Interjú

"Mindent feláldoztunk"

Felix Rodriguez - The Sounds

  • Nagy István
  • 2012. február 16.

Zene

Február 16-án a Dürer kertben adja első magyarországi koncertjét a Helsingborgban és Los Angelesben egyként népszerű The Sounds. A színpadon gyakran nekivaduló, nyíltan biszexuális énekesnő, Maja Ivarsson nevével fémjelzett, elektronikus rockzenét játszó svéd zenekar gitárosát, a képünk bal oldalán látható Felix Rodriguezt ennek apropóján faggattuk telefonon.

Magyar Narancs: Az új lemez, a Something To Die For elektronikusabb hangzású, mint a korábbiak. Ezek a dalok élőben is ilyenek maradnak, vagy ott azért rockosabbak lesznek?

Felix Rodriguez: Nem, az új számokat nagyjából úgy szeretjük előadni, ahogy a lemezen is hallhatod őket. Igazából mindig is elég sok elektronikát használtunk, a kedvenceink között sem csak rockzenekarok szerepelnek. Persze bizonyos részei a zenénknek gitárosabbak - azon vagyunk, hogy megtaláljuk a normális egyensúlyt.

MN: Ez már a második alkalom, hogy a die szó szerepel egy lemezcímetekben. Véletlenül alakult így?

FR: Igen, ebben semmi tudatos nem volt. És hogy én például miért, mi miatt halnék meg? A zenekarért, természetesen, meg a zenéért. Nem véletlenül vagyunk együtt már tizennégy éve. Mi mindent feláldoztunk ezért.

MN: Főleg az elején sokan a Blondie-hoz hasonlítottak titeket. Náluk is van egy szőke énekesnő, a többi tag meg férfi - szerinted van még ezenkívül közös pont?

FR: Nem igazán. Oké, végül is aránylag pozitív, vidámabb típusú zenét játszanak ők is, de kábé ennyi az egész. Biztos egy csomó ilyen együttes van még. Értem, hogy miért hasonlítanak minket hozzájuk, de nem különösebben értek egyet vele. Ilyen alapon mondhatták volna a No Doubtot is.


MN: A zenétek a Carshoz, a korai Talk Talkhoz és OMD-hez, valamint a Duran Duranhez is mérhető. Van ezek között olyan, amivel kiegyezel?

FR: Ez most komoly, hogy a Corrs? Tudod, milyen zenét játszanak egyáltalán?

MN: Nem a Corrs, hanem a Cars!

FR: Ja, jó, az már más! Persze, hallottam ezekről a párhuzamokról, és bírom is egy-két lemezüket - de akkor már leginkább a Duran Durant mondanám. Tulajdonképpen őket hallgatva nőttem fel. Ha a nyolcvanas években voltál gyerek, ezt nem nagyon úszhattad meg. Akkoriban komoly hatással voltak rám, később már nem feltétlenül, bár azért valahol még mindig velem vannak.

MN: Ti számítotok az egyik legkeményebben turnézó zenekarnak. Hogyan lehet ezt bírni fizikailag?

FR: Az évek során azért hozzá lehet szokni rendesen, szóval már nem nagyon okoz gondot lenyomni évi 150 koncertet. Az kell hozzá, hogy imádd, amit csinálsz. Ha az agyadban rendben van ez a dolog, akkor fizikailag sem lehet gond.

MN: Turnéztatok már a No Doubttal, és voltatok a Foo Fighters előzenekara is. Szerinted mennyire tarthatja meg egy zenekar az eredeti hitelességét, ha olyan sikeres lesz, mint ők?

FR: Szerintem simán, és nem látok semmi negatívat abban, ha egy zenekar eléri a stadionszintet. Valljuk be, igazából az összes együttes erre vágyik. A legnagyszerűbb dolog a No Doubttal kapcsolatban az, hogy a tagjai nemcsak klassz zenészek és dalszerzők, hanem remek emberek is. Megtöltik az arénákat, ugyanakkor két lábbal állnak a földön, és nagyon barátságosak. Ha mi is ennyire befutnánk, akkor örülnék, ha olyan normális maradnék, mint ők.

MN: Haverkodtatok is Gwen Stefanival vagy Dave Grohllal?

FR: Egy kicsit. Dave-en Sounds-póló van a Times Like These klipjében, azt természetesen tőlünk szerezte: vett egy pólót a pultnál 15 dollárért!

MN: Állítólag Quentin Tarantino és Britney Spears is szeret titeket.

FR: Biztosan, de nekem ez nem igazán fontos; nem a foglalkozásuk vagy a státuszuk alapján ítélem meg az embereket. Ha Kaliforniában játszunk, ahol eléggé népszerűek vagyunk, gyakran felbukkannak celebek a koncertjeinken. De nem tartom őket különlegesebbnek, mint a többi rajongót.

MN: A második lemezetek után otthagytátok a nagy kiadót. Ezt azóta is jó döntésnek tartjátok?

FR: Mindenképpen. Az ok természetesen az volt, hogy nagyobb kontrollt szerettünk volna a saját részünkről - nem akartuk, hogy a lemezcég mindenbe beleszóljon. Nem akarok olyan üzlet része lenni, ahol mindenáron uralkodni akarnak felettem. Elégedettek vagyunk a mostani helyzetünkkel.

MN: Te alapítottad az együttest. Főnöknek számítasz a zenekaron belül?

FR: Demokratikus együttes vagyunk. A dalokat Jesper és én írjuk, és én belefolyok az üzleti dolgokba is, úgyhogy elég komolyan kiveszem a részem a Sounds működéséből, de végül is ez mindegyik tagról elmondható. Mindenki véleménye egyformán fontos.

MN: Szerinted mostanában melyik a legjobb svéd zenekar?

FR: Mi vagyunk a legjobb svéd zenekar! A legjobbakkal akarok együtt játszani, és éppen ezért a legjobbakkal is játszom együtt. És hogy melyik a második legjobb svéd banda? Talán a Cardigans.

MN: A svédek évtizedek óta jók a popzenében, te miben látod ennek az okát?

FR: Nálunk elég komoly zenei oktatás van már az általános iskolában is, és sok próbahelyet biztosítanak a feltörekvő zenekaroknak: nem nehéz nekiállni valamilyen hangszernek, és van is hol játszanod. Aztán rengeteg brit meg amerikai cucc szűrődik be hozzánk, és nemcsak zene, hanem filmek, tévéműsorok is - nyilván emiatt is beszélünk Svédországban olyan jól angolul. De a legfontosabb, hogy az ember higgyen magában meg a zenekarában. Ha jó akarsz lenni, szinte minden mást fel kell adnod.

Neked ajánljuk