Koncert

Spirit Caravan

  • - greff -
  • 2014. július 10.

Zene

Scott "Wino" Weinrich 38 éve játszik 100-200 fős klubokban, és ez rendesen meg is látszik rajta. Nem csak a külseje: az old-school, tízdolláros kikötői tetkói, a fehérbe játszó haja és a szélreszelte sziklaarca árulkodik a keményen végigdolgozott évtizedekről, hanem az a tökéletességig hevített, nyers, erőteljes gitárhangzás is, amivel a Spirit Caravan nevű trióját irányítja. Ezzel a zenekarával az ezredforduló környékén készített egy nagyon erős, majd egy közepesebb lemezt az akkoriban épp drog- és alkoholfüggőségéből kigyógyulni igyekvő, az undergroundban máris legendastátuszt élvező zenész, de a zenekar hamar szétesett, Wino pedig ment tovább a maga útján. Neki végeredményben mindegy volt, hogy kikkel és milyen név alatt játszik, hiszen a számára már 20-25 éve komoly elismerést hozó megszólalás leglényege úgyis mindig ott volt a széjjelvarrt kezében.

De azért jó, hogy a Spirit Caravan visszatért. Talán az ő repertoárjuk a legváltozatosabb a Wino-életműben: a gitáros-énekes főalak itt aztán végképp világosan hallani engedi, hogy egy alapító atyának mindig csakis önmaga diktál. A hajó teraszán a lomha, keserédes, általa is készre formált doom metálból olykor punkos pörgésre váltott, majd elkanyarodott egy sötét, de eleven funkmutánsig, amire még Sly Stone is nagyot bólintott volna a 70-es években. Henry Vasquez, a mostani turnéra beugró dobos ezeket a játékosabb részeket a kelleténél kissé merevebb ritmusokkal támasztotta alá, amikor viszont aprítani kellett, akkor a drezdai szőnyegbombázókéhoz közelítő modorban esett neki a - szüntelenül a kettépattanás határáig csépelt - cintányéroknak. De még ez a nagyon hangos, nagyon vaskos megszólalás sem tudta elfedni, hogy milyen sok szépséges, a több száz éves balladák atmoszféráját felidéző, időtlen és szívbemarkoló dalt hozott össze ez a zenekar. Sok ezer zenész emeli ma magasra a doom zászlaját, de a Lost Sun Dance-nél vagy a Jug Fulla Sunnál jobbat egyikük sem írt.

A38 hajó, július 1.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.