Színház: Eszméid közt a zűr (Nemzeti, Tragédia)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2002/12. (03. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Micsoda monumentális barom volt az, akinek eszébe jutott (és keresztülvitte), hogy a televízió élőben közvetítse Az ember tragédiáját az új Nemzeti Színházból! Kiszivattyúzta a produkcióból legfőbb erényét, a látványos monumentalitást. A zsöllyében ülve ez a legintenzívebb hatás: audiovizuális rágógumin kérődzünk, se idő, se energia a gondolkodásra; igaz, az alkotók nem a szellemi teljesítményt méltányolták Madách művében, tehát a viselkedésünk, mondhatni, adekvát.

Micsoda monumentális barom volt az, akinek eszébe jutott (és keresztülvitte), hogy a televízió élőben közvetítse Az ember tragédiáját az új Nemzeti Színházból! Kiszivattyúzta a produkcióból legfőbb erényét, a látványos monumentalitást. A zsöllyében ülve ez a legintenzívebb hatás: audiovizuális rágógumin kérődzünk, se idő, se energia a gondolkodásra; igaz, az alkotók nem a szellemi teljesítményt méltányolták Madách művében, tehát a viselkedésünk, mondhatni, adekvát.Tudom én, hogy a helyzet képtelen: oly sok színházon kívüli körülmény határozza meg ezt az előadást, hogy a kontextus vacakságát és veszélyességét kritikusi csőlátással próbálom ellensúlyozni. Mentem, ami menthető.

A londoni szín díszletét például. Elöl a kar szövegét egy fiú "reppeli" böhönye magnó mellett. (A szöveg nehezen hajlik, szálkásan törik inkább.) Mögötte háromemeletnyi kazettás építmény, minden fülkében egy-egy jelenet, legfölül árnyjáték - életünk pillanatképei: szobabicikli, kefélés, olvasás, egymás gyilkolászása, karácsony stb. -, legalul a komputeres jósda, a kocsmapult, az ékszerárus, a bábjátékos. Ez jó. (De a korábban felbukkanó repülőgép lépcsőjének ismételt használata már nem jó, különösen úgy, hogy látni a mögé tolt másikat: a halni készülő népség tehát először fölmászik, aztán lemászik, mígnem Éva - pontosabban az ő szerepében egy kaszkadőr vagy táncos - a szó legszorosabb értelmében "átallépi" az átallépendőt, ennyit a költészetről.)

Jók a táncosok, a kaszkadőrök, Juronics Tamás és Pintér Tamás csapata. A római színben hosszas és ügyes a gladiátormeccs, majd a ketrec felemelkedik, s a táncosok által megtartott és billegtetett dobogón (a gép persze segít, de az illúzió remek) zajlik az orgia. Még a fogadás tárgyát képező ló is bejön,

illedelmes leszbikus táncot lejtenek

a hátán. Ez is jó. (Az már nem, hogy a végén mindenki, még Lucifer is begurul a pestises tömegsírba - a főszereplők ugyanis nem szoktak meghalni ebben a műben.)

Lucifer az jó, többnyire így legalább "az ördög komédiájából" (Erdélyi János) kapunk valamit. Igaz, Alföldi Róberté a legjobb szerep ebben az opusban; az irónia a szerep és szereplő sajátja, ráadásul Alföldi szövegében maradt a legtöbb "velő", szövegmondása értelmes - bár kompenzációs okokból időnként kénytelen túlartikulálni, majdhogynem szavalni -, nevetései, legyintései, ontológiai szkepszise emberi; jó őt nézni és hallgatni, üde, értelmes, színházi folt.

És lakik még több jó parányi részletekben, Bodrogi Gyula egy-egy villanásában, a bizánci szín gyerekhadseregében, Tresz Zsuzsa egy-egy "idézetes" jelmezében, a párizsi szín később is felbukkanó, fej nélküli arisztokrata bábjaiban, a tökéletes illúziót keltő hangeffektekben, és aki még nem fáradt el a végére és szereti az ilyesmit, annak a feltörő vízsugár metafora nélküli, fizikai erejében is (kár, hogy a tévében torta-csillagszórónak látszott!), de közben hatalmasan és baljósan nyomul az üresség, a kínlódás, a svindli.

Rendben lehetne, hogy az Úr ezúttal originális megjelenést kapott: a komputer Times New Roman betűjét fettben; vetítik a szövegét a közönségnek, s ő tud olvasni, ha nem takarnak be díszletelemek. Ez az izzadságszagú trouvaille - melynek legfőbb mozgatórugója, hogy az összes leszerepelt, avagy e pillanatban nemkívánatos áthallásokkal bírható megoldást elkerülje - a Lucifert játszó Alföldinek nem okoz problémát: hátat fordít és dialogizál a felvillanó sortöredékekkel. Legalábbis az elején, mert a végén már vetített szöveg sincs, Úr sincs, ezért aztán Alföldit úgy kell sután kicsempészni a színről, mert eltűnt az abgangja. Az "Ember, küzdj..." kicsit hiányzik, de engem le lehet beszélni róla; legföljebb nyugtázom, mennyit ment előre fajzatunk: Paál Istvánt még majdnem megkövezték, mert elhagyta, anno.

Vártam, hogy kisül valami abból is, hogy Ádámot és Évát két meglett ember játssza, akik munka után fáradtan utaznak a mozgólépcsőn, vásárolnak a szupermarketben, és Évát egy gyors szakítás után elviszi a metró, melyben ott ül három enervált arkangyal. Lehetséges, hogy erről volt gondolva valami - megcsinálva nem lett belőle semmi, két túlkoros embrió vágtat végig a történelem revüjén. Pap Vera az agyonmitizált, ezeralakú Évában sajnálatos módon színészi tehetségének különleges jegyeitől volt legtöbbször megfosztva - a párizsi szín kommünárvillanásában, a londoni szín bakancsos, rágógumizós aluljárótinijében és a metró ajtajában szomorúan bámuló, fáradt aszszonyban a kevés kivételt lehetett látni. Szarvas Józsefet maga alá gyűrte még saját, a tűréshatárig lerövidített szövege is; Ádámja nem több, mint egy a statiszták közül a Lucifer vezényelte nagyszabású esztrádműsorban (olykor, például Tankréd páncéljában a félrebillent sisakkal a legkomikusabb), melyben egyébként Éva is statiszta.

A revü - erős, sokat kárhoztatott koncepció, de én szeretek szórakozni -, az itt a lényeg. Madách szövegének eszmeleltárjellege sajnálatos módon következetlenül húzatott ki a szövegből (Telihay Péter dramaturg nyilván Szikorával egyetértésben nyírta-szerkesztette át), bár a húzás tényét és irányát kétségtelenül erősíti a tapasztalat, hogy ami maradt, azzal sem sikerül mindig megbirkózni. Székhelyi József a Pátriárka szerepében elmondja (kétszer is hallottam), hogy az eretnekek a homousiont hirdetik, míg az egyház a homoiusiont preferálja. Ezek után lehet ugyan Ádámnak Tankréd szerepében azt tanácsolnia a szerencsétleneknek, hogy "adjátok fel, barátim, azt az i-t", csak semmi értelme, ugye, ha egyszer eleve fel van adva. Ez slendriánság, amiként az is az, hogy Szarvas József rendre rosszul intonál, ha veleje van egy-egy sornak, az "egyet bánok csak" már ilyennek minősül. A "csontra húzás" következtében keletkezett űr megtelik gondolatilag zavaros vagy illusztratív ötletekkel:

Ádám és Lucifer

puttonyos Mikulás

a londoni színben, Ádám-Fáraó rabszolga-felszabadító felkiáltására iszkolnak kifelé íziben a tetszetős rabszolgahölgyek. A Lucifer tulajdonolta két fa egyike csontváz - rajta lóg a tudás almája, és ő mutatja, hogy élt már ember e tájon -, másika mélyen dekoltált, csinos statiszta, aki, nyilván mint örökifjú, felbukkan később is. A hatalmas kék golyóbis, melyben Ádám és Éva először a színre gurul, a közönség "ah!"-ját és "oh!"-ját hivatott kiváltani, és ezt sikerrel teszi. Márta István zenéje vállaltan megannyi idézet, nekem a Lili Marlen tetszett a legjobban a római színben, Básti Juli Hippiájától a "Borral, szerelemmel eltelni sosem kell" kezdetű Madách-szövegre. Az első jelenetben juntatábornoknak öltöztetett arkangyalok később összevissza járkálnak a darabban, olykor van szárnyacska, olykor nincs. Nagy neveket is magában foglaló népes statisztéria játszik a megúszásra.

Az egyes színek közt egyre hoszszadalmasabbnak érzett vetítések vannak; a klipek alapeleme mindig egy csatorna-alagút, melybe technikailag bravúrosan montírozzák bele az előadás képeit, oda meg vissza; örült a gyerek, mikor föltűnt a Bambi, tudtuk, játszani is fog még. Így is lett: az érzelmes lelkületű eszkimó az elárvult őzike meséjét nézi egyfolytában a videón, így váltja le Szikora Madáchot, cseppben a tenger módra mutatván a produkció lényegét: két szék közt a pad alját.

Merthogy telinek látszik, mégis dermesztően üres előadás ez: Az ember tragédiáján belül leledző gondolatot nem közöl és nem ébreszt. Egyebeket bőséggel - ezek azonban túlcsordulnak az új épület kemény falain, meg itt a terjedelmi korlátokon.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2002/12. (03. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...