Habár a legjobb felvételeit Bernstein a New York-i meg a Bécsi Filharmonikusokkal rögzítette, mégis hamisítatlan nagy találkozások sorát kínálja az a 7 lemezes antológia, amely az amerikai maestro és a Francia Nemzeti Zenekar (ONF) 1975 és 1979 közötti közös koncertjeit és stúdiófelvételeit tartalmazza. A karmester és az együttes egymás iránti affinitása máig tapintható, s az életközépi válsága táján is váltig tánclépésben dirigáló Bernstein szín- és ritmusérzéke meg játékossága tág teret kapott az ONF hazai pályáján: amikor Berlioz, s pláne, amikor Ravel és Milhaud muzsikája volt műsoron. Talán épp e két utóbbi szerző művei, a La Valse, az Alborada del gracioso, illetve A világ teremtése trackjei az összeállítás csúcspontjai, s Ravel kompozícióihoz kapcsolódik a leginkább delikát szakasz is: egy ’75-ös próba hangfelvétele. Ez a próba éppen olyan, amilyennek előzetesen elképzelnénk, sőt még olyanabb: Bernstein énekelve instruál, ollézik, bohóckodik, sokat dicsér és néha korhol is, mindvégig bájos franciasággal. Továbbá zongorázik is, próbán és koncerten egyaránt: Ravel G-dúr zongoraversenyét játssza, méghozzá egészen kiválóan, s vajmi kevéssé meglepő módon a zsigereiben érezve a jazzes felszikrázásokat. Persze nem ő a legnagyobb hangszeres szólista ezeken a lemezeken, de még csak nem is a Tzigane-ban szólózó Boris Belkin, vagy a Rahmanyinov 3. zongoraversenyét az elvárt hatásfokon teljesítő Alexis Weissenberg, hanem az éppen ekkortájt emigrációba kényszerített Msztyiszlav Rosztropovics. Szláva, Bernstein meghitt játszótársa itt is csodálatosan muzsikált, és mi legfeljebb azt sajnálhatjuk – az őszinteségünket picit restellve –, hogy Schumann Csellóversenye még így sem tetszik a zeneszerzői életmű csúcsának, s hogy Ernest Bloch Schelomo című héber rapszódiája szintúgy nem ostromolja a hangszer irodalmának legmagasabb ormait.
Warner Classics (7 CD), 2018
