Lemez: Mégis magasan (U2: All That You Can´t Leave Behind)

  • - bogi -
  • 2000. november 30.

Zene

Kezdeti hőskorszakát követően a világ egyik legnevesebb rockzenekara fokozatosan a fellegekbe veszett, s mint névadója, az amcsi kémrepülő, iszonyatos magasból kutakodta az itteni helyzetet.
Kezdeti hőskorszakát követően a világ egyik legnevesebb rockzenekara fokozatosan a fellegekbe veszett, s mint névadója, az amcsi kémrepülő, iszonyatos magasból kutakodta az itteni helyzetet.

A földre 1997-es, Pop című lemezével tért vissza újra, de míg az az anyag a "feltápászkodás" jegyében jött létre, a mostani egy minden eddiginél erősebb formát mutat.

Egy húsz éven kersztül változatlan felállású zenekar hullámzó teljesítményén fennakadni persze dőreség lenne, de hadd mondjam el, mi csípte a szemem egyre jobban a U2 pályafutása kapcsán. Bonóék őszinte mozgalmistaként, politikai véleményüket harsányan hangoztatva indultak útnak a nyolcvanas évek new wave, alterock színterén - egy régi videó tanúsága szerint -, paripájuk nyergében lobogtatva a "szabadság zászlaját". Emlékezetes U2-dalok a későbbiekben is születtek, de korai albumaik (Boy, October, War) iránt érzett nagyfokú szimpátiám idővel jócskán megfakult.

Emlékszem, az évekkel ezelőtt pesti U2-koncert hiteltelen Bono-figuráját mennyire nehezemre esett összeegyeztetni az együttes elkötelezett jótevőt formáló imidzsével. Természetesen az ír ügy melletti kiállás, a Live Aid-koncert, az Amnesty International-támogatás, az etióp misszionáriuskodás, a berlini fal leomlása feletti örvendezés, a frissiben felszabadult Szarajevóban megtartott fellépés, vagy az éppen aktuális törekvés, a harmadik világ adósságainak eltörléséért folytatott küzdelem önmagában igen dicséretes gesztus. Csak éppen képtelen voltam komolyan venni attól a "ripacstól" a Népstadionban.

Világmegváltó és "önmagukat újra kitaláló" lemezeik méltatását így átengedném az avatottabb kritikusoknak, s inkább onnan folytatnám, hogy ´97-ben a zenekarnak bekattant a diszkók kristálygömbje meg a stroboszkóp. Korosodó férfiaktól nem kis teljesítmény, bár a klubos Pop-anyagról nekem mégis inkább az új anyagot megelőlegező lassúbb témák jöttek át.

Ezen ugyanis egymásba érve sorjáznak a megkapó dallamok, ilyen erős melódiafelhozatalt U2-számok még nem mutattak egyhuzamban. A címet meghazudtolva (Minden, amit nem tudsz elhagyni), messze az együttes legletisztultabb albuma, görcs- és szenvelgésmentes rockzenéjüket leheletfinoman hangszerelték modernre. Bár a Caruso-trip néhol még mindig játszik, Bono hangja hál´ isten rengeteget veszített sallangjaiból; a szövegek egyszerűbbek, de mélyebben ülnek: negyven felett az ember egyre hajlamosabb alulról fölfelé is tekingetni. A U2 ezúttal rendesen megzabolázza rakoncátlan pátosz-pegazusát, s közöttünk járva, mégis magasan, a legjobbját alkotta.

- bogi -

Island/Universal, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.