King Naat Veliov & The Original
Tavaly, amikor fellépett egy francia fesztiválon, feltűnt ugyan, hogy épp a zenekarvezető Naat Veliovot nélkülözi a csapat, de olyan szörnyen nem hiányzott, viszonylag könnyen túltettem magam. Tiszta sor, ezek szerint az volt a nem kóser Kocani társulat; bizonyára szakadtak egyet, van ilyen. Ahogy a Taraf de Haidouks legendájától sem idegen, hogy ugyanarra a napra több fellépést is készek elvállalni, egymástól távol eső helyeken. Mégis, mintha több bőrt nyúztak volna le a kelleténél, kikandikál a pakliból az átverés, az elbizonytalanodás és végül a zavar: akkor most mi a helyzet a korábbi szimplán Kocani-lemezekkel?
Nem hiányzott nekem a world musicban is az ilyen baszakodás. Hiszen bírni szoktam én ezt a zenekart: a macedón rezesek közül az első volt nekem. Veliovnak már a nagypapája is trombitált, akárcsak Boban Markovicnak, csak hát az szerb, és amikor az improvizáció a mérce, inkább Naat a király. Amúgy egykutya, a Kusturica-filmeket sem úszta meg egyik banda sem, hogy ne merüljünk mélyebbre, a török katonaindulók forrásáig. Ez a zene most még kicsit divat, nyilván ezért is a nyomulás, és hogy ´94 óta ez már a negyedik Kocani-CD a piacon.
Jó lett volna, ha ez a Cigance éppoly ínycsiklandó, mint a L´Orient Est Rouge vagy a Gypsy Mambo volt, de inkább lerágott csont - innentől többet kell majd agyalni, ha ennyi lemezt pottyantanak a világra. Addig is passz, amúgy csókoltatom Veliovot meg Stefanov harmonikást. Más szóval: erről a zenéről már minden meg van írva, az persze más kérdés, ha egy cikk nem arról szól.
m. l. t.
Plane/Zenesegély, 2000
