Lemez: Jeles; közepes (Colombia; Mexico)

  • 2001. október 25.

Zene

Odáig nem ragadtatnám a vágyaimat, hogy egy ország világzenéje belesrófolható legyen egy szimpla CD-be, de azért van vagy három kérdés, amelyre szeretek választ kapni, mielőtt lelkesednem kell. Mennyit bír felölelni a térségre jellemző stílusokból; a jelképes nevek mellé képes-e felsorakoztatni az újonnan érkezőket; no és végül, ugye, mennyire lopja a fülem szívébe magát, ami ebből összeáll?
Odáig nem ragadtatnám a vágyaimat, hogy egy ország világzenéje belesrófolható legyen egy szimpla CD-be, de azért van vagy három kérdés, amelyre szeretek választ kapni, mielőtt lelkesednem kell. Mennyit bír felölelni a térségre jellemző stílusokból; a jelképes nevek mellé képes-e felsorakoztatni az újonnan érkezőket; no és végül, ugye, mennyire lopja a fülem szívébe magát, ami ebből összeáll?

Kolumbiára igazán rákattanhatott New York-i kiadónk, mely egy huszonhét évvel ezelőtti kirándulás bűvöletében a Putumayo folyó völgyéről nevezte el magát. Mellesleg a dolga sem volt túl nehéz, elvégre a legtöbb kolumbiai kiadvány beszippantható egyetlen forrásból (Discos Fuentes). Ami pedig az ízlés dolga, az most megint csak kipipálható: ez a háromnegyed órás válogatás úgy hallgatható végig, hogy egyetlen száma sem késztet menekvésre, és stiláris változatossága ellenére sem hull alkotóira. Pedig az Andok hangja (bambuco - Los 50 de Joselito), az Atlanti-óceán partvidékén honos harmonikaszó (wallenato - Tulio Zuloaga), a falusi rezesbandák emléke (Porro - Lucho Bermúdez), a karib világ széljárása (salsa - Joe Arrayo) és a spanyol-afrikai-indián hatásokat összegyúró "nemzeti zene" (cumbia - Totó la Momposina) egyaránt kiveszi belőle a részét. És noha a tizenkét előadó túlnyomórészt jól ismert a hazájában, mifelénk azért a beavatás élménye is e pakliba fér - egyszóval ez a Colombia az én elvárásaimnak tisztességgel megfelel. Mexikó felé ugyancsak pozitív előítélettel fordultam - végül is a róla elnevezett úton cseperedtem fel -, de ezt az összeállítást sajnos kevésbé átütőnek találtam. Tulajdonképpen nem is annyira a dalok minőségével, inkább a válogatás-szerkesztés felületével van bajom: noha valóban a soné a legelterjedtebb mexikói dalcsalád, azért én bemutattam volna a countrys ranchera, a harmonikás tex-mex, a rezes banda vagy a rockos fúziók jeleseit. No és (a kötelező Los Loboson túl) a névsor sem igazán reprezentatív, illetve, ha úgy tetszik, több a felfedezni való: aki eddig elkerülte Lhasát vagy Lila Downst, az most remélhetőleg rögvest a becserkészésükre indul. Ha így van, akkor jól van, de összegzésül ez jóindulattal is csak félsiker.

Marton László Távolodó

Colombia; Mexico, Putumayo World Music IndieGo, 2001

Figyelmébe ajánljuk

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.