Lemez: Vérszagra gyûl (High On Fire: Blessed Black Wings)

  • Greff András
  • 2005. február 3.

Zene

A rockzene kétségkívül tud valamit az örök visszatérés mítoszáról: az amerikai underground fajsúlyos, vadabb oldala például ismét elképesztõen lendületbe jött az utóbbi idõben. Vert helyzetbõl az uralkodói trónig - szóba hozható volna itt a teljes, mostanra már voltaképp tradicionális heavybe forduló új hardcore-mezõny, de engem, ha már zúzásról van szó, sokkal jobban lázba hoz néhány egészen öntörvényû, rendkívüli energiákat felszabadító friss zenekar. Részemrõl ezen a terén most béke van: nemrég a Mastodon komplex és epikus természetû Leviathanja, most meg az új High On Fire ütött ki, ízes parasztlengõssel.

A rockzene kétségkívül tud valamit az örök visszatérés mítoszáról: az amerikai underground fajsúlyos, vadabb oldala például ismét elképesztően lendületbe jött az utóbbi időben. Vert helyzetből az uralkodói trónig - szóba hozható volna itt a teljes, mostanra már voltaképp tradicionális heavybe forduló új hardcore-mezőny, de engem, ha már zúzásról van szó, sokkal jobban lázba hoz néhány egészen öntörvényű, rendkívüli energiákat felszabadító friss zenekar. Részemről ezen a terén most béke van: nemrég a Mastodon komplex és epikus természetű Leviathanja, most meg az új High On Fire ütött ki, ízes parasztlengőssel.

A High On Fire vezérének Matt Pike a neve. Ennek az embernek története van. A kilencvenes évek hajnalán a Sleep nevű trióban pengette a gitárját, abban a zenekarban, amelynek szétszívott, szét-csúszott, hipnotikus muzsikájára emlékezve a mai napig kövér könnycseppeket morzsol el a szeme sarkában minden rendes sztónerrocker. A legenda szerint az évekig személygépkocsiban alvó, a koncertek hangerejétől félsüket Sleep-tagság életviteléről keringő anekdoták csordultig voltak szeszszel, droggal és iszonyatos lepattantsággal, a banda lemezei pedig, legfőképp a Jerusalem című, mind-mind e trógerlét szépségesen rémületes himnuszait zengték egy olyan zenei univerzumból, ahol az istent Tony Iomminak hívják. Úgy 1997-ig húzta a banda, Matt Pike-ot az ezredforduló magasságában már a High On Fire-ban láttuk viszont.

A pszichedélikus előélet átcsillámlik olykor e hármas zenéjén (az új lemezen a Sons Of Thunder című zárótétel vibrálása idézi a dicső múltat), de azért a High On Fire már egészen más kategória. Félreértés ne essék, közismert, hogy ezt a zenekart is szégyenletes mennyiségű whisky fűti, de a szétesettséget el lehet felejteni, itt most könyörtelen fokuszáltságról van szó. És hát vérről, tengernyi vérről: a Blessed Black Wings a kardozós-baszós-partraszállós műfaj gyöngyszeme. Megzenésített tatárdúlás. Ha nagyon akarom, a dalaiból ki tudom hallani az előképeket a Motörheadtől a Venomon át mondjuk a Slayerig, de nem érdemes ezzel vesződni: az a pusztító barbár őserő, ami ezeket a számokat mozgatja, ami Matt Pike minden elüvöltött sorából szétsugárzik, nem csupán megrendítő, hanem abszolút sajátos is. A reményteljes, ám még bátortalanabb indulás (The Art Of Self-Defense, 2000) és a nagyszerű, csak cseppet maszatos folytatás (Surrounded By Thieves, 2002) után harmadik lemezén a High On Fire beváltja minden eddigi ígéretét. Aminek magyarázatát érdemes a kifogástalan partnerválasztásban is keresni: Steve Albini producer ismét, mint anno a Helmet, a Neurosis és még vagy száz príma zenekar esetében, képességeik legjavát hajtotta ki a nagyszerű zenészekből - semmi felesleges pátosz, semmi elhajlás, csak a nyers, pogány erő, ütközésig kicsavarva. Ami pedig a hangzást illeti: láthattuk a bandát két éve a Trafóban, hallottuk, ahogyan a három koszos, szakállas, Bukowski tollára illő alak a zsíros ujjakkal megmarkolt hangszereivel csak gyötörte és gyötörte a hallgatóságot azzal a pulzáló zajjal, amíg az bele nem szédült. Na most, ez pont úgy szól, képzelhetik. Csak győzzük utána szellőztetni a vérszagot.

Greff András

Relapse/HMP, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.