Zene

Az egykori csodagyerek augusztusban lett nyolcvanéves. Máig töretlen nemzetközi pályáját és belső fejlődését hamarosan saját könyvében is követhetjük.

"Librettóit megbírálni, megítélni tapintat- s ízlés hiányánál sohasem volt képes... Csodálatos, hogy e zeneszerző annyi dalművei között egyetlenegy sem volt, melyet valamely ünnepélyes alkalommal elő lehetett volna adni.

Talán túlzás volt azt várni az ausztrál LSD-királyoktól, hogy úgy kilövik magukat a sztratoszférába, hogy a koncert végéig vissza sem keverednek aztán a földre, de azért kár, hogy végül is nem így történt.

Natasha Khan igazi tünemény, ami ritkaság a - belülről - sokszor rideg popvilágban. Ugyanakkor még az őt respektálók is sokszor vetik fel, mekkora korsóval merített az elődök hagyatékából - igaz is, még hangjának tónusa s persze a kompozíciós technikája is erős Kate Bush-reminiszcenciákat tükröz.

A múlt héten sem volt Madness-koncert, úgyhogy a Világzenei Nagyszínpadon gyakorlatilag főműsorszámként fellépő (hisz pont a nagyszínpados Blur előtti idősávban vagyunk, ugye), soktagú arizonai Calexico volt alighanem a legjobban öltözött, legfessebb együttes a Sziget idei felhozatalából.

Mászkál az ember a Szigeten, és szomorúan konstatálja, hogy a húszéves jubileumra a fesztivál fő profiljából mintha kizuhant volna a zene - a helyét átvették a cirkuszi mutatványosok, a mindenféle extrém sportok, a fákra felaggatott karácsonyi lampionok, a luftballonok és csupa olyan létesítmény, amikhez leginkább a vidámparkban szokott az ember.

Vannak zenekarok, melyek esetében már a létezés puszta ténye is esemény - nyilván sokan akadtak például (még talán a vasárnap esti koncert közönségéből is), akik csak a Sziget programjából értesültek arról, hogy a jeles, bár kicsit tán megkopott renoméjú skót Franz Ferdinand együttes köszöni, jól van.

Átmenet a zenedráma, a musical comedy és az operett között - bírálták Gershwin operáját az 1935-ös ősbemutató legszigorúbb és - tegyük hozzá - legigazságtalanabb kritikusai. Korlátoltságuk korántsem csábító minta a mai recenzens számára, aki azonban a Dóm téren ücsörögve mégis vissza-visszatérő módon egy további, szemre ugyancsak méltatlan műfaji párhuzamot vél felfedezni a hatalmas színpadon: a népszínmű, méghozzá a leketyegett népszínmű rokonságát.

A középiskola édes gyötrelmei a magyar popzenészektől az amerikai metálosokig igen sok zenészt megihlettek az évek során. Cikkünkben a tíz legszebb példát gyűjtöttük egybe.

Zenéjének sokáig védjegye volt, hogy minimalt és technót kevert különféle dél-amerikai zenei elemekkel, az utóbbi időben pedig a saját hangját használja kreatív módon, sokszor loopok formájában. Kiadójával (Cómeme) tehetséges dél-amerikai feltörekvők munkáit jelenteti meg, neki pedig számos fontos kislemez mellett három albuma van - a legutóbbi nyár elején jelent meg The Visitor címmel. Július végén ennek turnéja Budapestet is elérte, a chilei származású zenésszel akkor beszélgettünk.