Lemez

Leonard Bernstein - An American in Paris

Zene

Habár a legjobb felvételeit Bernstein a New York-i meg a Bécsi Filharmonikusokkal rögzítette, mégis hamisítatlan nagy találkozások sorát kínálja az a 7 lemezes antológia, amely az amerikai maestro és a Francia Nemzeti Zenekar (ONF) 1975 és 1979 közötti közös koncertjeit és stúdiófelvételeit tartalmazza. A karmester és az együttes egymás iránti affinitása máig tapintható, s az életközépi válsága táján is váltig tánclépésben dirigáló Bernstein szín- és ritmusérzéke meg játékossága tág teret kapott az ONF hazai pályáján: amikor Berlioz, s pláne, amikor Ravel és Milhaud muzsikája volt műsoron. Talán épp e két utóbbi szerző művei, a La Valse, az Alborada del gracioso, illetve A világ teremtése trackjei az összeállítás csúcspontjai, s Ravel kompozíciói­hoz kapcsolódik a leginkább delikát szakasz is: egy ’75-ös próba hangfelvétele. Ez a próba éppen olyan, amilyennek előzetesen elképzelnénk, sőt még olyanabb: Bernstein énekelve instruál, ollézik, bohóckodik, sokat dicsér és néha korhol is, mindvégig bájos franciasággal. Továbbá zongorázik is, próbán és koncerten egyaránt: Ravel G-dúr zongoraversenyét játssza, méghozzá egészen kiválóan, s vajmi kevéssé meglepő módon a zsigereiben érezve a jazzes felszikrázásokat. Persze nem ő a legnagyobb hangszeres szólista ezeken a lemezeken, de még csak nem is a Tzigane-ban szólózó Boris Belkin, vagy a Rahmanyinov 3. zongoraversenyét az elvárt hatásfokon teljesítő Alexis Weissenberg, hanem az éppen ekkortájt emigrációba kényszerített Msztyiszlav Rosztropovics. Szláva, Bernstein meghitt játszótársa itt is csodálatosan muzsikált, és mi legfeljebb azt sajnálhatjuk – az őszinteségünket picit restellve –, hogy Schumann Csellóversenye még így sem tetszik a zeneszerzői életmű csúcsának, s hogy Ernest Bloch Schelomo című héber rapszódiája szintúgy nem ostromolja a hangszer irodalmának legmagasabb ormait.

 

Warner Classics (7 CD), 2018

 

 

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.