Lemez: Kapával, kaszával (Freestylers: Pressure Point)

szerző
Minek
publikálva
2001/46. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Visszatért hát a hírhedett Harvey-Cantor duó, s olyanok ők, mint a Bourbonok: semmit sem tanultak, bár talán még nem felejtettek el mindent. Emlékezzünk csak: 1997 táján, mikor a csapból is bigbeat folyt, (többek közt) ők voltak a nagy királyok: a Freestyle Noize (Uprock EP ugye) meg a Breaker Beats ász darabok voltak, nem is szólva a hatásvadász Audioweb-, Crustation- meg Wubble U-remixekről (Policeman Skank!, Purple!, Petal!). Azután ők is megcsinálták a maguk nagylemezét, az meg már túlságosan is töményre sikerült, tele volt a B-Boy Stance- meg Ruffneck-zsánerű bombasztikus slágerekkel, s végül egész életművüket tönkrejátszották a szemét díszzsokék. Közben jöttek-mentek a zenék, a két anglidióta meg visszajött és játszik, mintha sose múlna a gyermekkor. Az új lemez (Pressure Point) összességében nem rossz, például van rajta néhány kedves darab is, a többi meg nettó önismétlés - az viszont rokonszenves, hogy a léha zene királyai nem szálltak be a ki tud sújtósabb szubbasszust keresztezni a fűnyíró hangjával versenybe. A nyitódarab (Now Is The Time) például derekasan ringatja a fejet, azután egy szokásos tósztolás Tenor Flytól (mint később kiderül, műfajában még mindig ez a legerősebb), azután egy meglepi szám, amelyben egy bizonyos Petra nevű lány énekel, és a zene szép, mintha csak az angyalok hozták volna: szinte már indie-pop, jön is vissza a nyolcvanas évek, mint az árvíz, hiába a nyúlgát meg az impregnált disznóól. Navigator már erőtlenül szól a nyolcvankettes évjáratú putytyogások alatt, de azután vége lesz mindennek, mint a botnak: jönnek a slágernek szánt cuccok, amelyek egy pillanatra sem próbálnak/hagynak elgondolkod(tat)ni a lét rejtelmei felől, megy az ember be a közepébe, azután táncol és felejt, a maradék úgyis törlődik reggelre. A slágerblokk után a végére megint elhatalmasodik a tósztolás, ami magában persze nem is lenne oly nagy baj, csak hát fiaink ezt már nem bírják sem pucával, sem cérnával - mi tagadás, mi sem: a teljes hetvenvalahány perc egy ültő helyből történő befogadása szinte lehetetlen feladat egy eltévedt és unatkozó hegymászó számára is, bár a fagyhaláltól talán megvéd. De panaszkodjunk bár, a Freestylers immár intézmény, amelyről évtizedek múltán hidakat, kisbolygókat és kétbillió lóerős űrdömpereket nevez el a hálás utókor.

Visszatért hát a hírhedett Harvey-Cantor duó, s olyanok ők, mint a Bourbonok: semmit sem tanultak, bár talán még nem felejtettek el mindent. Emlékezzünk csak: 1997 táján, mikor a csapból is bigbeat folyt, (többek közt) ők voltak a nagy királyok: a Freestyle Noize (Uprock EP ugye) meg a Breaker Beats ász darabok voltak, nem is szólva a hatásvadász Audioweb-, Crustation- meg Wubble U-remixekről (Policeman Skank!, Purple!, Petal!). Azután ők is megcsinálták a maguk nagylemezét, az meg már túlságosan is töményre sikerült, tele volt a B-Boy Stance- meg Ruffneck-zsánerű bombasztikus slágerekkel, s végül egész életművüket tönkrejátszották a szemét díszzsokék. Közben jöttek-mentek a zenék, a két anglidióta meg visszajött és játszik, mintha sose múlna a gyermekkor. Az új lemez (Pressure Point) összességében nem rossz, például van rajta néhány kedves darab is, a többi meg nettó önismétlés - az viszont rokonszenves, hogy a léha zene királyai nem szálltak be a ki tud sújtósabb szubbasszust keresztezni a fűnyíró hangjával versenybe. A nyitódarab (Now Is The Time) például derekasan ringatja a fejet, azután egy szokásos tósztolás Tenor Flytól (mint később kiderül, műfajában még mindig ez a legerősebb), azután egy meglepi szám, amelyben egy bizonyos Petra nevű lány énekel, és a zene szép, mintha csak az angyalok hozták volna: szinte már indie-pop, jön is vissza a nyolcvanas évek, mint az árvíz, hiába a nyúlgát meg az impregnált disznóól. Navigator már erőtlenül szól a nyolcvankettes évjáratú putytyogások alatt, de azután vége lesz mindennek, mint a botnak: jönnek a slágernek szánt cuccok, amelyek egy pillanatra sem próbálnak/hagynak elgondolkod(tat)ni a lét rejtelmei felől, megy az ember be a közepébe, azután táncol és felejt, a maradék úgyis törlődik reggelre. A slágerblokk után a végére megint elhatalmasodik a tósztolás, ami magában persze nem is lenne oly nagy baj, csak hát fiaink ezt már nem bírják sem pucával, sem cérnával - mi tagadás, mi sem: a teljes hetvenvalahány perc egy ültő helyből történő befogadása szinte lehetetlen feladat egy eltévedt és unatkozó hegymászó számára is, bár a fagyhaláltól talán megvéd. De panaszkodjunk bár, a Freestylers immár intézmény, amelyről évtizedek múltán hidakat, kisbolygókat és kétbillió lóerős űrdömpereket nevez el a hálás utókor.

Minek

Freskanova/HMK, 2001

szerző
Minek
publikálva
2001/46. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...