A szólójáték mellett, mely végig jelen van hihetetlenül gazdag életművében, készített egy sor kiváló duófelvételt hasonlóképp zseniális zenészekkel. Kultiválja a kvartett formációt, melyben jól érvényesül zenéjének komplexitása, és ha öszszejön, nagyzenekarokat vezet. A színtiszta improvizációtól a dzsessz-sztenderdek újragondolásán át a komponált művekig terjed zenei aktivitása. Biztos hatott rá - mondjuk - Dolphy, Parker, Monk, Cage, Stockhausen és Wittgenstein, de Braxton egy szuverén zenei nyelvet kreált magának.
Hozzám azok a felvételei állnak a legközelebb, ahol az emóció és a konstrukció egyaránt erős, ahol mint zeneszerző és mint zenész is jelen van. A kvartett mint forma lehetővé teszi a bonyolult zenei struktúrák megjelenítését úgy, hogy tág teret hagy a zenésztársak egyéniségének kibontakozásához.
Ennek pregnáns példája e most újra kiadott koncertfelvétel, amit az első dortmundi dzsesszfesztiválon rögzítettek. Braxton alt-, szopraninó-, kontrabasszus szaxofonon és háromféle klarinéton játszik, George Lewis pozaunozik, Dave Holland bőgőzik és Barry Altschul dobol. A nyitott és párhuzamos struktúrák alatt végiggurul a posztbebopos lüktetés, a zene levegős, de intenzív, a zenészek hihetetlen empátiával és felszabadultan játszanak. Braxton soundja éles és tiszta, Lewis beszélni tud a hangszerén, a ritmusszekció okosan és színesen szolgál.
A Braxton által felépített mitológia túl van a dzsesszen, de megőrizte annak vitalitását. Ez az album az afroamerikai tradíció kreatív továbbgondolásának mintapéldája és egy nagy zenész katartikus víziója az ezredvég világáról.
Czabán György Szoszidzs
hatOLOGY, 2001
