Lemez: Lehet egy jó napod (B‘lga: Majd megszokod)

  • Minek
  • 2002. május 16.

Zene

Talán nem túlzás állítani: a B‘lgának sikerült megcsinálnia az utóbbi évek legszórakoztatóbb magyar hangzóanyagát, s ez nem kis részben kegyetlenül mulatságos, egyben jólesően durva szövegeiknek köszönhető. A négy MC mind témaválasztásában, mind megszólalásában - jó értelemben - kilóg a sorból, pedig első ránézésre nem is csinálnak mást, mint kellően kihegyezetten, páros rímekbe szedett formában elénk tálalják a rögmagyar valóság eredendő morbiditását. Rögtön a nyitószám, az immár slágerré avanzsált Ovi szellemesen és fantáziadúsan variálja a kora gyermekkori szocializáció témáját, miközben alaposan felforgatva és nyelvileg is megújítva, finoman beilleszti a ganxta- rap kliséket a középső csoportosok életvilágába. A borító nemhiába fenyeget minket obszcén szövegekkel: jönnek is, különösen a kétrészes, Kalauz címet viselő darabban, ám ott meg tökéletesen helyén van a durvulás. Arról már nem is szólunk, hogy dramaturgiailag is mennyire rendben van ez a folytatásos BKV-ballada, amely mintegy egymás mellé rendelten küldi elénk elébb a bliccelő utasok, majd a közlekedési dolgozók belső monológjait, melyek egyenlő mértékben, szimmetrikusan trágárak, már ahogy gyarló és egyszerű lelkektől ez el is várható. De az alkotók indulata nem kíméli országunk lakosságának szinte egyetlen szegmensét sem: különösen nagyot kapnak az arcukba a húsevők, az autósok, a féleszű fogyasztók, a kamu ganxta-rapperek meg a maradék tízmillió baromarcú - de hát ez már így szokás egy hip-hop albumon, ahol azért alapvetően és rendre az osztó igazság dominál.
Talán nem túlzás állítani: a B‘lgának sikerült megcsinálnia az utóbbi évek legszórakoztatóbb magyar hangzóanyagát, s ez nem kis részben kegyetlenül mulatságos, egyben jólesően durva szövegeiknek köszönhető. A négy MC mind témaválasztásában, mind megszólalásában - jó értelemben - kilóg a sorból, pedig első ránézésre nem is csinálnak mást, mint kellően kihegyezetten, páros rímekbe szedett formában elénk tálalják a rögmagyar valóság eredendő morbiditását. Rögtön a nyitószám, az immár slágerré avanzsált Ovi szellemesen és fantáziadúsan variálja a kora gyermekkori szocializáció témáját, miközben alaposan felforgatva és nyelvileg is megújítva, finoman beilleszti a ganxta- rap kliséket a középső csoportosok életvilágába. A borító nemhiába fenyeget minket obszcén szövegekkel: jönnek is, különösen a kétrészes, Kalauz címet viselő darabban, ám ott meg tökéletesen helyén van a durvulás. Arról már nem is szólunk, hogy dramaturgiailag is mennyire rendben van ez a folytatásos BKV-ballada, amely mintegy egymás mellé rendelten küldi elénk elébb a bliccelő utasok, majd a közlekedési dolgozók belső monológjait, melyek egyenlő mértékben, szimmetrikusan trágárak, már ahogy gyarló és egyszerű lelkektől ez el is várható. De az alkotók indulata nem kíméli országunk lakosságának szinte egyetlen szegmensét sem: különösen nagyot kapnak az arcukba a húsevők, az autósok, a féleszű fogyasztók, a kamu ganxta-rapperek meg a maradék tízmillió baromarcú - de hát ez már így szokás egy hip-hop albumon, ahol azért alapvetően és rendre az osztó igazság dominál.

Igazságtalanok lennénk, ha a négy beszélő fej mellett nem méltatnánk érdeméhez illően a két dj munkáját: Titusz és Szabi fülnek tetsző, lüktetős hip-hop, funk, ragga, dub s a többi ütemeket nyom a szövegek alá, a hangkollázsok zömmel rendben vannak, s különösen dicséretre méltó, amint a zenész munkatársak kreatívan használják a magyar népszerű zenei hagyományt - ebből a szempontból külön említésre méltó a Nemzeti Hip-hop című, hazafias kiáltványnak álcázott morbid paródia (Tenkes kapitányával turbózva), amelynek, a realitások ismeretében, jó esélye van arra, hogy némely agyatlan komolyan is vegye (meg nem erősített híresztelések szerint a dalt már játszották a legnagyobb parlamenten kívüli párt saját családi adóján is, ami azért, ismerve a körükben regnáló humortalan sötétség mértékét, tán nem is annyira megdöbbentő).

Mindennél többet elmond, hogy a B‘lga első lemezét akár egy ültő helyünkben is végighallgathatjuk: annak ellenére, hogy ez idő alatt több mint hetvenpercnyi tömény matériát kell befogadnunk, garantáltan jól fogunk szórakozni.

Minek

Crossroads Records, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.