magyarnarancs.hu: Miért épp a főleg növényneveket felsoroló Fajvédelem című számot vettétek fel?
Peer Krisztián: Nem is tudom. Nagyon sokáig úgy ment a koncerteken, hogy nem volt benne az artikulált rímes rész, csak a növénynevek. Kertészkedő vidékiként olyan vagyok, aki ha selyemkórót vagy egynyári seprencét lát, akkor azt gyökerestől kitépi. Idegen területen is, mert ez hazafias kötelesség. Emiatt egy kicsit jobban utána is néztem az özönnövények problémájának, dalszöveg meg úgy lett belőle, hogy egyszerűen megtetszettek ezek a csodálatos növénynevek. De ilyet más költő is csinált már. Például emlékszem egy Konczek József versciklusra (Konczek József: Káré Magdolna füveskönyvéből című verse – L. T.) , abban volt az: „Rólad nem szól a krónika? Macskafarkú veronika!” Ez megragadt tizenhat éves koromban. De a lényeg az, hogy a növénynevek elkápráztattak. És persze nyilvánvaló, hogy egy Elavult-szám ezzel a címmel, hogy Fajvédelem csak a paródiája lehet annak, amit nálunk ez a szó jelent. Ezért is volt emlékezetes pillanat, hogy egy koncerten, amikor ezt a végtelenül szarkasztikus, ironikus dalszöveget adtam elő – „barbárság amit ez a társadalom művel az ártéri japán keselyűfűvel” –, egy nagyon bebaszott néző elkezdte ordítani, hogy „a miiigrááánsok!” Na, ez kicsit olyan pillanat lehetett, mint amikor a Pannon Rádióban lejátszottak a Nemzeti hip-hopot a Belgától.
magyarnarancs.hu: Hogyan indult az Elavult?
PK: Amikor 2017-ben megjelent a 42 című verseskötetem, a bemutatójára kitaláltam, hogy ne beszélgetés meg felolvasás legyen, mert az dögunalom, hanem inkább használjuk azokat a dalszövegeket és dalokat, amelyeket korábban színházi produkciókhoz írtam. Már csak azért is, hogy valamilyen módon ellenpontozzuk a 42 végtelen nyomasztását. Megkértem a legnagyobb színházi szerelmemet, Hajduk Károlyt, hogy csináljunk valamit együtt a könyvbemutatóra. Ő benne volt, hozta a gitárját, Borsik Miklós, a kötetem szerkesztője perkázott. Aztán a bemutató után létrejött az Elavult akusztikus formáció, hárman voltunk: Hajduk Karesz, Kárpáti Pál klarinéton meg ütősökön meg én. Volt is pár fellépésünk, játszottunk az Ördögkatlanon is. Aztán behoztam az együttesbe mindenki nagy örömére Tóth Andort, aki az egészet elkezdte elektronikus irányba tolni, ami másfajta struktúrát adott a számoknak. De sajnos ezzel párhuzamosam Hajduk Karesz full egyeztethetetlen lett, nem tudott jönni a fellépésekre. Jött viszont Kiss András billentyűs, aki korábban a Rakétában meg a Kula Bandben játszott. Akkor találtam ki azt, hogy úgy lehet nagyjából tovább élni, ha projektszerűvé tesszük a dolgot. Az én spokenwordjeim adják a műsor felét-harmadát, plusz legyen minél több énekes, akik demokratikusan éneklik egymás számait, attól függően, hogy épp ki ér rá. Tehát nekiálltam könyörögni mindenféle embereknek, elsősorban színészeknek, hogy énekeljenek a zenekarban. Nyilván nem random, de meglehetősen impulzívan. Aztán egy ponton szóltak a kollégák, hogy álljak le ezzel, vagyunk már elegen, plusz egy-egy szöveget többek előtt is elhúztam mézesmadzagként – mint kezdő költő koromban, amikor ugyanazt az öt verset küldtem el, pontosabban szét az összes folyóiratnak. Egynek hátha kell. Az hamar kiderült, hogy énekesi ambíciókat tápláló színészeknek jobban fekszik a feladat, mint énekeseknek, mert az énekes olyan, hogy önkifejezni akar, ezért így vagy úgy, de le fog esni róla a szövegem. Viszont a színésszel könnyebb aszerint dolgozni, hogy én vagyok itt a szövegíró.
magyarnarancs.hu: Ezért léptek fel színházban? Legközelebbi koncertetek a Kamrában lesz június 5-én.
PK: Ezért is. Most is éppen próbálunk (az interjú telefonon készült – L. T.). Bennünk van ez a „ki kell tennünk magunkért” dolog, persze leginkább bennem van, mert én vagyok a legnagyobb sznob. Egyébként még a fellépők végleges névsora is csak most alakult ki. Sajnos nem tud velünk lenni Fábián Gábor, mert a kisfia óvódai ballagása átkerült az esőnapra, Walters Lili, aki Marosvásárhelyen kezd korábban próbálni, és Gombó Viola, aki egy másik zenekarral forgat klipet. Jeleznünk is kéne az eseménynél legalább, de baromi szarul mennek nekem ezek a menedzseri feladatok, a folyamatos intézkedés-közvetítés-fontoskodás. De jön Keresztesi Jóska a Szőranya frontembere, aki gyakori vendégünk, és van közös számunk is. Jön Pátkai Rozina is, Pertics Villő is, Irlanda Máté is. És még ki tudja? Én azt szeretném, ha az egész olyan „fluid” lenne. Úgyhogy most az van, hogy emberek veszegetik át egymás számait. De ez jó. Legyünk olyanok, mint a Wu-Tang Clan, amelyik egyszerre tud Tokióban és New Yorkban koncertet adni, mert bárhol, ahol Wu-Tang Clan tag van, ott Wu-Tang Clan koncert is lehet… Itt meg jöjjön az, aki ráér.
magyarnarancs.hu: Na jó, de az Elavultat abszolút a te nevedhez kötik.
PK: Hát igen. Akkor mondjuk, hogy az a lényeg, hogy Andor, Kárpáti Palkó, Kiss Andris, meg én érjünk rá. Főleg, hogy már a Palkó is énekel.
magyarnarancs.hu: Mennyiben lesz ez az előadás más, mint a többi?
PK: Az átkötő szpícseken, meg különböző átöltözéseken gondolkodom. Egy átlagos koncerten azért nem szoktam az átöltözés eszközével élni. Vagy összeraktunk a capella betéteket… Készülünk pár új dologgal… Az valamennyire mindig variábilis, hogy melyik zenére melyik szöveget mondom. Vagy kántálom. Vagy üvöltöm. Azért is lett ilyen ez a kétszámos maxi, hogy kifejezze az arányokat. Van egy üvöltős szám meg egy dallamos, azt Walters Lili énekli.
magyarnarancs.hu: Tényleg, miért kell üvölteni a Fajvédelemben?
PK: Igazából az volt, hogy ez spontán jött. Nem tudok énekelni, és mindenféle dolgot próbálok a megafontól kezdve a teli szájas beszédig, hogy hogyan lehet ezt a nem tudok énekelni-kérdést kikerülni. Mert még rappelni sem tudok igazán jól. Az üvöltés is egy ilyen modulációs eszköz, de közben, ugye, a Fajvédelem eleve a dühöngő rasszista paródiája, és a szélsőséges beszéd általában habzó szájú üvöltözés. De igazából nem is ezért üvöltök. Az történt, hogy egy koncert után Janicsek Péter barátom egy iszonyú hosszú kisesszét mondott fel nekem arról a kelepcébe zárt, fedő alatt tartott társadalomról, amiben mi most élünk. Aminek az volt a lényege, hogy most ugyanúgy az üvöltés az adekvát kifejezési forma, mint a nyolcvanas évek elején, amikor a Kistamás Laci a Kontroll Csoportban azt üvöltötte, hogy „Eladok, eladok, mindent eladok.” Az ugyanúgy a kor emberének a tehetetlenséget fejezte ki, mint ahogy én most.
magyarnarancs.hu: A lemez másik dalát, az Altatót, amit Walters Lili énekel, új szám?
PK: Nem. Én olyan vagyok alapvetően, aki igyekszik a legtöbb bőrt lehúzni a rókáról. Az Altató először a Gyász című darabban volt, amit 2010-ben, a Kamrában mutattak be a Tünet Együttes/Katona József Színház koprodukcióban, Szabó Réka rendezésében. A dal lényegében azért született, hogy egy nagyon feszült próbahelyzetben Tenki Rékának adjunk egy dalt, és azzal megnyugtassuk. A szöveget Márkos Berci instrukcióit követve írtam meg: azt mondta, hogy egy olyan altatódalt hallott angolul, amelyben szívatta az anya gyerekét, én is írjak egy ilyet. Úgyhogy kijöttem a próbáról, beültem az Ibolya presszóba és Becherovkák és cigaretták segítségével – akkor még lehetett bent cigizni – megírtam ezt a szöveget a próba végére. Az Altató az első verziója tehát a Kamrában volt hallható, Márkos Berci csinált hozzá zenét. Nem tudom, hogy fellelhető-e az a verzió egyáltalán… Később viszont Spenót (Tóth Zoltán, a Csókolom együttes basszusgitárosa – L. T.) csinált belőle egy számot, amiben az volt a vicces, hogy ő énekelte, tehát egy férfi énekli mint anya. A korai Elavultban pedig Hajduk Karesz adta elő. Úgy látszik, most jött el az ideje annak, hogy a szöveg visszataláljon egy női hanghoz.
(Címlapképünkön: az Elavult zenekar. Fotó: Láng Orsolya)
