Lemez: Árnyék és ragyogás (The Walkabouts: Shimmers)

  • 2003. szeptember 25.

Zene

Ha csupán az volna a kérdés, hogy a Walkabouts miért nem futott be Magyarországon, lennének ötleteim. De a Walkabouts, húsz évvel és tizenöt albummal a háta mögött, nem futott be igazán sehol, bár Chris Eckman egyszer megjegyezte egy interjúban, hogy meglepően híresek Görögországban.
Ha csupán az volna a kérdés, hogy a Walkabouts miért nem futott be Magyarországon, lennének ötleteim. De a Walkabouts, húsz évvel és tizenöt albummal a háta mögött, nem futott be igazán sehol, bár Chris Eckman egyszer megjegyezte egy interjúban, hogy meglepően híresek Görögországban.

Chris Eckmannek a Walkabouts fél lelkét hívják, és azt kell tudni róla, hogy egy alaszkai halkonzervgyárban talált a másik felére, Carla Torgensonra. Egy washingtoni főiskoláról keveredtek oda nyári munkára, esténként pedig énekeltek és gitároztak, ahogy az ilyen táborokban lenni szokott. Aztán Washingtonban még volt egy évük, majd továbbálltak Seattle-be, s lényegében ott hozták össze a Walkabouts zenekart.

A nyolcvanas évek derekán Seattle már a grunge lázában égett - tetszenek még emlékezni Nirvanára, Mudhoneyra, Tadra? -, így a Walkabouts kilógott a sorból, hiszen rá a countrymuzsika éppoly erősen hatott, mint a metál vagy az art-punk. S bár a Sub Pop kiadó előbb-utóbb szerződést kínált, állandóan "magyarázkodni" kényszerült, aztán jobbnak látta, ha átpasszolja az európai kirendeltségének a zenekart.

Időközben "ráadásul" a szintis Glenn Slater is beszállt a csapatba, aki a hetvenes évek szimfonikus rockjáért lelkesedett, minek kö-vetkeztében már a becsületes country-rockba sem fértek bele igazán. (A dobos posztján pedig Terri Moeller állandósult, a basszeresek viszont gyakran cserélődtek, most éppen Joe Skyward van soron, miután Baker Saundersszel `99-ben végzett a heroin.) Mindennek persze még nem kellett volna szolidabb ismertséggel párosulnia, de hát ez van. Szóval nem véletlen, hogy ennek a best ofnak a címe a "pislákolásra" utal.

A Shimmers tizenhárom száma nem azzal a szándékkal került terítékre, hogy felidézze a Walkabouts-história legnagyobb sikereit. Inkább olyan képet fest a zenekarról, amely azt tükrözi, hogy hová jutott, hogy hol tart mostanság. Vagyis háttérbe szorultak a korai hangoskodások, a countrys-folkos fíling is visszafogottabb, s az a - nehezen dobozolható - szomorkás-emelkedett hangvétel az uralkodó, amely a Devil`s Road, a Nighttown, a Trail Of Stars vagy az Ended Up A Stranger albumok sajátja.

A legjobban persze az jár, akinek a Shimmers beavatásul szolgál, lévén ez most valóban válogatott élmény: az embernek összeszorul tőle a torka, a szíve, a gyomra, amije csak van; és teljesen mindegy, hogy Chris vagy Carla hangját hallja-e közben, garantált a mélység, s hozzá az elragadás, az örvény. Görögországban, legalábbis, egészen biztosan, de én azt hiszem, most már próbálkozhatnánk vele a mi vidékünkön is bátran.

Marton László Távolodó

Glitterhouse/Neon, 2003 - a Walkabouts október 22-én tetten érhető Ausztriában, a Szene Wienben

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.