a tartott hangok crescendója, egészében véve kitűnő, nagyon is emberi, élő előadást hallhatunk.

- tépé -

Decca 470848-2

HHHHH

könyv

n Paul Burston: Szégyentelen Számos könyvpiacon tematizálva tálalják a homoszexuális irodalmat. Ez a módszer talán arra jó, hogy új vásárlóréteget célozzanak, de az irodalomtudomány trendjei ma már talán megengedik, hogy a regények társadalmi közege mentén is lehessen vizsgálódni. A könnyen stigmatizálható, progresszív tematikára nálunk az Ulpius-ház figyelt fel. Szivárványszínű megkülönböztető csíkkal látja el az egyelőre angolszász kortárs íróktól megjelentetett melegtémájú könyveit. Első volt a kegyetlen tollú David Leavitt Arkansas címmel megjelent három kisregénye, a legutóbbi pedig az angol Burston szellemes londoni gay guide-ja, illuzorikus urbánus hedonizmussal leöntve. A body-bulding termektől a drogban, tetkóban, piercingben tocsogó promiszkuis báréleten keresztül az internetszex lényegéig minden megtalálható ebben a könyben, amit a meleglét sztereotípiáiról tudni kell.

A magát könnyedén olvastató regény a budapesti olvasótermek fényében is holografikus plasztikussággal festi a falra London klubszcénáját és a benne pörgő népség arcát. Nem nehéz azonosulni a főhős Martin normálisnak mondható értékrendjével és az ebből eredő bukásaival sem. A hetero barátnő figurája pedig arra a korszerű tényre figyelmeztet, hogy a meleg- és a szinglikultúra a XXI. század falansztereiben együtt menetel a vég felé. (Minden más is afelé tart, félreértés ne essék, csak sokan magányosan mennek.) A regényvég meg indokolatlanul optimista, de nem feledteti az előzményeket és azt sem, hogy manapság már nem a mellizom, hanem a bicepsz a nyerő.

- sisso -

Ulpius-ház, 2003, fordította: Páli Zoltán

HHHH

színház

n Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című darabjából lehetett volna ütős kis előadást csinálni: kisember szolgálatkészen nyalja a gyújtogatók mindenét, remélve, hogy ily módon őt nem gyújtogatják föl; gumirugalmasságú lényeg ez mostanság. Hogy Taub János rendezőt az új színházbeli előadásban ebből a jelentéstartományból a világon semmi nem érdekli, önmagában nem lenne baj; az ő markáns színházi világa, jó formájában, lehetne elég is.

A BiedermannÉ nem remekmű ugyan, de a Jedermannból elszármaztatott figura szatirikus közegbe helyezése meg a köré telepített, enyhén görögös tűzoltókar azért nem olyan rossz, de főleg nem annyira érdektelen és unalmas, mint amennyire az előadásból látszik. A díszlet - Árvai György tervezte - és a jelmez - eztpedig Szűcs Edit - még megtenné: előbbi geometrikus, brechtizálóan jelzésszerű, utóbbi pedig ötletes és szellemes.

Taub János elővette az ő szokásos, erőteljesen koreografikus rendezői eszköztárának alapelemeit, és - mint ezt látni - szépen ráhúzta a darabra. Minden belépő, minden mozdulat szigorúan eltervezett és végrehajtott - hogy mennyire, azt abból is látni, hogy olyikat többször is megmutatják, jelezvén: tényleg mindig ugyanolyan. Ez önmagában lehet jó is: a Szacsvay játszotta Biedermann reggeli szertartása - ahogy felöltözik és útnak indul - Kovalik Ági közreműködésével igazán mulatságos, még másodjára is. Vagy: a padláson elszállásolt gyújtogató (Dengyel Iván) akusztikus szexuális örömeire igazán szép némajelenetet ad elő a lépcsőn álldogáló és padlásra vágyakozó feleség szerepében Takács Katalin, aki, mikor végül feljut a padlásra, csengő kacagással jelzi: érdemes volt. (Valami hasonlót láttunk-hallottunk már éppen tőle a Bárkában játszott Ilja prófétában: ott is kitűnő volt.)

Amúgy eléggé tömény az unalom, noha Szacsvay László Biedermann szerepében olykor élettel dúsítja a koreográfiát, Eperjes Károly mint másodgyújtogató pedig a jobbak közül válogat unásig látott gesztusai közül.

- ki -

HH

film

n A tenger Megint egy izlandi film a fjordos rögvalóból, hogy immár a futballunkhoz hasonlóan önértékelésünk is kapjon egy leckét. Egyelőre a gesztust tudjuk értékelni. Baltasar Kormákur láthatóan több érzést, szemléletet óhajtott filmjébe belepumpálni, mind a cselekmény, mind a karakterek szintjén, de szintetizáló akarata sajnos elbukott az anyag túlságosan kiterjedt, gazdag voltán.

Szinte romantikusan indul, a munka és a kor, letűnt értékek pátosza dereng fel a lenyűgöző izlandi hegyek meredélyein, az új idők új dalai kifejezetten falsul csendülnek. Már arra gondolok, hogy egy halgyári capricciót látok majd kellő iróniával és meglepően meleg hangvétellel, amikor elkezd komorulni a kép. A csábító és kecsegtető cseh vonulatot felváltja a Dogmás őszinteség. Kormákur valószínűleg beleszeretett Vinterberg Születésnapjába - amit nem csodálok -, és elhatározta, leforgatja az izlandi verziót. Hiba volt. Megpróbálta ugyanis még tökéletesebbé tenni a cselekményszálak sokkolóan polifón jellegét, még több csavart, még több jellemhibát és korrajzot, generációs és szociális csődöt akarván felsorakoztatni. De egyre kevésbé tudta irányítani a folyamatot, a szálak összegubancolódtak, a film vége felé egyre több motiválatlan és zavaros lépést látunk, miközben a sok erőteljes brutalitás kioltja egymást.

Azért vannak szép pillanatok: én még ilyen high-tech kandallót az életben nem láttam, mint ahogy a sarkvidéki limuzinok is érdekes asszociációs játékot indítanak: Tarantino milyen jó mozit tudna itt csinálni! Nekünk most Kormákur jutott. A film vége jól példázza hibáját: egy kissé erőltetett zoológiai allegorizációt kapunk, amit rögtön agyonvág a pederaszta rendőr.

Túlcselezte magát.

- dedá -

Forgalmazza a Cirkó Film - Másképp Alapítvány

HH

Neked ajánljuk

Lehet, hogy végleg leáldozott a Golden Globe-nak

  • Gábor Áron

Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.