Lemez

Marczi Mariann: Splinters

  • - kolozsil -
  • 2014. április 13.

Zene

Szinte már nincs olyan nagynevű európai zenei szaklap, melyben ne jelent volna meg méltatás Marczi Mariann lemezéről: ehhez képest - és főleg ahhoz képest, hogy az előadó magyar, és a kis amerikai kiadó lemezén csak magyar szerzőket játszik - hazánkban a lemez visszhangtalan maradt.

A szűk lemezpiac törekvő kis labeljének, az Odradeknek még a magyar nyelvű műsorfüzetre is volt gondja. A bookletben maga az előadó adja meg programválasztásának magyarázatát: a művek mintegy hidat képeznek a huszadik század két pólusa, az 1907-1918, valamint az 1976-89 közötti időszak között, reflektálnak egymásra. Marczi Mariann közös pontként még az arpeggiókat emeli ki, illetve egyes darabok átlényegültségét, azt, hogy átemelkednek a realitáson túli világba. Ebből vezethető le következetes, következetességében feszült, nem érzelmes, olykor egyenesen fojtott, drámai játékmódja, melyhez legfeljebb két mű nem kapcsolódik igazán (a Kodály-kompozíció és Csapó Gyula alkotása). Már a címadó Szálkák első tétele is kopogós, olyan, mintha a sötétben léptek közelednének, és ez a hangulat, ez az éjszakai atmoszféra, a feszes tempó egészen a Jeney-művekig kitart. Ha vannak kiemelkedő pontjai ennek az összességében remek lemeznek, akkor azok a századvég szülöttei: az itt még sejtelmesnek is ható Kurtág-művek, Ligeti Fém című háromperces etűdje, és Jeney Zoltán két munkája. A Fém játékos lüktetése, a Jeney-szerzemény borongóssága megerősíti a hallgató érzését: ez a lemez a huszadik századi magyar zongorairodalmat rendkívüli perspektívából láttatja - Kodály és Bartók ismertebb műveit mintha az előadó a modernebb következmények felől venné szemügyre. Nemcsak hagyomány és modern egymásra épülését mutatja fel, hanem egy speciális magyar vonalat is, mely, ha nem is tűnik töretlennek, mintha legalább olyan következetesen épült volna, akár a dallamvonal Marczi Mariann keze alatt.

Odradek, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.