Lemez: Táncol és mellélép (Perry Farrell: Song Yet To Be Sung)

szerző
- greff -
publikálva
2001/35. (08. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ültem a tévé előtt a minap, dinamikusan elszörföztem a huszadik születésnapi partiját ülő emtívi partjaiig, s a hosszadalmas közvetítés során egyszerre csak Perry Farrell bámult rám a képernyőről. Aranyszínű öltönyben, valamint Dave Navarro gitáros és Stephen Perkins dobos társaságában feszített, szóval nagyon úgy néz ki, hogy a négy évvel ezelőtti elbénázott próbálkozást követően most akkor ismét van Jane´s Addiction. Onnan kezdem.

Ültem a tévé előtt a minap, dinamikusan elszörföztem a huszadik születésnapi partiját ülő emtívi partjaiig, s a hosszadalmas közvetítés során egyszerre csak Perry Farrell bámult rám a képernyőről. Aranyszínű öltönyben, valamint Dave Navarro gitáros és Stephen Perkins dobos társaságában feszített, szóval nagyon úgy néz ki, hogy a négy évvel ezelőtti elbénázott próbálkozást követően most akkor ismét van Jane´s Addiction. Onnan kezdem.

A kilencvenes évek legelején ez volt az a zenekar, amelynek sorsa csudaszépen lemodellezte az amerikai alternatív rock számos csapatának kicsivel később kibontakozó karrierjét. Adva volt egy tehetséges és üdítően beteg fickókból álló társaság, amelynek pikáns, tarka gitárzenéje igazán friss hangnak számított, ráadásul tisztességesen be is kajálta a jónép: a földalatti klubok padlatáról egy nap a szupersztárság kapujánál találta magát. Ám a mainstream zeneipar szokásos aljasságai, no és főképp a heroin rövid időn belül úgy hazavágta, hogy csak nyekkent (de legalább élve keveredett ki a kalandból mind a négy zenész). Három masszív lemez maradt utána (Jane´s Addiction, Nothing´s Schocking, Ritual De Lo Habitual), amelyek egészen jól bírnak az idővel: e néhány sorra készülve előkapartam azt a kazettámat, amelyre még a gimnáziumban másolta rá az angoltanárom a Nothingot, és jól megdöngettem: valóságos, igen korrekt élménynek bizonyult.

Perry aztán az általa alapított amerikai utazó zenefesztivál, a Lollapalooza felett őrködött (majd elhatárolódott az ügytől, mondván, elkurvult az egész), valamint a Porno For Pyrosban énekelt. Egész klassz zenekar volt az is, kettő darab nagylemezt (Porno For Pyros és Good God´s Urge) ért meg. ´97-ben hajszál híja volt, hogy újra frankón összejöjjön a Jane´s, de csak pár koncert meg egy válogatáslemez lett belőle, aztán ment tovább mindenki a maga útján.

Farrell például három éven keresztül dolgozott ezen az első, tánczenésre vett szólólemezén. Lelövöm a poént: jócskán csalódás. És ebben nem is igazán Perry teljesítménye a ludas. Mondjuk, ez a jellegzetesen magas hang a vártnál jóval visszafogottabban süvölt mostan, de azért ezeket a kígyózó dallamokat önmagukban véve jólesik hallhatni. Hanem ami alattuk zörög, az igencsak méltánytalan. A Song Yet To Be Sung elkészítéséhez, olvasom, jelentős erők sorakoztak föl: Alan Moulder a Nine Inch Nails, Marius de Vries pedig Björk mellett villantott, de ide nekem a rozsdás bökőt, hogy ezeket az ásatag drum ´n´ bass- meg dubalapokat akármelyik lelkesebb csepeli hobbidídzsé ki bírná keverni, miután figyelmesen végighallgatta mondjuk az Asian Dub Foundation lemezeit. Nem beszélve a romantikus szintetizátor-futamokról. Röpke, illékony pillanatokra áll össze úgy igazán a kép, amúgy viszont jobbára háttérzene szöszmötöléshez, ami engem simán kiborít, mikor egy ilyen kaliberű figuráról van szó.

Szóval ezt a kört elfelejteni, és várni a Jane´st: csináljanak csodát, én meg majd elhiszem.

- greff -

EMI, 2001

szerző
- greff -
publikálva
2001/35. (08. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...