Lemez

Megint mellé

Marilyn Manson: The Pale Emperor

  • Lang Ádám
  • 2015. február 22.

Zene

Valamikor a tévékorszak vége felé egy pillanatra még annak is megvolt az esélye, hogy Marilyn Manson felnőjön egyik nagy példaképéhez, David Bowie-hoz.

Egy viccesen sötét zenékkel kísértő bemutatkozó lemez után az 1996-os Antichrist Superstarral nemcsak a keresztény Amerika első számú közellenségévé vált, hanem a Nirvana által kinyitott kapukon bevitte az MTV-be a metál kellőképpen popos, külsőségeiben mégis durva, szélsőséges verzióját is. S miközben a fél világ a magát a baszás istenének hívó frontember kioperált lengőbordájáról és a koncertjein lemészárolt állatokról szóló pletykákon rágódott, ő összerakta életműve legjobb lemezét, a 70-es évek glamkorszakát a poszthumanista cyberpunk irányából felélesztő Mechanical Animalst.

false

Hogy később az ihlet fogyott-e el, vagy Mansonnak inába szállt a bátorsága, nem tudni, de a negyedik lemez már bárgyú visszafordulás volt az Antichrist baljós atmoszférája felé. Akkor az olyan egyszerűbb számok, mint a Disposable Teens simán biztosíthattak volna egy punkos slágerekkel lázadó rocklemezt is, de a feleslegesen keménykedő és művészkedő töltelékszámok agyonnyomták őket. Innentől kezdve pedig Manson és társai kelletlenül elkezdtek a közönség igényei szerint zenélni, és a koncertek gerincét azóta is az Antichrist népszerűbb számai adják. Pedig a későbbi albumokon többször is megvolt a lehetőség egy-egy alakváltozásra. A Golden Age Of Grotesque feltámaszthatta volna a két háború közti kabarék világát, az Eat Me, Drink Me-ben pedig ott pislákolt egy gáncstalan poplemez lehetősége – és így tovább.

Az idén 46 éves énekes a görög mitológiából is merítő új lemeze ismét felvillantja valami másnak a lehetőségét. A nyitó Killing Strangers bluesos gitárjaiból, a Third Day Of A Seven Day Binge dekadens folkjából simán kibontható lett volna egy markáns, az énekes életkorához méltó lemez. Ehelyett a Pale Emperort szép lassan betöltik a múlt sötét madarai: itt kalapálnak fáradtan a Beautiful People katonásan menetelő dobjai, a Deep Six konkrétan olyan, mintha a Disposable Teenst írták volna újra, és a középlassú dalok szenvedései is ugyanolyanok, mint régen. Persze lehetne úgy mondani, hogy a Pale Emperor egész jó lemez – de hát egy csomó egész jó lemez van manapság kétkattintásnyira, és a korai évek ismeretében ez egyébként is nagyon kevés.

Hell, etc., 2015

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.