Lehet-e közeli családtag, egy nagyszülő halálából olyan dalt írni, amelynek andalító szépsége és mosolygós, sőt ugri-bugri részei elbűvölik a hallgatót? A román énekesnő, Luiza Zan eredetisége abban is megmutatkozik, hogy erre a kérdésre meggyőző igennel felelt. Nagyon gondolkoznom kell, ki tud a magyar kollégái közül erre ilyen csattanós választ adni, ki tudja a kényes, érzékeny, a színészi képességeken jóval túlmutató feltárulkozást szublimálni. Érzelmi intelligenciája magas fokú, sokat elárul az anyaságról és az anyjáról, a női és családi szerepekről. Luiza Zan sikeres emberi és muzsikusi emancipációjának újabb stádiumába érkezett: ezen a bemutatón első olyan lemezét énekelte (Heritage), amelyen saját dalai szerepelnek. Dallamuk előrenéz (leszámítva egy utánérzést), néha poposan egyszerűek, de sosem butuskák; dinamikusak a ritmusok, ülnek a harmóniák, a prozódia (angolul és sejtésem szerint románul is) frappáns. Mind a mainstream, mind az etnikus irányultság érződik, de Zan határozottan az utóbbi felé mozdult el, több a cigányos, mint a bossa nova.
Luiza Zan, aki életteli, világos, egyéni színű alt hanggal bánik ilyen jól, a Jazzmozdonnyal robogott be a magyar zenei életbe. Talán először Gyárfás Istvánnal vállalt közös fellépést az ilyen nevű sorozatban, amit annak idején a Román Kulturális Intézet egyik vezetője szervezett nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel. Bartha Csaba már nem kultúrdiplomata a Thököly úton, de az akkori lendület máig tart és termeli ki a telt házas produkciókat, mint most is, ezúttal a Harmónia Jazzműhely szervezésében. Gyárfás és Sárik Péter zongorista, valamint Fonay Tibor bőgős és Gálfi Attila dobos alkotják Zan csapatát a lemezen és a turnén, ő pedig hagyja, hogy a „fiúk” rázzák meg a témákat, bölcsen előretolja őket, amit azok pompás bravúrszólókkal hálálnak meg.
Budapest Jazz Club, június 19.
