Lubickol a klimaxos férfihisztiben

Zene

Opera és operett: megtévesztően hasonló hangzású szavak.

Ezek hallatán könnyen azt hihetjük, hogy a két műfaj avatott és sikeres előadásához azonos erényekre van szükség, noha ez csak kis részben van így.

Énekelni és a színpadon létezni persze itt is, ott is kell, de korántsem ugyanúgy: az operettben például örök alapkövetelmény a könnyedség és a már-már frivol elegancia, ami az operisták körében mindmáig vajmi ritka tünemény. Így aztán bármennyire is kézenfekvő döntésnek tűnhet operaénekesekkel operettslágereket előadatni, az eredmény legtöbbször elidegenítő hatásúnak bizonyul, hol a hangképzés, hol már rögvest a puszta színpadi megjelenés okán.

false

 

Fotó: Kotschy Gábor

Szerencsére azonban mégis akadnak olyan énekesek, akik az opera felől érkezve az operett világában is jól elboldogulnak. Mint például a némiképp erőltetett fantáziacímű (Bécsi, bécsibb – operett!) Müpa-beli koncert két és fél világsztárja: Thomas Hampson, Piotr Beczała és a hozzájuk képest kétségkívül kisebb ázsiójú, de Budapesten már többször is méltán nagy sikerrel szerepelt Annette Dasch. A német szoprán jóféle primadonnaalkat: megvan benne a szépség meg az a józanul tárgyszerű és mégis erotikus kisugárzás, ami operettben rendszerint az „okos asszonyok” jellemzője. Humora és lírája is van, épp csak egy kicsit matt a pódiumléte, meg ott legfelül hiányzik neki egy-két hang. Hampson sokkalta komolyabb deficittel kényszerül megküzdeni, mindahányszor a felső kvartját kellene üzemeltetnie, ám a lírai baritonok hajdani világelsője a maga kétségtelen vokális hanyatlását rendre képes kifejezéssé és ábrázolássá átlényegíteni. Akkor is, amikor bonvivánként léháskodik, de főleg akkor, amikor buffót adhat. Millöcker operettje, A koldusdiák Ollendorf ezredeseként például valósággal lubickol a klimaxos önsajnálatban és a férfihisztiben, és a figurateremtés csodájában nem zavarja még az sem, hogy éneklés közben olykor hanyagul lapoznia kell egyet a táblagépén. (Ez a nonchalance amúgy szintén jól illik az operett világához.) Piotr Beczała pedig bonvivánnak talán még jobb is, mint operahősnek: a frakkja valóságos szabászati remek, a kiállása hibátlan, s a lengyel énekes hangja fölényesen uralja az operettirodalom legigényesebb tenorszámait, vagyis Lehár Ferenc egykor Richard Tauber számára komponált slágereit.

false

 

Fotó: Kotschy Gábor

A program a bécsi operett arany- és ezüstkorát idézte, vagyis a műfaj ama vonulatát, amelyet mi, magyarok több-kevesebb okkal bécsi–budapesti, monachiabeli operettnek szeretünk tekinteni. A hazai lelkes operettbolondok persze rég megtanultak együtt élni ezzel a helyzettel, s nemcsak akkor hálásak, amikor a külföldi sztárok az utolsó ráadásszámba – kis papírkáról puskázva – egy, a magyarhoz igen hasonlító nyelv szavait is beleéneklik. De hagyományosan jó képet vágunk ahhoz a merőben általános jellegű és határozatlan irányú csípőringatáshoz is, amellyel világszerte a csárdások és egyéb magyaros számok temperamentumos szakaszait töltik ki az előadók. Még a skizofrén helyzeteket is rutinosan viseljük, mondjuk, amikor Beczała a Marica grófnő híres számát énekli: a pódiumon Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf következetesen a bécsi nők dicséretét zengi, míg fent a kivetítőn és lent a közönség fülében váltig a „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket” sorai követik egymást. Mert hát ilyen egy operettbe kívánkozó jelenet.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 15.


Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.