Mégis van? (Brad Mehldau: The Art of the Trio)

  • Czabán György
  • 1998. április 16.

Zene

Van egy olyan vélekedés, miszerint a jazz világában az ötvenes évek vége, hatvanas évek eleje volt az aranykor. Azóta a nagy egyéniségeknek csak maximum ügyes utánzatai mozognak, meg volt néhány zsákutca, mint a jazzrock, de azt a menedzserek találták ki. A megszállott zenehallgató, aki már tudja a tutit, hajlamos azt gondolni, hogy már nem jöhet semmi új.

Aztán kap két új CD-t azzal a pimasz címmel, hogy The Art of the Trio. (Lásd még Johann Sebastian Bach: The Art of the Fugue vagy Ornette Coleman: The Art of Improvizers című anyagait. Például.) És kiderül, hogy amit egy klasszikus zongora-dob-bőgő felállásból ki lehet hozni a kilencvenes évek végén, az benne van, és még van valami plusz, amit úgy hívnak, hogy Brad Mehldau. Merthogy a kultúra a folytonosság, a hagyomány és a megújulás. Szóval lehet keresni az előzményeket, a Bill Evans Triót, Keith Jarrett trióit vagy Wynton Kellyt, McCoy Tynert, Thelonious Monkot, de ez a huszonhét éves fiatalember már a saját zenéjét játssza. Ráadásul itt nemcsak a jazz tudása, hanem a zenetörténet az alap, hisz´ Mehldau klasszikusan képzett zongorista, kedvence Mahler ötödik és hatodik szimfóniája. Azért nem kell megijedni, ez vérbő jazz, ahol az invenció háttérbe szorítja a gondolatot. Hibátlanok az arányok: a kultúra és az emóció, a spontaneitás és a tudatosság, a művész és az anyaga közti távolság, mind a helyén van. Nagy érzések és diszkrét önreflexió, és mindez egyszerűen, halál természetesen, nagy formaérzékkel előadva.

A trió másik két tagja is elképesztően jó. Jorge Ossy dobol, Larry Grenadier bőgőzik. Visszafogottan dinamikus játékuk pontosan szolgálja a zenét, mintha harminc éve együtt játszanának. Annyit és csak azt csinálják, amit kell. Ennek a triónak van még egy lemeze Introducing Brad Mehldau címen, de az nem jutott el hivatalosan hozzánk. Ezenkívül Joshua Redman Moodswing című albumán hallhatók így együtt.

Az 1997-ben, stúdióban rögzített The Art of the Trio, Volume One című album kilenc felvételt tartalmaz. Ebből négy Mehldau szerzeménye, öt sztenderd, köztük a Blackbird című Lennon/McCartney-szerzemény. Az Art of the Trio, Volume Two: Live at the Village Vanguard címmel 1998-ban megjelent folytatást koncerten rögzítették. A két kiadvány természetesen önállóan is működik, de nem helyettesíti egyik a másikat.

Brad Mehldau szereti a német költészetet és az irodalmat, olyanokat, mint Goethe, Thomas Mann, Rainer Maria Rilke, és persze Chet Bakert, John Coltrane-t és Henri Mancinit. Lehet, hogy mégis van remény?

Czabán György

Warner Records, 1998

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).