Lemez

Már megérte

Crime & The City Solution: American Twilight

  • m. l. t.
  • 2013. május 18.

Zene

Hol volt, hol nem volt, a hetvenes évek ausztrál undergroundjából két társaság tűnt ki. Melbourne-ben Nick Cave középiskolai együttese, a The Boys Next Door, Sydneyben pedig a Crime & The City Solution, az énekes Simon Bonneyval az élén. Állítólag a Crime tűnt eredetibbnek, és komoly befolyással volt a Boys Next Doorra is, de boldogulásban alulmaradt: Ausztráliában egyetlen felvétele sem látott napvilágot.

Aztán leléptek mindketten. Előbb, 1980-ban a The Boys Next Door vágott neki (már Birthday Party néven), aztán nyolcvanháromban Bonney következett. Londonban kezdte, és Berlinben folytatta, mondhatni, Cave nyomán.

Kezdjük Londonnal! Az ott újonnan alapított Crime-ba Bonney bevonta a fél Birthday Partyt: a gitáros Rowland S. Howardot és a billentyűs Mick Harveyt. És végre berobbant a motor: két minialbum után Room of Lights címmel egy korszakos lemezt tettek az asztalra - erről játszották a Six Bells Chime című számot Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjében. Wenders pontosan érezte, amit akkor érezni kellett: "Nick Cave és Simon Bonney együttese valami újfajta rockot játszik. Furcsa, hogy ausztrálok. Vannak Berlinben német együttesek is, amelyeket nagyon szeretek, de ők a kedvenceim."

Nyolcvanhétben megint újraszerveződött, és kilencvenegyig Berlinben állomásozott a zenekar. Rowland (és testvére, Harry) kiszállt, Alexander Hacke és Thomas Stern be, és ekkortól került döntő szerepbe Bonney felesége, a hegedűs Bronwyn Adams. Három albumot készítettek ebben a korszakban (Shine, The Bride Ship, Paradise Discotheque), a dalformáktól olykor messzire rugaszkodó, sötét látomásokkal súlyosbított darabokkal. Aztán Bonney és neje továbbállt az Újvilágba.

Az a két countryalbum, ami kilencvenkettőben (Forever) és kilencvennégyben (Everyman) kijött, már nem a Crime & The City Solution diszkográfiáját gyarapította, hanem a szólópályára lépő Bonneyét. Az elsőt nagyon lehetett szeretni, de mindkettő hamar feledésbe merült. És akik a kilencvenes években fordultak a rockzenére, aligha hallottak arról, hogy volt egyszer egy Crime is. Félő, még a Nick Cave-rajongók sem. Pedig könnyen lehet, hogy Cave éppen a Crime hatására kerített hegedűst a zenekarába annak idején.

A Crime & The City Solution lemezeit nem csak azért érdemes felidézni, mert nem fogott rajtuk az idő. Hanem mert így még jobban süt: a most megjelent "viszszatérő" album, a húsz év múltán felvett American Twilight az önazonosság és a megújulás - ha úgy tetszik, az érvényesség - rendkívüli példája. A berlini felállásból hárman maradtak: Bonney, Adams és Hacke, ami pedig az újakat illeti, ők a dobos Jim White (a melbourne-i Dirty Three-ből), a gitáros David Eugene Edwards (a Woven Handből, de ő, ugye, megvan), a basszeres Troy Gregory a detroiti garázsszíntérről és a billentyűs Matthew Smith, aki szintén detroiti, csak alternatív country. És még sokan mások, ha például egy számban (My Love Takes Me There) fúvósok kellettek a mexikói beütés kedvéért.

Amit így együtt művelnek, az egyrészt újra súlyos gitárzene, mégpedig a legsűrűbből-koszosabból való. Akár a legalja garázsból. De épp ilyen fontos része a sztorinak a pszichedelikus rock (The Colonel), a hegedűt újrapozicionáló country (Beyond Good And Evil), és amikor a country-rock gospelbe (Domina) fordul, akkor ott ámulat, fény, sőt ragyogás van - az valami elképesztő csoda. Már ezért az egy számért bőven megérte - és most korántsem csak a lemez megvásárlására gondoltam. Wim Wenders odáig lehet: Detroitban elszabadultak az angyalai megint.

Mute, 2013

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."