Lemez: Nõ az esély (PJ Harvey: Uh Huh Her)

  • Greff András
  • 2004. július 1.

Zene

Nemrégiben Melissa Auf Der Maur lemezérõl értekezvén hoztuk szóba Polly Jean Harveyt (Magyar Narancs, 2004. május 6.), felpanaszolván mintegy az olyan rockelõadónõk fájó hiányát, akik három percnél tovább is izgalmasak bírnának maradni. Hiszen arról harangoznak mindenfelé, hogy ismét ereje teljében volna a szoknyás rock, de én valahogy nem érzem magamban azt a kimondott ujjongást. Szó se róla, nekem is bejön mondjuk Brody Dalle a Distillersbõl, de azért õ alig több Courtney Love javított kiadásánál, és akkor sem indulok be igazán, ha a fõsodorban tevékenykedõ csajok (Alanis Morissette-tõl mondjuk Tori Amosig) sápatag utóbbi lemezeire gondolok. Nesze neked, girl-power!

Nemrégiben Melissa Auf Der Maur lemezérõl értekezvén hoztuk szóba Polly Jean Harveyt (Magyar Narancs, 2004. május 6.), felpanaszolván mintegy az olyan rockelõadónõk fájó hiányát, akik három percnél tovább is izgalmasak bírnának maradni. Hiszen arról harangoznak mindenfelé, hogy ismét ereje teljében volna a szoknyás rock, de én valahogy nem érzem magamban azt a kimondott ujjongást. Szó se róla, nekem is bejön mondjuk Brody Dalle a Distillersbõl, de azért õ alig több Courtney Love javított kiadásánál, és akkor sem indulok be igazán, ha a fõsodorban tevékenykedõ csajok (Alanis Morissette-tõl mondjuk Tori Amosig) sápatag utóbbi lemezeire gondolok. Nesze neked, girl-power!

Vannak azért olyanok is, akik védik a mundér becsületét - nemrég Patti Smith, most pedig a legjobb tanítványa, PJ Harvey rukkolt elõ egy-egy jelentékenyebb dobással. Ha belegondolok, még egyetlen gyengébb lemezt sem hallottam Pollytól: akár punkosan karcos volt a kiszerelés (Dry), akár elektronikus (Is This Desire?) vagy, mint legutóbb, kimondottan popos (Stories From The City, Stories From The Sea), mindez a legkevésbé sem érintette a dalok jelentékeny magaslati-mélységi kiterjedését. És nincs ez másképp most, a hetedik lemezével sem.

Az Uh Huh Her csak a felszínén mutat alapvetõbb eltérést az elõdjétõl, s bár akad rajta néhány, a korai lemezek vadságát megidézõ tétel (Who The Fuck?, The Letter), mégis leginkább a StoriesÉ világával vonható párhuzam. Mert ugyan a hangzás most sokkal csúfabb, a dalok pedig alulhangszereltek és szabálytalanok (vagy ha mégsem azok, akkor baromi rövidek, mint például az alig egyperces No Child Of Mine), ezek mögött a szerelmes számok mögött ugyanaz a mindent átitató sûrû melankólia lebeg. Csak most még több a keserûség, még több a bánat. S bár mint egész ez a lemez talán nem sorolható a legerõsebb PJ Harveyk közé, az olyan dalok, mint a Shame, a You Come Through vagy a lemezt elegánsan lezáró The Darker Days Of Me And Him, éppen ettõl válnak kimagaslóvá. És megkerülhetetlenné, ha a leginkább szívszorító Harvey-számokat gyûjtenénk csokorba.

Greff András

Universal, 2004

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.