Lemez: Jeles; közepes (Colombia; Mexico)

  • 2001. október 25.

Zene

Odáig nem ragadtatnám a vágyaimat, hogy egy ország világzenéje belesrófolható legyen egy szimpla CD-be, de azért van vagy három kérdés, amelyre szeretek választ kapni, mielőtt lelkesednem kell. Mennyit bír felölelni a térségre jellemző stílusokból; a jelképes nevek mellé képes-e felsorakoztatni az újonnan érkezőket; no és végül, ugye, mennyire lopja a fülem szívébe magát, ami ebből összeáll?
Odáig nem ragadtatnám a vágyaimat, hogy egy ország világzenéje belesrófolható legyen egy szimpla CD-be, de azért van vagy három kérdés, amelyre szeretek választ kapni, mielőtt lelkesednem kell. Mennyit bír felölelni a térségre jellemző stílusokból; a jelképes nevek mellé képes-e felsorakoztatni az újonnan érkezőket; no és végül, ugye, mennyire lopja a fülem szívébe magát, ami ebből összeáll?

Kolumbiára igazán rákattanhatott New York-i kiadónk, mely egy huszonhét évvel ezelőtti kirándulás bűvöletében a Putumayo folyó völgyéről nevezte el magát. Mellesleg a dolga sem volt túl nehéz, elvégre a legtöbb kolumbiai kiadvány beszippantható egyetlen forrásból (Discos Fuentes). Ami pedig az ízlés dolga, az most megint csak kipipálható: ez a háromnegyed órás válogatás úgy hallgatható végig, hogy egyetlen száma sem késztet menekvésre, és stiláris változatossága ellenére sem hull alkotóira. Pedig az Andok hangja (bambuco - Los 50 de Joselito), az Atlanti-óceán partvidékén honos harmonikaszó (wallenato - Tulio Zuloaga), a falusi rezesbandák emléke (Porro - Lucho Bermúdez), a karib világ széljárása (salsa - Joe Arrayo) és a spanyol-afrikai-indián hatásokat összegyúró "nemzeti zene" (cumbia - Totó la Momposina) egyaránt kiveszi belőle a részét. És noha a tizenkét előadó túlnyomórészt jól ismert a hazájában, mifelénk azért a beavatás élménye is e pakliba fér - egyszóval ez a Colombia az én elvárásaimnak tisztességgel megfelel. Mexikó felé ugyancsak pozitív előítélettel fordultam - végül is a róla elnevezett úton cseperedtem fel -, de ezt az összeállítást sajnos kevésbé átütőnek találtam. Tulajdonképpen nem is annyira a dalok minőségével, inkább a válogatás-szerkesztés felületével van bajom: noha valóban a soné a legelterjedtebb mexikói dalcsalád, azért én bemutattam volna a countrys ranchera, a harmonikás tex-mex, a rezes banda vagy a rockos fúziók jeleseit. No és (a kötelező Los Loboson túl) a névsor sem igazán reprezentatív, illetve, ha úgy tetszik, több a felfedezni való: aki eddig elkerülte Lhasát vagy Lila Downst, az most remélhetőleg rögvest a becserkészésükre indul. Ha így van, akkor jól van, de összegzésül ez jóindulattal is csak félsiker.

Marton László Távolodó

Colombia; Mexico, Putumayo World Music IndieGo, 2001

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.