A tenger, a Hamlet és a Don Giovanni - Gustave Flaubert érett ítélete szerint ezek lennének az Isten által teremtett világ legtökéletesebb alkotásai, s ugyan kik vagyunk mi, hogy ezt a válogatást balgán megkérdőjelezzük? Az első két tételt most elhanyagolva érdeklődésünk ezen a héten az operák operája, a Don Giovanni felé fordul, amely alig pár héttel a MET gusztusos, ám szolidan csalódáskeltő közvetítését követően szombaton az operaház esedékes premierje gyanánt csábítja majd a dalszínházak hedonistáit (november 19., hat óra). A címszerepet Horváth Ádám fogja énekelni, aki nem is olyan rég még miniszteri biztosként vezette az operaházat, mindazonáltal a produkció több más ponton is érdeklődésre méltó neveket sorol elénk. Így az évad harmadik olasz rendezőjeként a 87 esztendős Gianfranco De Bosio vállalta a színpadra állítás munkáját, aki operai és színházi rendezései mellett olyan filmek elkészítőjeként ismeretes, mint a fiatal Gian Maria Volonte főszereplésével ékes A terrorista 1963-ból vagy a Burt Lancastert címszerepbe léptető ótestámentumi miniszéria, a Mózes, a törvényhozó a hetvenes évek közepéről. (Kérdezzék csak tévésmacit!) Van aztán még egy ugyancsak filmes vállalkozások révén nevezetes díszlet- és jelmeztervező Nana Cecchi személyében(lásd interjúnkat a 36. oldalon!), s ami tán a legérdekesebb és sajnálatosan legritkább tünemény is egyúttal: a zenekari árokban Keri-Lynn Wilson kanadai karmesternő (fotónk mutatja) fáradozik majd.
A hétvége másik operája a MET-ből érkezik: Philip Glass minimalista operája, a Gandhi dél-afrikai éveinek jeleneteit és eszméit idéző Satyagraha. A háromfelvonásos mű librettója hozzávetőleg kétoldalnyi szöveg, s az egyes felvonások alcíméül Gandhihoz mérhető személyiségek nevei választattak: az elsőé Tolsztoj, a másodiké Tagore, a harmadiké pedig Martin Luther King tiszteletes (Fesztivál Színház és Uránia, november 19., hét óra).
Istenről, helyesebben az istenségről Glass operájában is több helyütt szó esik, ám szabályos tedeumot mégis inkább csütörtökön hallhatunk, elvégre aznap este a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjén két Te Deum is felhangzik majd: Haydné és Bruckneré (Nemzeti Hangversenyterem, november 17., fél nyolc). Az utóbbi 1884-ből való, ajánlása szerint: "hálából Istennek, amiért biztonságban megőrzött a bécsi kínok közepette". Igaz, Bruckner valóban felette érzékeny lélek volt, aki az elterjedt anekdota szerint pár évvel később az alábbi kéréssel fordult az őt kitüntető és magánkihallgatáson fogadó Ferenc Józsefhez: "Felség, legkegyelmesebben megtiltaná Hanslicknak, hogy olyan rosszakat írjon rólam?" Az Antal Mátyás által vezényelt koncerten a hálaadások között egyébiránt Erich Korngold 1945-ös Hegedűversenye is megszólal majd, méghozzá Baráti Kristóf szólójával - a tételek anyagába az Európából elmenekült komponista megannyi hollywoodi filmzenéjének (Koldus és királyfi,Juarez stb.) motívumát bele-beleszőve.
S ha már ezúttal ennyiszer a szájunkra vettük a teremtő nevét, hát zárjuk is az Úrral, a megtorlás Istenével. Merthogy az ekképp induló 94. zsoltár adja a programját annak az 1857-es c-moll orgonaszonátának, amely szerdán két orgonista, a mester Christoph Bossert és a tanítvány Szabó Balázs programján szerepel majd (Nemzeti Hangversenyterem, november 23., fél nyolc). A szerző pedig az alig 24 évet élt Julius Reubke, aki egyszerre tanult Liszttől, és segítette hozzá weimari mesterét a bachi orgonahagyomány megismeréséhez, s ilyesformán személye jószerint megkerülhetetlen egy Bach-Liszt-tematikájú esten.
