Lemez

Megint mellé

Marilyn Manson: The Pale Emperor

  • Lang Ádám
  • 2015. február 22.

Zene

Valamikor a tévékorszak vége felé egy pillanatra még annak is megvolt az esélye, hogy Marilyn Manson felnőjön egyik nagy példaképéhez, David Bowie-hoz.

Egy viccesen sötét zenékkel kísértő bemutatkozó lemez után az 1996-os Antichrist Superstarral nemcsak a keresztény Amerika első számú közellenségévé vált, hanem a Nirvana által kinyitott kapukon bevitte az MTV-be a metál kellőképpen popos, külsőségeiben mégis durva, szélsőséges verzióját is. S miközben a fél világ a magát a baszás istenének hívó frontember kioperált lengőbordájáról és a koncertjein lemészárolt állatokról szóló pletykákon rágódott, ő összerakta életműve legjobb lemezét, a 70-es évek glamkorszakát a poszthumanista cyberpunk irányából felélesztő Mechanical Animalst.

false

Hogy később az ihlet fogyott-e el, vagy Mansonnak inába szállt a bátorsága, nem tudni, de a negyedik lemez már bárgyú visszafordulás volt az Antichrist baljós atmoszférája felé. Akkor az olyan egyszerűbb számok, mint a Disposable Teens simán biztosíthattak volna egy punkos slágerekkel lázadó rocklemezt is, de a feleslegesen keménykedő és művészkedő töltelékszámok agyonnyomták őket. Innentől kezdve pedig Manson és társai kelletlenül elkezdtek a közönség igényei szerint zenélni, és a koncertek gerincét azóta is az Antichrist népszerűbb számai adják. Pedig a későbbi albumokon többször is megvolt a lehetőség egy-egy alakváltozásra. A Golden Age Of Grotesque feltámaszthatta volna a két háború közti kabarék világát, az Eat Me, Drink Me-ben pedig ott pislákolt egy gáncstalan poplemez lehetősége – és így tovább.

Az idén 46 éves énekes a görög mitológiából is merítő új lemeze ismét felvillantja valami másnak a lehetőségét. A nyitó Killing Strangers bluesos gitárjaiból, a Third Day Of A Seven Day Binge dekadens folkjából simán kibontható lett volna egy markáns, az énekes életkorához méltó lemez. Ehelyett a Pale Emperort szép lassan betöltik a múlt sötét madarai: itt kalapálnak fáradtan a Beautiful People katonásan menetelő dobjai, a Deep Six konkrétan olyan, mintha a Disposable Teenst írták volna újra, és a középlassú dalok szenvedései is ugyanolyanok, mint régen. Persze lehetne úgy mondani, hogy a Pale Emperor egész jó lemez – de hát egy csomó egész jó lemez van manapság kétkattintásnyira, és a korai évek ismeretében ez egyébként is nagyon kevés.

Hell, etc., 2015

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.