Dresch Dudás Mihály Quartett: Révészem, révészem... Jó sűrű, dinamikus, modern dzsessz, erősen beágyazva a kárpát-medencei népzenékbe. A Dresch Quartettnek ez a hatodik albuma - egy rendkívül következetes életmű szerves folytatása, s egyben talán a legjobb darabja. Hat felvétel hallható az albumon, ebből négyet stúdióban, kettőt egy ´97-es koncerten rögzítettek. A kompozíciók kidolgozottak, nagyon együtt van a csapat, olyannyira, hogy ebben a felállásban - mint hírlik - ez az utolsó felvétele. Innen már tovább kell lépni az újabb inspirációért.
Érdekessége az anyagnak, hogy a címadó dalban, mely egy bácskai népdal feldolgozása, Berecz András énekel. Az ő karakteres hangján, archaikus stílusban szólal meg az a téma, ami a Dresch Quartett zenéjének alappilléreit feszegeti. Nevezetesen az, hogy miképpen szervülhet a népzene és a dzsessz. (Szabados György a Jazz és népzene című tanulmányában behatóan foglalkozik e kérdéssel. Itt csak arra utalnék, hogy a népzene tájolt, zárt, egybehangzó, a dzsessz pedig nem tájolt, nyitott és disszonáns közérzetű.) A népzene tartása és súlya folyamatosan jelen van Dresch zenéjében, ugyanakkor a népzenei témák használata nem szükségszerűen következik a zene egészéből, néha párhuzamos az improvizatív részekkel.
Mindazonáltal nagyon szép az anyag, a Gyimesi impressziók Dresch egyik legjobb műve; kíváncsian várjuk, hogy innen merre mozdul el művészete.
Lajkó Félix és Zenekara: Koncert ´98 Mindig esemény egy Lajkó-koncert vagy -CD, hiszen ő nem épít következetes életművet, nincs állandó együttese, folyton útközben van, keresi azt a formát vagy műfajt, amelyben kétségtelen tehetsége megnyilvánulhat. Munkássága a professzionális zenészlét kereteit feszegeti, állandó bizonytalanságban tartva híveit és a koncertszervezőket, miközben ő az utóbbi idők legnagyobb találmánya. Lehet, hogy sosem fog megérkezni, az ő műfaja a keresés maga - vagy meglehet, a saját habitusához épít műfajt -, ugyanakkor általában szinte ugyanazt játssza. Megvan a saját egyedi hangja, úgy hegedül, ahogy utoljára Kathy Horváth Lajos tudott a hetvenes években: az embernek feláll a szőr a hátán.
Az új album egy ´98-as zeneakadémiai koncert felvétele. A hat kompozíció közül egy vonósnégyesre van hangszerelve, egy szóló, a többi brácsa-, bőgő-, dobkísérettel szólal meg. Katartikus pillanatok követnek üresjáratnak tűnő részeket, Félix eksztatikus játékmódja a giccs és a bartóki mélységek között mozog. Volt már felkapott ez a zene, lesz majd divat cikizni, de az biztos, hogy nagyon lehet szeretni.
Jó úton halad a Fonó Records, bár a CD-k hangképe kissé vékony és túlpolírozott. E lemezek dizájnja már nagyon szép, ami ebben a házimásolós korban nem elhanyagolható szempont. Ehhez kellettek a kiváló fotósok, Kása Béla, Dormán László és a tervező Barcsik Géza munkája. És ha már van egy jó magyar független kiadó, akkor csak azért izgulhatunk, hogy legyen is mit kiadnia.
Czabán György 7.0
