Lemez

Megint mellé

Marilyn Manson: The Pale Emperor

  • Lang Ádám
  • 2015. február 22.

Zene

Valamikor a tévékorszak vége felé egy pillanatra még annak is megvolt az esélye, hogy Marilyn Manson felnőjön egyik nagy példaképéhez, David Bowie-hoz.

Egy viccesen sötét zenékkel kísértő bemutatkozó lemez után az 1996-os Antichrist Superstarral nemcsak a keresztény Amerika első számú közellenségévé vált, hanem a Nirvana által kinyitott kapukon bevitte az MTV-be a metál kellőképpen popos, külsőségeiben mégis durva, szélsőséges verzióját is. S miközben a fél világ a magát a baszás istenének hívó frontember kioperált lengőbordájáról és a koncertjein lemészárolt állatokról szóló pletykákon rágódott, ő összerakta életműve legjobb lemezét, a 70-es évek glamkorszakát a poszthumanista cyberpunk irányából felélesztő Mechanical Animalst.

false

Hogy később az ihlet fogyott-e el, vagy Mansonnak inába szállt a bátorsága, nem tudni, de a negyedik lemez már bárgyú visszafordulás volt az Antichrist baljós atmoszférája felé. Akkor az olyan egyszerűbb számok, mint a Disposable Teens simán biztosíthattak volna egy punkos slágerekkel lázadó rocklemezt is, de a feleslegesen keménykedő és művészkedő töltelékszámok agyonnyomták őket. Innentől kezdve pedig Manson és társai kelletlenül elkezdtek a közönség igényei szerint zenélni, és a koncertek gerincét azóta is az Antichrist népszerűbb számai adják. Pedig a későbbi albumokon többször is megvolt a lehetőség egy-egy alakváltozásra. A Golden Age Of Grotesque feltámaszthatta volna a két háború közti kabarék világát, az Eat Me, Drink Me-ben pedig ott pislákolt egy gáncstalan poplemez lehetősége – és így tovább.

Az idén 46 éves énekes a görög mitológiából is merítő új lemeze ismét felvillantja valami másnak a lehetőségét. A nyitó Killing Strangers bluesos gitárjaiból, a Third Day Of A Seven Day Binge dekadens folkjából simán kibontható lett volna egy markáns, az énekes életkorához méltó lemez. Ehelyett a Pale Emperort szép lassan betöltik a múlt sötét madarai: itt kalapálnak fáradtan a Beautiful People katonásan menetelő dobjai, a Deep Six konkrétan olyan, mintha a Disposable Teenst írták volna újra, és a középlassú dalok szenvedései is ugyanolyanok, mint régen. Persze lehetne úgy mondani, hogy a Pale Emperor egész jó lemez – de hát egy csomó egész jó lemez van manapság kétkattintásnyira, és a korai évek ismeretében ez egyébként is nagyon kevés.

Hell, etc., 2015

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.