Vajon léteznek még rockrajongók, akiknek nem veszi el a kedvét a lélegzéstől is, hogy már hosszú évek óta minden zenekar produkciója problémátlanul leírható régebbi együttesnevek receptszerű halmozásával? A 2000-es évek elején a Lightning Bolttal még senkinek sem volt ilyen banálisan könnyű dolga. Az amerikai duó a legjobb helyen kezdte meg a rombolást: elektronika és stílusidegen fordulatok nélkül, egy szónikusra torzított basszusgitár és egy repedtre püfölt dobfelszerelés hadra fogásával, a bluesból végképp kiszakítva és az erőszakos tánczene irányába lökdösve újították meg a vérbeli amerikai noise rockot, amely akkoriban igencsak földközelben csapdosott a pár évvel korábbi dicsőséges szárnyalás után.
A Fantasy Empire már a hetedik lemeze a párosnak, ráadásul az első, amelyet számottevő büdzséből formálhatott meg – papíron tehát pontosan az a cizelláltan szürkés munka, amellyel az efféle zenekarok meg szokták váltani belépőjüket a savanyú feledés felé. Ehhez képest a Lightning Bolt életvidám kreténjei karrierjük egyik legbrutálisabb lemezét készítették el, melyen a sebesen pumpáló támadások és a lassabb sziklaomlások is boldog eksztázisban kaszaboló zenekart festenek elénk, amely a szemünk előtt csiszolja borotvaélesre eredeti stílusát. A hangzó ketrecharcnak talán csak a hossza nem stimmel, de a 6-7 percnyi felesleg még igazán megbocsátható.
Thrill Jockey, 2015
