Kiállítás
H
Percekre a Trafótól, néhány lépésnyire a tömbrehabilitáció során újjászülető belső-ferencvárosi épületektől, egy barackszínű iskola és a lila különböző árnyalataiba öltöztetett Poliház ("ezt az objektumot az Angyali Szolgálat védi") között, egy klasszikusan lerobbant, de romjaiban is méltóságteljes és védett, földszintes ház pincéjében található a Black-Black Galéria. Egy bérkocsis építtette több mint száz éve, pincéi istállóként és kocsiszínként szolgáltak. 1994-ben Gasner Jánossal, az Európa Kiadó és a Sziámi gitárosával talált rá Triceps, a Szabadkáról Budapestre emigrált performer, az egykori Új Symposion szerkesztője, az Opál Színház rendezője, akinek Tsss aláírással jegyzett cikkeire a Narancs szorgalmas olvasói is emlékezhetnek. Senkinek nem kellett, licit nélkül kibérelhették, majd a Merz Alapítvány meg is vette bérleti jogát az önkormányzattól. Hogy kívülről mindezt semmi nem jelzi, az nem a fénytől óvakodó underground szellemből fakad, hanem a jogszabályból. Engedélyük zártkörű művészeti klubra szól: jegyárusítás, büfé, nyilvános hirdetés tilos, ezért nincs kívül semmi jelzés, az utcáról belépni is csak kétrét görnyedve lehet a szénledobó ablakon át (lépcső a belső udvarról visz le). Nem probléma. A 120 centinél alacsonyabb nyílás nem minősül bejáratnak, a klub így teljesíti a zártkörűség követelményét, zárt körben pedig bárki bármivel kínálhatja vendégeit a kiállítások nyitásakor és zárásakor tartott rendezvényeken. Szerencsére most az önkormányzat rugalmasnak tűnik, jövőre remélhetőleg papíron is nyilvánossá válhat a hely.
H
Itt történt, hogy Triceps, élete talán legemlékezetesebb akciójaként, negyven- éves korában, 1995 szeptemberében negyven napra ketrecbe zárkózott. Az éhezőművész című Kafka-novellából inspirációt merítve koplalt (pontosabban minden szilárd táplálékról lemondva böjtölt), némán elmélkedett (látogatóival írásban kommunikált, gondolatait éhségnaplóban rögzítette), és szerepet játszott (az Aszkéta, a Mágus, a Vadállat és a Nagybeteg szerepét).
Itt történt, hogy 1997 júniusában a Magyarországról Kanadába emigrált Monty Cantsin (Kántor István) neoista performansza (hét koldusnak öltözött alak Baszd meg a pénzedet, a lelked akarom táblával álldogált a ház előtt) annyira hatásosra sikerült, hogy a pincében gombák között, bedrótozott fejjel üldögélő s a kicsődített rendőröket suttogásával zavarba ejtő művészt letartóztatták.
És itt nyílt meg majd két éve Aleksandar Zograf kiállítása. Épp áramszünet volt számlatartozás miatt. Ladik Katalin a Balkán Expressz című fónikus költeményét hozta, a zongorát élő preparátumként Gasner a húrok között kucorogva szólaltatta meg. Akkor egyszer nem volt tánc. A néző a rajzok üzenetén túl, közvetlenül is átérezhetett valamit a háborús körülményekből: ha látni akarta őket, gyertyával a kezében kellett egyiktől másikig botorkálnia a sötétben, beázás idején a sártengerben ösvényt képező pallókon és téglákon egyensúlyozva. Most száraz a pince, de tele mindenféle, gondosan elhelyezett limlommal, akár egy elhagyott óvóhelyen. Meg kell dolgozni az élményért, de megéri. (A pince másik traktusában Szombathy Bálint Balkanológia című kiállítása látható, UV-lámpák fényénél.)
H
A Zograf művésznév. Ha úgy tetszik, álnév. Azt jelenti: képíró. A kódexeket készítő szerzeteseket hívták így. Sasa Rakezic, aki a Dzuboks című, nálunk is ismert zenei újságba dolgozott (interjúalanyai között volt például a Residents, Fred Frith és Chris Cutler), 1986-ban vette fel. Az ördög nem alszik, jobbnak látta nem saját néven szignálni a rendszerről nem éppen hízelgő képet festő comicsait, írásait. Rajzcsíkokba mentett álmai a Belgrád szomszédságában lévő Pancsevóból utat találtak a nagyvilágba, megjelentek Amerikában, Kanadában, Ausztráliában, Franciaországban, egyebütt. 1991-ben kezdett háborús naplója nem annyira a fronton, inkább a hátországban történtekkel foglalkozik, a fejekben eluralkodó zűrzavarral, a média működésével. Triceps, aki írt róla a Jump Magazinban, tett egy kört Budapesten is Zograf munkáival. Ki lehet találni, hiába. A Black-Black Galéria mégis meg akarja jelentetni magyarul, önerőből, legalább kis példányszámban. Azt, ahogy a legutóbbi háborút, a bombázásokat az olajfinomítók közelében átélte, e-mail üzenetekben közvetítette külföldre. Ezeket is kiadták Amerikában. A kötetben szerepelt egy fotó is, amely a ferencvárosi tárlat megnyitóján készült.
H
Triceps négy héttel ezelőtt hazautazott, hogy rendes jugoszláv szavazópolgárként a maga szögecskéjét belekalapálja a Milosevic-rezsim koporsójába. Nem vár sokat Kostunicától sem, az is nacionalista, de háború talán már nem lesz. A peremvidéki magyarság hazai támogatásáról is mesélhetne, feleségével együtt huzamos tartózkodási engedéllyel él és dolgozik Budapesten, fiuk itt született, mégsem kaphatott magyar állampolgárságot.
November 7-én, 549 nap után bezár Zograf kiállítása. Az Opál Színház rituális dobszóval előadja Sziveri János Bábel című versét, Ladik Katalin és Paizs Miklós a Balkán Expresszt prezentálja, a Szabadkáról való DJ Nomád Balkán-orientált tánczenével készül (szó van a Sziámi Joy Division-műsoráról is), a közönség pedig alkalmat kap, hogy a helyiség nevét adó színnel feketére fesse, és örökre eltüntesse a képeket. Meg talán Milosevic nyomát is.
Szőnyei Tamás
