Interjú

„Tüntetést nem szerveztem, csak bulikat”

Török Ádám énekes, fuvolista
szerző
Soós Tamás
publikálva
2018/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nemcsak a szocialista lemezgyári illetékesek, de a Bartók család szemében is ő volt a tüske. Megalapíthatta volna a Neoton előtt a Neotont, a #MeToo-hoz Jimi Hendrixszel szólt hozzá. A 70 éves Török Ádámmal a születésnapi koncertje után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Tavaly Papp Gyula billentyűssel lemezre vettétek azokat a Bartók-feldolgozásokat, amelyeket még a hetvenes évek elején találtatok ki, de akkor nem játszhattátok. Miért?

Török Ádám: Az örökösök nem engedték, hogy hosszú hajú hippik nyúljanak Bartók zenéjéhez. Már felvettük az Egy este a székelyeknélt és az Első román táncot a rádióban, de ifj. Bartók Béla letöröltette. Persze nálunk jobb helyzetben lévő művészeket is gáncsoltak, a Kossuth-szimfónia balettverzióját, de Mészáros Márta Csodálatos mandarin-filmjét is letiltották. Engem kifejezetten utáltak, mert autodidakta zenészként játszottam Bartókot. De 2016-ban lejártak a szerzői jogok, ezért Papp Gyulával nekiálltunk újra a feldolgozásoknak. Csináltunk két új átiratot is, ezek közül az Allegro Barbarónak a 70. születésnapi koncertemen volt az ősbemutatója. Gyuszi ezt nagy idolja, Keith Emerson, illetve volt osztálytársa, Kocsis Zoltán emlékére hangszerelte és játszotta el.

MN: Másképp alakult volna a Mini története, ha lemezetek jelenik meg a hetvenes évek elején?

TÁ: Meggyőződésem, hogy világsztárok lehettünk volna. A dalaink megütötték az angolszász progresszív rockzenekarok mércéjét, Papp Gyula pedig úgy zongorázott, mint akkoriban a legjobbak. Csak hát nem szeretett minket a rendszer, lemezt nem csinálhattunk, Gyula pedig átment a Skorpióba. Az első lemezünk sokkal később, a hetvenes évek végén jelent meg, a tagok kicserélődtek, és ekkor már progrock helyett jazz-rockot játszottunk.

MN: A zenével volt baj, vagy a szövegekkel?

TÁ: Inkább az én viselkedésemmel. Erdős Péter, az akkori popcézár meg is mondta, hogy nem úgy élek, mint egy szocialista ember. Hát tényleg nem úgy éltem. Az volt a baj, hogy túl sokat csajoztam, hippivezérnek tartottak.

MN: Az voltál?

TÁ: Soha nem politizáltam a színpadon, csak kocsmában, részegen. Még a nagy, 1972. március 15-i tüntetésen sem vettem részt, az utána következőkön pedig már csak azért sem, mert a rendőrség pár nappal március 15. előtt mindig bevitt, hogy ne szervezkedjek. Pedig nem szerveztem én semmit, csak bulikat. De akkoriban már az is rendszerkritikusnak számított, hogy nem simultunk be a lemezgyárból diktált trendekbe. Erdős például azt akarta, hogy vegyek be három lányt, akik majd vokáloznak, én meg énekeljek és táncoljak előttük nagy kalapban. Fiatal hippi voltam, tettem rá magasról.

MN: Miért pont a progresszív zenét játszó Miniből akarta megcsinálni a Neoton előtti Neotont?

TÁ: Nem akarok nagyképűnek tűnni, de akkoriban nagy sikerünk volt, ezrek jártak a koncertjeinkre az Ifiparkba, a Tabánba. Azt hitték, ha fordítok egyet a zenémen, ezeket a fiatalokat is kordában tudják tartani. De amikor popularizáltam a Minit a hetvenes évek végén és a nyolcvanas elején, akkor elmaradt a közönségsiker.

MN: A latin jazz felé kacsintgató Dzsungel című számra gondolsz?

TÁ: Meg az akkori nagylemezekre. Élőben hosszú hangszerszólókkal tűzdeltük tele a dalokat, szövegeket is improvizáltam, ehhez képest a lemezen rendszerbe foglaltuk, lefinomítottuk őket. Muszáj volt, mert ha nincs album, szétszélednek a zenészek.

MN: Sokan az idő múlásával szeretik magukat egyre nagyobb forradalmárnak láttatni, te viszont azt szoktad mondani, hogy több kompromisszumot kellett volna kötnöd. Miben?

TÁ: Sokat hibáztam. Nem kezdtem el időben menedzselni a zenekart, sokáig inkább a piázás, a csajozás kötött le. Egy-két tagcserét is elhamarkodtam, és a hivatalok packázásait sem bírtam, inkább kivonultam a megbeszélésről. Ma már látom, hogy semmi értelme nem volt sértődötten otthon üldögélni.

MN: Állítólag rockoperát is akartak íratni veled.

TÁ: Erdős találta ki ’73-ban, valószínűleg a Képzelt riport és a Jézus Krisztus szupersztár sikerének hatására, hogy írjunk egyet mi is a Koldus és királyfiból, és akkor lehet nagylemezünk. Én akkor még azt sem tudtam, mi az a musical, de belelkesedtünk, elkezdtük írni a dalokat, csak aztán Papp Gyula elment az akkor alakuló Skorpióba.

MN: Pontosan miért?

TÁ: Frenreisz Károlynak (A Skorpió alapítójának – a szerk.) kiváló kapcsolatai voltak, és még azt is el tudta intézni, hogy szerezzen egy Hammond orgonát az ORI-ból (Országos Rendező­iroda, a szocializmus éveinek monopolhelyzetben lévő koncertszervező cége – a szerk.). Akkoriban kezdett el ide járni a híres orgonista, Rhoda Scott, akinek egy B3-as típus kellett, ezért az addigi A100-ast leselejtezték, ez került a Skorpióhoz. Erdős viszont rám lett pipa, hogy nem csináljuk meg a musicalt. Ezután találta ki, hogy vegyek be csajokat, de arra meg nemet mondtam, úgyhogy ezzel elvágtam nála magam.

MN: Az ellen nem volt elvi kifogásod, hogy május 1-jén, pártállami rendezvényen zenélj a Tabánban?

TÁ: Nem, mert az a munkások ünnepe volt, csak az állam kisajátította. Meg hát akkor lehetett csak nagy bulikat csinálni, muszáj volt engedni. 1970-ben játszottunk először a Tabánban.
A Kex abban az évben kezdett el játszani a Bem rakparti klubunkban, úgyhogy a Tabánba is Kex–Mini-koncertet szerveztünk. Lement rendben, de a végén Baksa-Soós János (A Kex énekese – a szerk.) bevágta a közönségbe a büdös tornacipőjét. Nem tudom, mi bajuk volt ezzel, de akkor egy cipőhajigálásból is hatalmas botrány lehetett: nem is léphettünk föl a következő évben. De ’72-ben megint felvetette Margó néni, a Bem rakparti klub igazgatója, hogy találjunk ki valamit a Tabánba május 1-jére, én meg azt javasoltam, hogy játsszunk az LGT-vel. Így indultak a legendás Mini–LGT-bulik.

MN: Hogyan élted meg a nyolcvanas éveket, amikor a margóra került a jazz- és a progresszív rock?

TÁ: Rosszul. Inkább a családommal foglalkoztam. ’83-ban feloszlattam a Minit, és elkezdtem egyedül játszani, aztán megcsináltuk Tátrai Tiborral a Tátrai–Török Tandemet. Könnyíteni kellett volna a zenénken, mi inkább kísérleteztünk, és kihasználtuk az elektronikus forradalmat: Roland komputerrel programozott alapokra szólóztunk gitárral, fuvolával. Nem sokan vették a lapot, a legtöbben azt várták, mikor jön már a Vissza a városba. ’88-ban aztán támogatást kaptam a rádiótól, és megcsináltam az Alligátort, a kísérleti zenéim esszenciáját, de sajnos a jogok is náluk maradtak, így ezeket a lemezeket ma már nem lehet beszerezni. Ez az egyik hátránya, hogy nem lettünk nagyobb sztárok: nem kerestünk annyi pénzt, hogy most visszavásárolhassam az albumok jogait, ahogy, mondjuk, Prince tette. Szerencsére most, a 70. születésnapomra az 1978–1983 között ki­adott Mini-nagylemezeket egy rajongónk, Kovács László megjelentette CD-n, de ő hozta össze 2008-ban a Fruit Pebbles című albumot is a régi kislemezeinkből és demófelvételekből, amit szakújság­írók három éve a második legjobb magyar rocklemeznek választottak a Syrius Az ördög álarcosbálja című lemeze után.

MN: A rendszerváltás után sok zenész beállt politikai pártok mögé. Téged nem hívtak?

TÁ: Dehogynem. Együtt csináltuk a Fidesszel és az SZDSZ-szel az első szabad Tabánt 1990. augusztus 20-án. Próbáltak bevonni a politikába is, de úgy gondoltam, politikusnak az menjen, akinek van egyetemi végzettsége. Az előző rendszernek is az volt a hibája, hogy kétkezi munkások kerültek vezető pozícióba. Én inkább vállalkoztam, elkezdtem fesztiválokat, koncerteket szervezni.

MN: Játszottál politikai rendezvényeken is?

TÁ: Ha hívtak, mentem, de aztán kezdtem elmaradozni, mert egyre több dologgal nem értettem egyet.

MN: Például?

TÁ: Például azzal, hogy az SZDSZ összefonódott az MSZP-vel. A politikában állítólag mindent szabad, de ez megfeküdte a gyomromat. ’94 óta nem is foglalkozom politikával, inkább semlegesen csinálom a dolgaimat.
A zenész zenéljen, és azzal mutasson példát.

MN: Pár éve azt mondtad, a mai napig a Mini aranykorából és abból az 5-6 dalból élsz, amit akkor írtál. Zenészek ilyesmit nem szoktak beismerni.

TÁ: Pedig a legnagyobb zeneszerzők is a harmincas éveik végéig alkották meg a legjobb dolgaikat. Tudomásul kell venni, hogy akkor lesz igazán jó a zene, amikor először játszod. A Halványkék gondolat, a Délelőtt, a Kereszteslovag vagy a Vissza a városba remek volt, de ha most valami egyszerűbbet akarok csinálni, az gagyi lesz, ha pedig megpróbálom elkapni a régi progrockos hangulatot, túl elvont. Ott van például a Misztikus repülés: szerintem gyönyörű zene, amelybe Kárpát-medencei motívumokat is belejátszottam, de közben egy bő lére eresztett, dagályos szám, aminek nincs olyan hatása, mint a régieknek.

MN: Nem unalmas ötven éve játszani ezeket a dalokat?

TÁ: Én örülök, hogy tudtam olyan dalokat írni, amiket ennyi idő után is kérnek az emberek. Előfordult persze, hogy untam némelyiket, ez elkerülhetetlen. ’79-ben például 239 bulink volt, most ezt szorozd be ötvennel… Ennyiszer nem lehet töretlen lelkesedéssel játszani egy dalt sem. De én mindig improvizálok, fuvolával is, szövegben is, és így könnyebb. Mostanában újra előveszünk Creamet, Hendrixet is, és a Hey Joe-ra például új szöveget írtam. Azt éneklem, hogy ne öld meg az asszonyt, inkább szeresd meg kétszer, háromszor, négyszer. Ez rímel a #MetToo mozgalomra is, pedig még előtte született.

MN: Egyszer már belengetted a visszavonulásodat. Most hogy állsz vele?

TÁ: ’97-ben nem mentek jól a dolgaim, és azt gondoltam, kicsit váltok. Egy svájci barátom, aki Billy Cobhamet is menedzselte, felajánlotta, hogy alapítsunk egy menedzserirodát. Van 40 ezer svájci frankja, tegyek bele én is 40 ezret, és nyomhatjuk. Nekem persze nem volt ennyi pénzem, úgyhogy nem lett semmi a dologból. Maradtam és maradok is a zenélésnél. A nyugdíjamból megélni nem lehet, de egyébként sem tudnék leállni. Ezt már a sírig csinálom – vagy ameddig kíváncsiak rám.

szerző
Soós Tamás
publikálva
2018/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    tiszapolgári
    2018. február 25., 09:32
    A hetvenes években jóval több progresszivitás, újító kedv volt a világ rockzenéjében, mint ma, és ennek a rockzenei kísérletezésnek a Mini volt az itthoni zászlóshajója. Ugyan nem ők voltak az egyetlen zenekar, amelyik a „beatzenében” korábban szokatlan hangszert használt – hiszen a Corvinában is volt fuvola, a debreceni Colorban pedig cselló –, de náluk a fuvola alaphangszernek számított.
    Nagyon szerettem Török Ádám átlagostól eltérő, számomra szokatlan, szabálytalan hangját is.

    A Bartók-letiltáshoz annyit, hogy úgy emlékszem, a debreceni Panta Rhei zenekar Mikrokozmosz-feldolgozása már fel volt véve, talán már lemezre is volt nyomva, amikor Bartók fiai letiltották a kiadását, erről akkoriban a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin is cikkezett, remélem, mondok hülyeséget.
    Miközben a szlovák Collegium Musicum (Mikrokozmosz), az Emerson, Lake & Palmer (Allegro Barbaro) és a dán Thermaenius dzsesszkvartett (Román táncok) Bartók-feldolgozásai lemezen is megjelenhettek.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...