Színház: Eszméid közt a zűr (Nemzeti, Tragédia)

  • Csáki Judit
  • 2002. március 21.

Zene

Micsoda monumentális barom volt az, akinek eszébe jutott (és keresztülvitte), hogy a televízió élőben közvetítse Az ember tragédiáját az új Nemzeti Színházból! Kiszivattyúzta a produkcióból legfőbb erényét, a látványos monumentalitást. A zsöllyében ülve ez a legintenzívebb hatás: audiovizuális rágógumin kérődzünk, se idő, se energia a gondolkodásra; igaz, az alkotók nem a szellemi teljesítményt méltányolták Madách művében, tehát a viselkedésünk, mondhatni, adekvát.

Micsoda monumentális barom volt az, akinek eszébe jutott (és keresztülvitte), hogy a televízió élőben közvetítse Az ember tragédiáját az új Nemzeti Színházból! Kiszivattyúzta a produkcióból legfőbb erényét, a látványos monumentalitást. A zsöllyében ülve ez a legintenzívebb hatás: audiovizuális rágógumin kérődzünk, se idő, se energia a gondolkodásra; igaz, az alkotók nem a szellemi teljesítményt méltányolták Madách művében, tehát a viselkedésünk, mondhatni, adekvát.Tudom én, hogy a helyzet képtelen: oly sok színházon kívüli körülmény határozza meg ezt az előadást, hogy a kontextus vacakságát és veszélyességét kritikusi csőlátással próbálom ellensúlyozni. Mentem, ami menthető.

A londoni szín díszletét például. Elöl a kar szövegét egy fiú "reppeli" böhönye magnó mellett. (A szöveg nehezen hajlik, szálkásan törik inkább.) Mögötte háromemeletnyi kazettás építmény, minden fülkében egy-egy jelenet, legfölül árnyjáték - életünk pillanatképei: szobabicikli, kefélés, olvasás, egymás gyilkolászása, karácsony stb. -, legalul a komputeres jósda, a kocsmapult, az ékszerárus, a bábjátékos. Ez jó. (De a korábban felbukkanó repülőgép lépcsőjének ismételt használata már nem jó, különösen úgy, hogy látni a mögé tolt másikat: a halni készülő népség tehát először fölmászik, aztán lemászik, mígnem Éva - pontosabban az ő szerepében egy kaszkadőr vagy táncos - a szó legszorosabb értelmében "átallépi" az átallépendőt, ennyit a költészetről.)

Jók a táncosok, a kaszkadőrök, Juronics Tamás és Pintér Tamás csapata. A római színben hosszas és ügyes a gladiátormeccs, majd a ketrec felemelkedik, s a táncosok által megtartott és billegtetett dobogón (a gép persze segít, de az illúzió remek) zajlik az orgia. Még a fogadás tárgyát képező ló is bejön,

illedelmes leszbikus táncot lejtenek

a hátán. Ez is jó. (Az már nem, hogy a végén mindenki, még Lucifer is begurul a pestises tömegsírba - a főszereplők ugyanis nem szoktak meghalni ebben a műben.)

Lucifer az jó, többnyire így legalább "az ördög komédiájából" (Erdélyi János) kapunk valamit. Igaz, Alföldi Róberté a legjobb szerep ebben az opusban; az irónia a szerep és szereplő sajátja, ráadásul Alföldi szövegében maradt a legtöbb "velő", szövegmondása értelmes - bár kompenzációs okokból időnként kénytelen túlartikulálni, majdhogynem szavalni -, nevetései, legyintései, ontológiai szkepszise emberi; jó őt nézni és hallgatni, üde, értelmes, színházi folt.

És lakik még több jó parányi részletekben, Bodrogi Gyula egy-egy villanásában, a bizánci szín gyerekhadseregében, Tresz Zsuzsa egy-egy "idézetes" jelmezében, a párizsi szín később is felbukkanó, fej nélküli arisztokrata bábjaiban, a tökéletes illúziót keltő hangeffektekben, és aki még nem fáradt el a végére és szereti az ilyesmit, annak a feltörő vízsugár metafora nélküli, fizikai erejében is (kár, hogy a tévében torta-csillagszórónak látszott!), de közben hatalmasan és baljósan nyomul az üresség, a kínlódás, a svindli.

Rendben lehetne, hogy az Úr ezúttal originális megjelenést kapott: a komputer Times New Roman betűjét fettben; vetítik a szövegét a közönségnek, s ő tud olvasni, ha nem takarnak be díszletelemek. Ez az izzadságszagú trouvaille - melynek legfőbb mozgatórugója, hogy az összes leszerepelt, avagy e pillanatban nemkívánatos áthallásokkal bírható megoldást elkerülje - a Lucifert játszó Alföldinek nem okoz problémát: hátat fordít és dialogizál a felvillanó sortöredékekkel. Legalábbis az elején, mert a végén már vetített szöveg sincs, Úr sincs, ezért aztán Alföldit úgy kell sután kicsempészni a színről, mert eltűnt az abgangja. Az "Ember, küzdj..." kicsit hiányzik, de engem le lehet beszélni róla; legföljebb nyugtázom, mennyit ment előre fajzatunk: Paál Istvánt még majdnem megkövezték, mert elhagyta, anno.

Vártam, hogy kisül valami abból is, hogy Ádámot és Évát két meglett ember játssza, akik munka után fáradtan utaznak a mozgólépcsőn, vásárolnak a szupermarketben, és Évát egy gyors szakítás után elviszi a metró, melyben ott ül három enervált arkangyal. Lehetséges, hogy erről volt gondolva valami - megcsinálva nem lett belőle semmi, két túlkoros embrió vágtat végig a történelem revüjén. Pap Vera az agyonmitizált, ezeralakú Évában sajnálatos módon színészi tehetségének különleges jegyeitől volt legtöbbször megfosztva - a párizsi szín kommünárvillanásában, a londoni szín bakancsos, rágógumizós aluljárótinijében és a metró ajtajában szomorúan bámuló, fáradt aszszonyban a kevés kivételt lehetett látni. Szarvas Józsefet maga alá gyűrte még saját, a tűréshatárig lerövidített szövege is; Ádámja nem több, mint egy a statiszták közül a Lucifer vezényelte nagyszabású esztrádműsorban (olykor, például Tankréd páncéljában a félrebillent sisakkal a legkomikusabb), melyben egyébként Éva is statiszta.

A revü - erős, sokat kárhoztatott koncepció, de én szeretek szórakozni -, az itt a lényeg. Madách szövegének eszmeleltárjellege sajnálatos módon következetlenül húzatott ki a szövegből (Telihay Péter dramaturg nyilván Szikorával egyetértésben nyírta-szerkesztette át), bár a húzás tényét és irányát kétségtelenül erősíti a tapasztalat, hogy ami maradt, azzal sem sikerül mindig megbirkózni. Székhelyi József a Pátriárka szerepében elmondja (kétszer is hallottam), hogy az eretnekek a homousiont hirdetik, míg az egyház a homoiusiont preferálja. Ezek után lehet ugyan Ádámnak Tankréd szerepében azt tanácsolnia a szerencsétleneknek, hogy "adjátok fel, barátim, azt az i-t", csak semmi értelme, ugye, ha egyszer eleve fel van adva. Ez slendriánság, amiként az is az, hogy Szarvas József rendre rosszul intonál, ha veleje van egy-egy sornak, az "egyet bánok csak" már ilyennek minősül. A "csontra húzás" következtében keletkezett űr megtelik gondolatilag zavaros vagy illusztratív ötletekkel:

Ádám és Lucifer

puttonyos Mikulás

a londoni színben, Ádám-Fáraó rabszolga-felszabadító felkiáltására iszkolnak kifelé íziben a tetszetős rabszolgahölgyek. A Lucifer tulajdonolta két fa egyike csontváz - rajta lóg a tudás almája, és ő mutatja, hogy élt már ember e tájon -, másika mélyen dekoltált, csinos statiszta, aki, nyilván mint örökifjú, felbukkan később is. A hatalmas kék golyóbis, melyben Ádám és Éva először a színre gurul, a közönség "ah!"-ját és "oh!"-ját hivatott kiváltani, és ezt sikerrel teszi. Márta István zenéje vállaltan megannyi idézet, nekem a Lili Marlen tetszett a legjobban a római színben, Básti Juli Hippiájától a "Borral, szerelemmel eltelni sosem kell" kezdetű Madách-szövegre. Az első jelenetben juntatábornoknak öltöztetett arkangyalok később összevissza járkálnak a darabban, olykor van szárnyacska, olykor nincs. Nagy neveket is magában foglaló népes statisztéria játszik a megúszásra.

Az egyes színek közt egyre hoszszadalmasabbnak érzett vetítések vannak; a klipek alapeleme mindig egy csatorna-alagút, melybe technikailag bravúrosan montírozzák bele az előadás képeit, oda meg vissza; örült a gyerek, mikor föltűnt a Bambi, tudtuk, játszani is fog még. Így is lett: az érzelmes lelkületű eszkimó az elárvult őzike meséjét nézi egyfolytában a videón, így váltja le Szikora Madáchot, cseppben a tenger módra mutatván a produkció lényegét: két szék közt a pad alját.

Merthogy telinek látszik, mégis dermesztően üres előadás ez: Az ember tragédiáján belül leledző gondolatot nem közöl és nem ébreszt. Egyebeket bőséggel - ezek azonban túlcsordulnak az új épület kemény falain, meg itt a terjedelmi korlátokon.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.