| ||
Magyar Narancs: A Szeles zenei szempontból az eddigi legváltozatosabb lemezetek. Ez a te érdemed, a zenekaré vagy Tövisházi Ambrus produceré?
Lovasi András: Szerintem volt egy közös akarat a zenekar részéről, hogy elmozduljunk egy másik irányba, de ebben az egészben a legfontosabb láncszem a Rezső (Ózdi Rezső, a Kiscsillag basszusgitárosa - N. I.), aki egyeseknek esetleg szürke eminenciásnak tűnhet, de neki van a legkifinomultabb, legrafináltabb ízlése négyünk közül. Ő már a Néniknél (Néniket a bácsiknak, a zenekar előző lemeze - N. I.), de talán még korábban elkezdte mondogatni, hogy csináljunk már valami mást. Próbálta valamerre rángatni a zenekar szekerét, de ahhoz nem elég erőteljes, hogy irányt mutasson. A legfontosabb annak a felismerése volt, hogy mi már nem egy projektzenekar vagyunk. Az első időkben tudatosan korlátoztuk magunkat, és amolyan szerepjátékként fogtuk fel az egész Kiscsillagot. Annak véghezvitelében, hogy hogyan mutassuk meg, hogy ez nem egy projekt, már az Ambrusé a főszerep leginkább.
MN: Az egyik interjúdban olvastam, hogy azért is lett ez a lemez eklektikusabb, mert Ambrus átkért rá egy-két dalt a készülő második szólólemezedről.
LA: Igen. Az egy régóta készülő dolog, és igazából csak a munkacíme az, hogy az én következő szólólemezem. Nem véletlen, hogy eddig összesen egy saját albumom jelent meg, és az is inkább egy kommunikációs probléma vagy alkotói meg nem értettség eredménye volt. Kvázi dacból csináltam, mert a zenekar leszavazta a számaimat, és akkor azt mondtam, hogy jó, akkor csinálok egy szólólemezt. De én általában zenekarban gondolkodom, és ez a szólólemezre is értendő, csak az a baj, hogy ha azokkal a zenészekkel egy hónapra feldobunk tíz próbaidőpontot, abból általában egy vagy kettő jön össze, szóval nem haladunk valami gyorsan.
MN: A Kis óceán olyan, mint egy kései Beatles-szám, de lehetne akár korai Lennon- vagy McCartney-szólócucc is.
LA: Ja, az nekünk is olyan, de ez is volt a cél. Az a zengető van rajta, ami John Lennon 71-es szólólemezén, nekem az egy óriási kedvencem. Mondtam az Ambrusnak a demó után, hogy "ugye, megtartjuk ezt az effektet a dobon és az éneken?". Amikor először mutattam a kisebbik lányomnak, ő azt mondta, hogy "apa, ez olyan, mint egy Republic-szám!". Annyira megsértődtem! Mondtam, hogy "nem hallod?! ez a korai hetvenes évek!". Aztán most olvastam egy blogot, egy 1992-es születésű fiatalember írt a lemezünkről, és ő is azt írta erről, hogy tisztára Republic. Tök érdekes, hogy a kilencvenes évek szülötteinek erről a dalról egészen más ugrik be.
MN: Ezen a lemezen több társadalmi problémát is érintesz, például a kivándorlást.
LA: Persze, hogy érintem. Ha jól emlékszem, Spiró György mondta, hogy ő azért van személyesen megsértődve, mert a közönségének az 50 százaléka kiment külföldre. Nyilván nekünk is, mert sokszor látjuk azt, hogy ha olyankor játszunk valahol vidéken - karácsony táján, hosszú ünnep idején -, amikor akár Pestről vagy akár messzebbről hazamennek a szülőhelyükre az emberek, a nézőszám akár a duplája is lehet a szokásosnak. A vidéki koncertlehetőségek nagyon beszűkültek, egész megyényi területekre nem tudunk elmenni. A kilencvenes években még nem nagyon voltak ingyenes, ún. lakossági koncertek. Most egymás seggéből lógnak a gasztro- meg mittudomén, milyen fesztiválok, és ezek bizonyos értelemben tönkretették a fizetős koncertpiacot. Nincsenek művelődési házak, nincsenek klubok és nincsenek fórumok. És még csak nem is mi érezzük annyira ennek a hátrányait, hanem inkább a fiatal, kezdő zenekarok. Meg azok, akik nálunk egy fokkal rétegebb zenét játszanak, ami persze csak ebben az országban rétegzene. Májusban tervezünk koncertezni a Kispállal Londonban, és az olyan lesz, mint egy osztálytalálkozó.
MN: A 2014 című dalt az ihlette, hogy a közelmúltban több ismerősöd meghalt. Akkor ebben a számban nyilván benne van Őz Zsolt is.
LA: Persze. Az utolsó két évében a Zsolt engem már nem nagyon keresett, illetve negyedévente, félévente felhívott éjszaka, hogy "hallod? Kispál szól egy csepeli kocsmában!". Volt egy kísérletünk, amikor a zenészkollégáival összefogtunk, hogy megmentsük. Pécsre került, azt hiszem, 2011-ben. Elképesztő állapotban volt már akkor is. Bementem hozzá többször is a kórházba, és azt mondta az orvosa az első hetekben, hogy "vagy-vagy." Utána meg azt, hogy elképesztően erős a csávó, és hogy megmarad. Ezután Pécsváradra került, egy rehab intézménybe, ahonnan kábé egy hét után megszökött. Felhívott engem még akkor, nagy röhögve. Mondom: "Mi van, Zsolt, Pécsváradon ilyen jó a térerő?" Erre ő: "Á, már itt vagyok Csepelen!"
Az jelentette tulajdonképpen az egész problémahalmazt, hogy Zsoltnak gyakorlatilag az összes élménye az alkohollal volt kapcsolatos. A rockkarrierje, a szexuális élete, a személyiségének az összes komoly alkotóeleme. Lényegében az, hogy ő volt Őz Zsolt, az alkoholhoz volt köthető. Neki erre kellett volna azt mondania, hogy "nem". Az egész addigi életére. Én beszélgettem is vele erről, amikor már tudtunk beszélgetni, mert hát egy darabig olyan állapotban volt, hogy nem lehetett beszélgetni vele. Először, amikor bementem hozzá, csak feküdt. Valamit magyarázott, de nem nagyon volt magánál. Vittem be neki könyveket; megnéztem, hogy miből van nekem kettő, mert tudtam, hogy ezeket soha többé nem látom. Na, mindegy, a lényeg, hogy egy hétig bírta a rehabon. És utána már nem is hívott, mert tudta, hogy haragszom rá, amiért eljátszotta a lehetőséget. Azok a barátai, akik a végsőkig mellette maradtak, mondták, hogy végig nagyon akart élni, de az volt az illúziója, hogy ezt is megússza. Minden ilyen szituációból úgy jön ki az ember, hogy "na, ezt is megúsztam! Én elpusztíthatatlan vagyok!". Az alkoholizmus húszévesen kurva jól tud állni az embernek, még harmincévesen is egész jól, negyven fölött viszont egyre kínosabb helyzeteket tud előteremteni, és egyre kevésbé büszkék az emberre az ismerősei.
MN: Az Ollé ollé című számban megemlíted Ákost, ami engem azért ért váratlanul, mert azt hittem, hogy a verbális ütésváltások már megszűntek köztetek.
LA: Lecsengtek részemről, mert az egésznek egy idő után politikai felhangjai lettek. Eleinte ez egy jó játéknak tűnt. Mi egy generáció vagyunk, és akár azt is mondhatnám, hogy két példaértékű karriert futottunk be - lehet csinálni így is, meg úgy is. Az ember próbálja a saját művészi attitűdjét védelmezni, de aztán lett ennek egy politikai felhangja, pontosan akkor, amikor egy tusványosi kirándulás után, ahol ő is fellépett, megtalált engem. És az ezt követő úgymond jobboldali sajtóhullámot én nem nagyon értettem. Azt gondoltam, hogy akkor ennek most már más a tétje, mert az egész kapott egy világnézeti, politikai mellékzöngét. És akkor úgy voltam vele, hogy innentől ezt már nem érdemes folytatni, és ez már nem az, ami engem érdekel. Olyasvalami lett ebből, amit én próbálok kikerülni. A 2010-ben kapott Kossuth-díjam azért megváltoztatott egy s mást. Bizonyos értelemben persze jó ilyen díjat kapni, viszont onnantól egy csomó mindent nem engedhetsz meg magadnak. Például ilyen beszólásokat. Az emberekben, gondolom, van egy kép arról, hogy miféle ember az, aki Kossuth-díjas. Öltönyben jár, komoly művészeti problémák felhőzik a homlokát, próbál disztingváltan, értékek mentén fogalmazni, píszí lenni, satöbbi. Nekem ez egy nehéz szerep, ami valamilyen módon korlátozta a személyiségem kiteljesedését. Mondjuk úgy, hogy én nem vagyok egy olyan csávó, aki túlságosan tekintettel van a mondatai következményeire. Amúgy persze igen, de a hajlamaim szerint nem.
Ezt a dalt én végül nem is akartam rátenni a lemezre, és a Rezső is azt mondta, hogy ő nem akar olyasmit rárakni, ami ennyire áthallásos és túlságosan aktuális témákat feszeget. Végül aztán az Ambrus mondta, hogy "ne hülyéskedjetek, tegyük már rá!". Bizonyos értelemben én sem bánom, hogy nem maradt le, viszont lehet, hogy ez tényleg nem túl elegáns gesztus. De én nem is akarok annyira elegáns lenni. Vannak olyan lelkes Fidesz-szavazó ismerőseim, akik azt mondták, hogy "jó a lemez, de ezt azért nem kellett volna". Ebben az egészben az a szép, hogy ezt a szöveget még akkor írtam, amikor szó sem volt arról, hogy Ákos 2013. augusztus 20-án fellép a tűzijáték előtt. Végül aztán utána lépett fel, szóval nem mindenben igazolt engem a történelem, de azért nagyon megtetszett nekem, hogy ezt majdnem telibe találtam. Prófétaként szerettem volna bevonulni a poptörténelembe (nevet)! Én amúgy azt gondolom, hogy ha mi haverok lennénk az Ákossal, akkor ezen az egészen egy jót röhögnénk, és remélem, hogy ő amúgy is egy jót röhög rajta.
MN: Négy év kihagyás után a Fishing On Orfű fesztiválon lép fel idén újra a Kispál és a Borz. Amikor bejelentettétek, hogy újra összeálltok, milyen reakciókra számítottál?
LA: Nagyjából ilyenekre. Azt gondoltam, hogy akik szeretik a zenekart, azoknak ez az egész egy jó üzenet, már úgy értem, ahogy és ahol visszatér a Kispál. Az a forma és közeg nekik sokkal szimpatikusabb, mintha, mondjuk, a Szigeten vagy az Arénában lenne egy nagykoncert. Nekünk meg olyan szempontból sokkal jobb ez az egész, hogy nem kell óriásplakátokon szerepelnünk, nem kell tévébe, rádióba járni, hogy maximalizáljuk a nézőszámot. Ez így persze kevesebb pénzt jelent, de valószínűleg jó szórakozás lesz. Persze mindig vannak olyanok, akik hőzöngenek, hogy "de mi megmondtuk!". Sokszor elmondtuk már, hogy nem voltak olyan kibékíthetetlen ellentétek a zenekaron belül, amik miatt ne állhattunk volna megint össze. Amúgy még én sem gondoltam volna, hogy visszatérünk. Ha októberben kérdeztél volna erről, legfeljebb annyit mondtam volna, hogy hát majd egyszer, valamikor. Igazából ez egy hirtelen ötlet volt. A fülembe jutott, hogy a Kispi és a Ricsi (Kispál András gitáros, valamint Bräutigam Gábor, a Kispál első dobosa - N. I.) újra próbálnak, zörögnek, és ebből indult ki az egész. Biztosan lett volna tíz év múlva az a pénz vagy mittudomén mi, ami miatt megpróbálhattuk volna, de ez most van magától. És ezt a koncertet, az ideit az első három lemezzel valószínűleg öt vagy tíz év múlva nem tudtuk volna megcsinálni.
MN: Ezt hogy érted?
LA: Hát, többek között fizikális oka van ennek. Nyilván meg lehet csinálni valahogy, de hogy utána emelt fővel jöjjünk le a színpadról, úgy nem biztos. Ez már most is problémát jelent. Az ember azt hiszi, hogy amit huszonévesen megcsinált könnyedén, azt negyven fölött is simán megcsinálja. Nekem is egyre nehezebb végigkukorékolnom másfél-két órát. Fárasztó. Mindig azon filózok, hogy mi a francért írtam én annak idején ilyen magas szólamokat. Nem volt jobb dolgom? Akkor is el tudtam volna mélyebb hangfekvésben énekelni! Nekem ez valami heppem volt, hogy mindig kukorékolnom kell a Kiss Manyi-s hangomon, ahogy a Kispi szokta mondani. A Kispál korai soundját a Ricsi után már soha nem tudtuk visszahozni. Nem tudta senki olyan ízzel dobolni ezeket a számokat, ahogy ő. Ezek javarészt 165-190 bpm-es számok, és technikai értelemben véve nem nehezek, de az ilyen tempójú dalokban általában 2/4-et játszanak a dobosok, nem nyolcadolnak a cintányéron, mint a Ricsi, és hát nehéz másfél órán keresztül így kopácsolni, főleg, ha az ember nem iskolázott. Mint ahogy azt hiszik, hogy Ramonest is könnyű játszani, de hát próbáld meg azokat a gitárriffeket egy órán keresztül csak lefelé pengetve nyomni! Nem technikailag nehéz, hanem fizikailag.
MN: Pár évvel a zenekar feloszlása előtt készült rólatok egy epizód a Privát rocktörténet sorozatban a Filmmúzeumon, ahol azt mondtad Kispiről, hogy vele mindennap újra össze kell barátkoznod. Még mindig ilyen a kapcsolatotok?
LA: Érdekes, mert most, hogy nem kell mindennap találkoznunk, már nem ez a helyzet. A Kispi mintha mostanában lenne huszonvalahány éves, most van túl a serdülőévein. Bizonyos értelemben az a zenei tehetség és az a fajta öntörvényűség, ami őbenne megvan, párosult egy két véglet között nagy amplitúdóval mozgó személyiséggel. Egyrészt egy gátlásos, vajszívű, kenyérre kenhető csávó, ugyanakkor meg egy furcsa, utálatos, tüskés sündisznó is tud lenni. És ahogy öregszik, ez a sündisznóság egyre kevésbé jellemző rá. Nagyon sokat szelídült, és ez is lehet az oka annak, hogy a Kispál vége felé egyre kevesebb szerzői szikrát tudtam már kicsiholni belőle. Ő egy szelíd srác lett.
Bónusztrack: az interjú nyomtatott verziójából helyhiány miatt kimaradt izgalmas kérdések és válaszok itt olvashatók!
