Interjú

"A beszéd melódiája"

Matias Aguayo elektronikus zenész, producer

  • Velkei Zoltán
  • 2013. szeptember 8.

Zene

Zenéjének sokáig védjegye volt, hogy minimalt és technót kevert különféle dél-amerikai zenei elemekkel, az utóbbi időben pedig a saját hangját használja kreatív módon, sokszor loopok formájában. Kiadójával (Cómeme) tehetséges dél-amerikai feltörekvők munkáit jelenteti meg, neki pedig számos fontos kislemez mellett három albuma van - a legutóbbi nyár elején jelent meg The Visitor címmel. Július végén ennek turnéja Budapestet is elérte, a chilei származású zenésszel akkor beszélgettünk.

Magyar Narancs: A The Visitor mintha még jobban felszabadítana téged a minimal és a techno kötelékei alól.

Matias Aguayo: Sok olyan tényező van a zenében, különösen az elektronikusban, ami az irányításról szól: folyamatosan tudod, hogy mi történik vagy minek kell történnie, és ez nemegyszer magát a művészt is szabályozza abban, hogy mit tehet meg és mit nem - függetlenül attól, mik az elképzelései. Nekem ebből lett elegem: azt akarom, hogy minden pillanat úgy történjen meg a zenémben, ahogy az magától jön, és ne kelljen figyelnem például a nyolcadokat, vagy hogy mennyire nyújtok el egy kiállást. Olyan ez, mintha visszavenném az irányítást a gépektől.

MN: Hogyan jött az ötlet, hogy a saját hangodat már-már hangszerként használd, de legalábbis folyamatosan hangmintákat rögzíts vele, amiket később a számaid alapjaként használsz?

MA: Ez mindig is nagyon foglalkoztatott. Gyerekként rengeteg ötletet rögzítettem szalagra, és azokat a hangszereket, amiken nem tudtam játszani vagy nem voltak a birtokomban, egyszerűen a hangommal imitáltam. Ezeket a hangokat később egymásra másoltam, amitől sokkal kifinomultabb, összetettebb lett a végeredmény. Amikor már a kompaktos srácokkal (a kölni Kompakt kiadóról van szó - a szerk.) írtuk a zenéket, soha nem volt kérdéses, hogy nekem ezt később lehetőség szerint ugyanígy kell majd csinálnom.

MN: Egy-egy új számnál mindig ezzel a részszel kezdesz?

MA: Többnyire. A hangom olyan hangszer, amin imádok játszani. Mindig ez határozza meg a dalaim felépítését. Néha azt csinálom, hogy felveszem a hangomat, majd ugyanazt az elképzelést rögzítem a megfelelő hangszerrel is, és ezeket összemosom. Sokkal izgalmasabb, mintha csak egy gitárt vagy szintetizátort használnék. Nagyon érdekel az is, ahogy az emberek beszélnek. Szeretem hallgatni a hangjuk, a beszédük melódiáját. A különféle nyelvek és dialektusok arra inspirálnak, hogy én magam is többféle dialektusban énekeljek.

MN: Ezért énekelsz többnyire spanyolul a számaidban? Sokan úgy tartják, hogy dallamosabb nyelv az angolnál.

MA: Szoktam angolul is énekelni, a The Visitoron is van körülbelül öt szám, amelyekben bizonyos részeket angolul énekelek. Nagyon szeretem ezt a nyelvet is, úgyhogy semmi szándékosság nincs abban, hogy a spanyol kerül előtérbe. De az utóbbi években valóban többet használom: a feleségem mexikói, a csapatom a Cómeménél pedig szintén spanyol anyanyelvű. Ami viszont nem megy, az a német. Hiába éltem évtizedeken át Kölnben és Berlinben, németül egyszerűen nem tudok énekelni. Nem érzem a szavak helyes áramlását: mindig valami rettentő ronda lesz abból, ha felénekelek pár sort németül.

MN: Mik a tapasztalataid, milyen hatást vált ki a partizókból ez az újfajta performansz?

MA: Azt látom, hogy a mikrofonnak még mindig hatalmas ereje van. Közelebb viheti a zenét az emberekhez, ha látják, hogy ott áll valaki, és nekik énekel.

MN: A fellépéseidet és az úgynevezett Bumbumbox partikat nemcsak szórakozóhelyekre korlátozzátok, hanem annyiszor mentek velük akár fényes nappal is az utcára, ahányszor csak tehetitek.

MA: A felvételek teljesen más kontextusba kerülnek így, mert az emberek nem fizetnek azért, hogy halljanak téged; megszűnik az a vevőkiszolgálás-érzés, ami a partikra egyre jellemzőbb. A tánc élményét nem csak a szórakozóhelyeken vagy az otthonodban kellene megtapasztalnod. Szerintem ez mindenki emberi joga kellene, hogy legyen mindenhol. Ez az, ami emlékeztet arra, hogy emberek vagyunk, és érzéseink vannak. Ehhez képest az egészet csak szabályozzuk: ha táncolni akarsz, menj a klubba, ha zenét szeretnél hallgatni, menj haza.

MN: Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre, amikor még aranykorát élte a minimal?

MA: Én mindig közel éreztem magamhoz a minimalizmust, mert részben Kölnben jött létre, és rengeteget tett a Kompakt a népszerűsítéséért. Azok az emberek csinálták, akikkel én is írtam zenéket, vagy együtt játszottunk a partikon. Számunkra a minimal azt jelentette, hogyan lehet a legkevesebb elemből a legtöbbet kihozni. Láttam ezeket az embereket a stúdióban, és elképesztő, hogy egy-egy, a mai napig megkerülhetetlen alapvetésnek számító minimaltechnót milyen kevés eszközzel hoztak létre. A minimal stratégiai megközelítés volt, vagy mentalitás. Az a cél hajtott mindenkit, hogy valami olyat csináljon, ami korábban nem létezett. Hittünk benne, hogy ez lesz az elektronikus tánczene következő nagy durranása, és tényleg ez lett, de amint kikerült Kölnből, szinte mindenki félreértette. Vagy nem értette egyáltalán.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.