Mindenesetre a hétvégén a Mediawave-en fellépő Fly Trio bőséges erényei sem tudták feledtetni az öt nappal korábbi estét, amikor John Medeski, Billy Martin és Chris Wood nem kevésbé elvont és ugyanolyan finoman, aprólékosan felépített darabjait hallgathattuk. Csakhogy ezek a darabok nem egyszerűen kifinomultak, vagy inkább fegyelmezett és bonyodalmas szerkezetűek voltak, hanem olyan hatalmas feszültségeket gerjesztettek, majd robbantottak apróra, amilyen hullámhegyek és -völgyek ritkán rázkódtatják meg dzsesszkoncertek pódiumait. Billy Martin, a dobos alig hallható zörgettyűzésekkel ágyazott meg Criss Wood hol ábrándosan szétszaladó, hol zaklatottan feldühödő bőgőfutamainak. Azt pedig, hogy John Medeski milyen elvetemült belefeledkezésekre képes a billentyűkön, csak a trió ismerői tudhatták előre.
Hogy milyen stílusú zenét játszanak? Mindenfélét: kontemplatív, agyonszűkített akkordok fürtjeiből összeálló kortárs komolyzenét, amely vastagon megeffektezett brutális zúzásba torkollik, hogy onnan egyszer csak fegyelmezetten, a zenészek példásan precíz összjátékával a megsemmisülésig hátráljon vissza. Feszesen lüktető funkyt, amelybe habzsoló élvezettel sivít bele a Hammond orgona, miközben a bőgő helyett stílszerűen basszusgitár pontozza ki a ritmus részleteit.
Megállás nélkül áradt a legyűrhetetlen életerő, és a fölényes technikai tudásnak hála önmagukon tettek túl a hangszerek. A dob ritmusait izgalmas hangsúlyváltások tartották folyamatosan előtérben, a basszus gyakran dallamot vezetett be, tartott fenn és fejlesztett tovább. A Medeskit körülbástyázó billentyűs hangszerek pedig dallamok helyett lenyűgöző hangzuhatagokat bocsátottak a boldogságba révült hallgatóságra.
Trafó, április 24.
