Lemez

Mayhem: Esoteric Warfare

  • Greff András
  • 2014. július 10.

Zene

Ha az idejekorán szétcsúszott nagypapivá fonnyadt Ozzy Osbourne a sötétség hercege címet viselheti, akkor minek nevezzük Csihar Attilát, aki az elmúlt húsz évben bebetonozta pozícióját a világ legjelentősebb extrém zenei énekeseinek elittáborában? És hogyan ne váljunk a jelzőkeresés közben nevetségessé? Ezekről a pengeélen egyensúlyozó helyzetekről Csihar nagyon sokat tud, de az elmúlt évek provokatív színpadi akciói után a Mayhem új lemezén egy kicsit hátrébb lép a zavarba ejtő gesztusoktól, hogy a maga eredeti és igen változatos módján mindvégig megmaradjon feldúltnak és kísértetiesnek. A vokális produkciója alatt hullámzó zene nem annyira radikális most, mint a hét évvel ezelőtti, a befogadhatatlanságig komplex, hangzásában egészen szélsőséges Ordo Ad Chao esetében, de ez igazából csak a legelső körben okozhat diszkrét csalódást. Utána már inkább az tűnik fel, hogy a Teloch névre hallgató új gitárossal összerakott, a hadi célú agymosás különféle aspektusait körbejáró albumot milyen stabil dramaturgiai tudás emeli - úgy az egyes dalok, mint a lemez egészének szintjén - a pályatársak próbálkozásai fölé. A sebes, de sosem maszatos őrlések és a hideg, olajszínű, itt-ott finoman disszonáns lassabb borongások pólusai között vándorló Esoteric Warfare-en minden zenei váltásnak oka és értelme van, és ez mágneses erőt kölcsönöz a különösen az első és az utolsó harmadában csillogó albumnak, amely valódi odafigyelést igényel, de cserébe messzire is ragadja önkéntes prédáit.

Seasons Of Mist, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.