Lemez

Megint mellé

Marilyn Manson: The Pale Emperor

  • Lang Ádám
  • 2015. február 22.

Zene

Valamikor a tévékorszak vége felé egy pillanatra még annak is megvolt az esélye, hogy Marilyn Manson felnőjön egyik nagy példaképéhez, David Bowie-hoz.

Egy viccesen sötét zenékkel kísértő bemutatkozó lemez után az 1996-os Antichrist Superstarral nemcsak a keresztény Amerika első számú közellenségévé vált, hanem a Nirvana által kinyitott kapukon bevitte az MTV-be a metál kellőképpen popos, külsőségeiben mégis durva, szélsőséges verzióját is. S miközben a fél világ a magát a baszás istenének hívó frontember kioperált lengőbordájáról és a koncertjein lemészárolt állatokról szóló pletykákon rágódott, ő összerakta életműve legjobb lemezét, a 70-es évek glamkorszakát a poszthumanista cyberpunk irányából felélesztő Mechanical Animalst.

false

Hogy később az ihlet fogyott-e el, vagy Mansonnak inába szállt a bátorsága, nem tudni, de a negyedik lemez már bárgyú visszafordulás volt az Antichrist baljós atmoszférája felé. Akkor az olyan egyszerűbb számok, mint a Disposable Teens simán biztosíthattak volna egy punkos slágerekkel lázadó rocklemezt is, de a feleslegesen keménykedő és művészkedő töltelékszámok agyonnyomták őket. Innentől kezdve pedig Manson és társai kelletlenül elkezdtek a közönség igényei szerint zenélni, és a koncertek gerincét azóta is az Antichrist népszerűbb számai adják. Pedig a későbbi albumokon többször is megvolt a lehetőség egy-egy alakváltozásra. A Golden Age Of Grotesque feltámaszthatta volna a két háború közti kabarék világát, az Eat Me, Drink Me-ben pedig ott pislákolt egy gáncstalan poplemez lehetősége – és így tovább.

Az idén 46 éves énekes a görög mitológiából is merítő új lemeze ismét felvillantja valami másnak a lehetőségét. A nyitó Killing Strangers bluesos gitárjaiból, a Third Day Of A Seven Day Binge dekadens folkjából simán kibontható lett volna egy markáns, az énekes életkorához méltó lemez. Ehelyett a Pale Emperort szép lassan betöltik a múlt sötét madarai: itt kalapálnak fáradtan a Beautiful People katonásan menetelő dobjai, a Deep Six konkrétan olyan, mintha a Disposable Teenst írták volna újra, és a középlassú dalok szenvedései is ugyanolyanok, mint régen. Persze lehetne úgy mondani, hogy a Pale Emperor egész jó lemez – de hát egy csomó egész jó lemez van manapság kétkattintásnyira, és a korai évek ismeretében ez egyébként is nagyon kevés.

Hell, etc., 2015

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”