Lemez: Csókoltatom (King Naat Veliov § The Original Kocani Orkestar: Cigance)

  • m. l. t.
  • 2001. március 1.

Zene

Megvan az esélye, igazán sajnálom, hogy ez a cikk másról szóljon. Alighanem a toleranciaszintemmel van baj: nagyon tudom rühellni, amikor el vagyok így igazítva: ez most az eredeti Kocani zenekar. Ahelyett, hogy megköszönném szépen.

King Naat Veliov & The Original

Megvan az esélye, igazán sajnálom, hogy ez a cikk másról szóljon. Alighanem a toleranciaszintemmel van baj: nagyon tudom rühellni, amikor el vagyok így igazítva: ez most az eredeti Kocani zenekar. Ahelyett, hogy megköszönném szépen.

Tavaly, amikor fellépett egy francia fesztiválon, feltűnt ugyan, hogy épp a zenekarvezető Naat Veliovot nélkülözi a csapat, de olyan szörnyen nem hiányzott, viszonylag könnyen túltettem magam. Tiszta sor, ezek szerint az volt a nem kóser Kocani társulat; bizonyára szakadtak egyet, van ilyen. Ahogy a Taraf de Haidouks legendájától sem idegen, hogy ugyanarra a napra több fellépést is készek elvállalni, egymástól távol eső helyeken. Mégis, mintha több bőrt nyúztak volna le a kelleténél, kikandikál a pakliból az átverés, az elbizonytalanodás és végül a zavar: akkor most mi a helyzet a korábbi szimplán Kocani-lemezekkel?

Nem hiányzott nekem a world musicban is az ilyen baszakodás. Hiszen bírni szoktam én ezt a zenekart: a macedón rezesek közül az első volt nekem. Veliovnak már a nagypapája is trombitált, akárcsak Boban Markovicnak, csak hát az szerb, és amikor az improvizáció a mérce, inkább Naat a király. Amúgy egykutya, a Kusturica-filmeket sem úszta meg egyik banda sem, hogy ne merüljünk mélyebbre, a török katonaindulók forrásáig. Ez a zene most még kicsit divat, nyilván ezért is a nyomulás, és hogy ´94 óta ez már a negyedik Kocani-CD a piacon.

Jó lett volna, ha ez a Cigance éppoly ínycsiklandó, mint a L´Orient Est Rouge vagy a Gypsy Mambo volt, de inkább lerágott csont - innentől többet kell majd agyalni, ha ennyi lemezt pottyantanak a világra. Addig is passz, amúgy csókoltatom Veliovot meg Stefanov harmonikást. Más szóval: erről a zenéről már minden meg van írva, az persze más kérdés, ha egy cikk nem arról szól.

m. l. t.

Plane/Zenesegély, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.