Operett

Ikszék

Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő

Zene

Az operett hosszan tartó és meglehet, örök népszerűségének egyik nagy és egyszersmind nyílt titka az, hogy rendre játékba hozza a szerelemről bennünk élő, szégyentelenül romantikus közhelyeket: az első megpillantás varázsütését, a szerelmesek egymásnak rendeltetését, s egyáltalán az összeillést mint minden akadályt lebíró mágiát.

Fodor Géza szavaival: "Bármennyire ellentmondjon is ennek a [...] vélekedésnek az egyes ember egyéni tapasztalata, személyes balsorsa, s az egész filozófiailag motivált modern elitművészet, az emberi nem síkján mégis alapvető tapasztalat marad, amelyre az operett bizton építhet." Erre épít természetesen Kálmán Imre 1926-os operettje, A cirkuszhercegnő is, az arcvonásait maszk mögé rejtő lovas akrobatával, Mister X-szel és Fedora orosz (nagy)hercegnővel: őseredeti formájában csakúgy, mint abban a Verebes István által jegyzett átdolgozásban, amelyet a múlt héten mutatott be a Budapesti Operettszínház. Alighanem csupán az operettfilológusokat lelkesítené fel annak áttekintése, hogy az elmúlt szűk kilenc évtized során összesen hány fázisban változott a kezdetektől sokat kritizált librettó, így inkább csak annak megállapítására szorítkozunk: Verebes, jóllehet drasztikusan belenyúlt a cselekménybe, inkább tovább fokozta, semmint csökkentette a történet sebezhetőségét. Posztumusz társszerzői közreműködése ráadásul az énekelt versek át- és megdolgozására is kiterjedt, ami azután különösen problematikusnak bizonyult. Meglepő módon ugyanis a Sohase mondd szövegírója ezúttal mintha hadat üzent volna a prozódiának, s ennek következtében az énekelt szöveg az együttesekben rendre érthetetlenné vált már a második sorból hallgatva is. Így aztán azzal a feszélyező szituációval találhatta magát szemközt a premier közönsége, hogy egész egyszerűen nem vált világossá, voltaképpen mi is történt a II. felvonás zeneileg igen kidolgozott fináléjában, az operettdramaturgia hagyományosan kiemelt fontosságú pontján, Sergius herceg szentpétervári bálján, ami elválasztotta egymástól a szerelmeseket.

A rendező Verebes István már érezhetően jobb munkát végzett alkotótársaival. Mira János díszletei között és a jelenetenként változó, hol ötletességről tanúskodó, hol ordasan közhelyes vetített képek alatt rendben zajlik az operett rituáléja, s újra csak Fodor Gézát idézve: érvényesülhet "a típusosság és az eredetiség szerencsés aránya", amelyet a pályafutása második felébe belépő Kálmánnak ebben az ezüstkori operettjében még sikerült kikevernie. Fischl Mónika Fedorája mindenesetre inkább a típusosság vonalát képviseli az előadásban: inkább általános primadonnát ad, mint orosz hercegnőt vagy pláne ex-légitornászt. Az énekhangja és a színpadi rutinja azonban biztosan üzemel, és árad belőle az a női diadalmasság, amely nélkül nincs és nem is lehet igazi primadonna. Végzettől rendelt párja, azaz a Mister X-et adó Homonnay Zsolt már jóval kevésbé tűnt típusos bonvivánnak, ha csak színpadi jelenlétének civil pillanatait, kívülálló derűjét nem kívántuk bonvivánosnak tekinteni. Viszont remekül vezette elő az operett legnagyobb slágerét, s életerős tenorhangját mindvégig kedvvel hallgathattuk. (Igen jó matéria, megérdemelné a gondosabb kiművelést.) Sajnos a darab intrikusaként felléptetett Stohl András prózai profizmusa és színpadi fegyelme ezúttal teljes énekesi indiszpozícióval párosult, ami egészen kínos pillanatokat eredményezett.

A második finálé fentebb említett értelmezési nehézségeit követően a harmadik felvonás jószerint leszakadt a műről. Kisded zenei tréfa, némi öreges hercigeskedés (Lehoczky Zsuzsa és Faragó András közös jutalomjátékául szánva), valamint műkedvelő bohózatjátszás adta ki a záró szakaszt: a leghálásabb játékokat ismét csak a szubrett-táncos komikus páros (Szendy Szilvi és Szabó Dávid) számára felkínálva. Az összeillés jelenségét érzékletesen illusztráló lengeteg kettősből ezúttal Szabó Dávid emelkedett ki, aki nem csupán zajos közönségsikert aratott frissebb-avasabb poénjai révén, de talán még sohasem járt ilyen közel a színészi szerep betöltéséhez.

A színpadon és a zenekari árokban még két alkotó szolgálta nagyban a produkció üdvét: a koreográfus Tihanyi Ákos és a karmester Makláry László. Tihanyi koreográfiája ügyesen oldotta meg a cirkuszi közeg stilizálásának feladatát, s ráadásul értelmet adott az operettensemble színpadi jelenlétének. Makláry pedig teljesítményével most is kiharcolta Kálmán Imre zenéjének érvényes és - majd mindvégig - élvezhető megszólaltatását, újfent igazolva a karmesterlegenda Erich Kleiber hajdani nézetét, mely szerint az operettvezénylés a dirigens igazi iskolája.

Budapesti Operettszínház, március 7.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."