Még soha nem voltam főpróbán, és ettől elég kínosan éreztem magam. Hogyan kell írni egy koncertről, ami nem koncert, hanem... Vagy van olyan, hogy főpróbakritika? - tűnődtem az Arénába tartva. Szerencsére Presser Gábor kevésbé zavartatta magát, és pontosan eligazított, jelezve, hogy a munkafolyamat ezen szakaszában akár az is megeshet, hogy leálljanak és újrakezdjenek számokat, ha valami komolyabb technikai hiba adódna.
De nem adódott ilyen. Más kérdés, hogy annak a lázas izgalomnak sem éreztem nyomát, aminek a kisugárzása azonnali lebilincselést eredményezett volna.
Ilyenkor el-elbámészkodhat az ember. Ahol én álltam, onnan úgy tűnt, hogy a nézőtéren legalább hat-hétezren voltunk, ami pedig a színpadot illeti, az jól láthatóan majd kicsattant a szocreáltól. A vörös lámpás LGT alatt Füst és Rozsdagyár felirat, balról Élüzem tábla, mögöttük félkörívben vasállvánnyal. Ez utóbbinak kettős funkciója is volt: nemcsak a permanens újjáépítést jelképezte, de a fel-felbukkanó tánckar terepéül is szolgált. Jobbról kitüntetett szerepet kapott egy méretes óra is, melynek többnyire álltak a mutatói - de hát mit tehettek volna, ha egyszer kizökkent az idő. A 12-es számjegyet 12.5 követte, azt pedig 13, mintegy a távoli jövőbe mutató időszámítás jeleként.
De egyelőre még a múltban jártunk, sőt annak egyenesen a kezdetén. Azok a percek Barta Tamás megidézésére voltak hivatottak, és nagyon kellettek már, mert ennek köszönhetően érződött először, hogy a próbahangulat koncertbe csap át. Pedig már Jött (előtte) a doktor, aki nagy kedvenc az én koromban.
Aztán kicsit megint leült... Egy pillanatra még az is felmerült bennem, hogy az éppen kitört fotósbojkott szegte kedvét a szárnyalásnak, de valami bajnak mindenképp lennie kellett, gondoltam. És nem a technikával. Az Aréna persze nem tartozik a hírhedten jó akusztikájú helyek közé, de a dob és a basszus gyönyörűen szólt, a sok billentyű is a helyén volt mind, a fúvósok dettó, legfeljebb a szólógitárt kellett keresgélni olykor. A látvány frontján sem merülhetett fel kifogás. Többnyire fekete-fehér filmek pörögtek, tele elegáns poénnal és a retrós képi világot bravúrosan kiegyensúlyozó frissességgel.
Persze még bőven volt idő. Ott tartottunk, hogy Nem adom fel, mikor is egy váratlan fordulathoz értünk. Solti János technós alapú és metsző stroboszkópvillogással kiélezett dobszólója következett. Mint aztán leesett, ennek az indokolta a túlméretezettségét, hogy közben helyszínt válthassanak a zenekar tagjai. Előbb Karácsony János bukkant fel a nézőtér felső karéjában, majd csatlakozott Presser Gáborhoz és Somló Tamáshoz, hogy a küzdőtér közepén megidézzék a Tabán szellemét. Presser azt tervezte, hogy "beültetik" hozzá az Arénát műfűvel, de nem szabadott, így csak a Gyere, gyere ki a hegyoldalba és a Miénk itt a tér révén próbálhattuk azt képzelni, hogy ott heverünk. Több-kevesebb sikerrel. Legalábbis én máshol jártam. Azon kezdtem töprengeni, hogy a Solti-féle szóló stiláris fordulata után miért kellett a térből is kilépni, és miért kellett blokkokba tagolni a műsort, ha folyamatként - mint, mondjuk, 2002-ben "budán - (mindig) magasabbra ívelhetett volna.
Aztán fordulhattunk vissza az igazi színpad felé, Solti és Deli Domonkos dobolására. Ezeket a dramaturgiai kitérőket az a bizonyos méretes óra sem hagyta észrevétlenül, a korábbi háromnegyed ötös állásról negyed tizenkettőre váltott közben. ' tudja, miért.
Az én eddigi LGT-s élményeimhez képest Presser szólópercei is tovább tartottak a kelleténél, de a produkció utolsó felvonására nem lehetett panasz különben. És amikor a fúvóskarral - továbbá bónusz basszussal, billentyűvel, ütőhangszerekkel - megfejelve úgy igazán együtt voltak, akkor tényleg elsöprően veretes hang keveredett ki. És azt boldogan, bármikor...
De ezen a főpróbán úgy összességében nekem nem sikerült az áhított világba ringatnom magam. És azt gyanítom, egy roppant egyszerű "ügyrendi" okból. A kérdés a következő. Ha egy zenekarnak annyi tuti száma van, mint az LGT-nek, és azokra annyi mindenki vevő, és hál' isten minden adott, hogy eljátszhassák, akkor ezt miért kell túlbonyolítani?
Aréna, február 14.
