Lemez: Jeles; közepes (Colombia; Mexico)

  • 2001. október 25.

Zene

Odáig nem ragadtatnám a vágyaimat, hogy egy ország világzenéje belesrófolható legyen egy szimpla CD-be, de azért van vagy három kérdés, amelyre szeretek választ kapni, mielőtt lelkesednem kell. Mennyit bír felölelni a térségre jellemző stílusokból; a jelképes nevek mellé képes-e felsorakoztatni az újonnan érkezőket; no és végül, ugye, mennyire lopja a fülem szívébe magát, ami ebből összeáll?
Odáig nem ragadtatnám a vágyaimat, hogy egy ország világzenéje belesrófolható legyen egy szimpla CD-be, de azért van vagy három kérdés, amelyre szeretek választ kapni, mielőtt lelkesednem kell. Mennyit bír felölelni a térségre jellemző stílusokból; a jelképes nevek mellé képes-e felsorakoztatni az újonnan érkezőket; no és végül, ugye, mennyire lopja a fülem szívébe magát, ami ebből összeáll?

Kolumbiára igazán rákattanhatott New York-i kiadónk, mely egy huszonhét évvel ezelőtti kirándulás bűvöletében a Putumayo folyó völgyéről nevezte el magát. Mellesleg a dolga sem volt túl nehéz, elvégre a legtöbb kolumbiai kiadvány beszippantható egyetlen forrásból (Discos Fuentes). Ami pedig az ízlés dolga, az most megint csak kipipálható: ez a háromnegyed órás válogatás úgy hallgatható végig, hogy egyetlen száma sem késztet menekvésre, és stiláris változatossága ellenére sem hull alkotóira. Pedig az Andok hangja (bambuco - Los 50 de Joselito), az Atlanti-óceán partvidékén honos harmonikaszó (wallenato - Tulio Zuloaga), a falusi rezesbandák emléke (Porro - Lucho Bermúdez), a karib világ széljárása (salsa - Joe Arrayo) és a spanyol-afrikai-indián hatásokat összegyúró "nemzeti zene" (cumbia - Totó la Momposina) egyaránt kiveszi belőle a részét. És noha a tizenkét előadó túlnyomórészt jól ismert a hazájában, mifelénk azért a beavatás élménye is e pakliba fér - egyszóval ez a Colombia az én elvárásaimnak tisztességgel megfelel. Mexikó felé ugyancsak pozitív előítélettel fordultam - végül is a róla elnevezett úton cseperedtem fel -, de ezt az összeállítást sajnos kevésbé átütőnek találtam. Tulajdonképpen nem is annyira a dalok minőségével, inkább a válogatás-szerkesztés felületével van bajom: noha valóban a soné a legelterjedtebb mexikói dalcsalád, azért én bemutattam volna a countrys ranchera, a harmonikás tex-mex, a rezes banda vagy a rockos fúziók jeleseit. No és (a kötelező Los Loboson túl) a névsor sem igazán reprezentatív, illetve, ha úgy tetszik, több a felfedezni való: aki eddig elkerülte Lhasát vagy Lila Downst, az most remélhetőleg rögvest a becserkészésükre indul. Ha így van, akkor jól van, de összegzésül ez jóindulattal is csak félsiker.

Marton László Távolodó

Colombia; Mexico, Putumayo World Music IndieGo, 2001

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.