Lemez

Leonard Bernstein - An American in Paris

Zene

Habár a legjobb felvételeit Bernstein a New York-i meg a Bécsi Filharmonikusokkal rögzítette, mégis hamisítatlan nagy találkozások sorát kínálja az a 7 lemezes antológia, amely az amerikai maestro és a Francia Nemzeti Zenekar (ONF) 1975 és 1979 közötti közös koncertjeit és stúdiófelvételeit tartalmazza. A karmester és az együttes egymás iránti affinitása máig tapintható, s az életközépi válsága táján is váltig tánclépésben dirigáló Bernstein szín- és ritmusérzéke meg játékossága tág teret kapott az ONF hazai pályáján: amikor Berlioz, s pláne, amikor Ravel és Milhaud muzsikája volt műsoron. Talán épp e két utóbbi szerző művei, a La Valse, az Alborada del gracioso, illetve A világ teremtése trackjei az összeállítás csúcspontjai, s Ravel kompozíciói­hoz kapcsolódik a leginkább delikát szakasz is: egy ’75-ös próba hangfelvétele. Ez a próba éppen olyan, amilyennek előzetesen elképzelnénk, sőt még olyanabb: Bernstein énekelve instruál, ollézik, bohóckodik, sokat dicsér és néha korhol is, mindvégig bájos franciasággal. Továbbá zongorázik is, próbán és koncerten egyaránt: Ravel G-dúr zongoraversenyét játssza, méghozzá egészen kiválóan, s vajmi kevéssé meglepő módon a zsigereiben érezve a jazzes felszikrázásokat. Persze nem ő a legnagyobb hangszeres szólista ezeken a lemezeken, de még csak nem is a Tzigane-ban szólózó Boris Belkin, vagy a Rahmanyinov 3. zongoraversenyét az elvárt hatásfokon teljesítő Alexis Weissenberg, hanem az éppen ekkortájt emigrációba kényszerített Msztyiszlav Rosztropovics. Szláva, Bernstein meghitt játszótársa itt is csodálatosan muzsikált, és mi legfeljebb azt sajnálhatjuk – az őszinteségünket picit restellve –, hogy Schumann Csellóversenye még így sem tetszik a zeneszerzői életmű csúcsának, s hogy Ernest Bloch Schelomo című héber rapszódiája szintúgy nem ostromolja a hangszer irodalmának legmagasabb ormait.

 

Warner Classics (7 CD), 2018

 

 

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.