Lemez

Leonard Bernstein - An American in Paris

Zene

Habár a legjobb felvételeit Bernstein a New York-i meg a Bécsi Filharmonikusokkal rögzítette, mégis hamisítatlan nagy találkozások sorát kínálja az a 7 lemezes antológia, amely az amerikai maestro és a Francia Nemzeti Zenekar (ONF) 1975 és 1979 közötti közös koncertjeit és stúdiófelvételeit tartalmazza. A karmester és az együttes egymás iránti affinitása máig tapintható, s az életközépi válsága táján is váltig tánclépésben dirigáló Bernstein szín- és ritmusérzéke meg játékossága tág teret kapott az ONF hazai pályáján: amikor Berlioz, s pláne, amikor Ravel és Milhaud muzsikája volt műsoron. Talán épp e két utóbbi szerző művei, a La Valse, az Alborada del gracioso, illetve A világ teremtése trackjei az összeállítás csúcspontjai, s Ravel kompozíciói­hoz kapcsolódik a leginkább delikát szakasz is: egy ’75-ös próba hangfelvétele. Ez a próba éppen olyan, amilyennek előzetesen elképzelnénk, sőt még olyanabb: Bernstein énekelve instruál, ollézik, bohóckodik, sokat dicsér és néha korhol is, mindvégig bájos franciasággal. Továbbá zongorázik is, próbán és koncerten egyaránt: Ravel G-dúr zongoraversenyét játssza, méghozzá egészen kiválóan, s vajmi kevéssé meglepő módon a zsigereiben érezve a jazzes felszikrázásokat. Persze nem ő a legnagyobb hangszeres szólista ezeken a lemezeken, de még csak nem is a Tzigane-ban szólózó Boris Belkin, vagy a Rahmanyinov 3. zongoraversenyét az elvárt hatásfokon teljesítő Alexis Weissenberg, hanem az éppen ekkortájt emigrációba kényszerített Msztyiszlav Rosztropovics. Szláva, Bernstein meghitt játszótársa itt is csodálatosan muzsikált, és mi legfeljebb azt sajnálhatjuk – az őszinteségünket picit restellve –, hogy Schumann Csellóversenye még így sem tetszik a zeneszerzői életmű csúcsának, s hogy Ernest Bloch Schelomo című héber rapszódiája szintúgy nem ostromolja a hangszer irodalmának legmagasabb ormait.

 

Warner Classics (7 CD), 2018

 

 

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.