Lemez

mïus: Eigengrau

  • - minek -
  • 2016. május 28.

Zene

Álmos Gergely civilben építész, és többek között hollywoodi filmekben dolgozik – emellett létezik saját zenei projektje, a mïus, amelynek idén ta­vasszal egy jeles német elektronikus zenei kiadónál jelent meg voltaképpeni bemutatkozó lemeze. Mondjuk, ez némiképpen túlzás, hiszen két éve is (akkor még Horányi Juli énekesnővel) kijött egy CD-je Tesselation címen (mi is írtunk róla), de az Eigen­grau (sajátszürke: az a sötét árnyalat, melyet legtöbbünk fény hiányában lát) immár egészen más minőség. A legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy minden ízében gondosan kidolgozott, a teljes album arányait és az egyes, zömmel dal formájú szerzeményeket tekintve is precízen megkomponált zeneanyag: a megszólalás minőségéhez sokat tett hozzá a keverést végző Vári Gábor.

Egy hipnotikus, majdnem ambient darabbal (Eyes Shut) indul a lemez, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Álmos legjobb fegyvere az emberi hang: remek, nemzetközi énekesnő gárdával dolgozott együtt, és rendre precízen, jó hangsúlyokkal illeszti be a vokáltémákat az elektronikus hangkulisszák és a lüktető ritmusok közé. Az amerikai Laura Hahnnal rögzített Broken Word lassú sodrása, a Hegyi Dóri-féle dalok (Delusional, The Hunting) érzelemteli lüktetése, a lengyel Kasia Kowalczyk számcímét életre keltő lomha house (Strobe And Noise) vagy a Jónás Vera hangján megszólaló Weirdo és RRR kirobbanó energiája tökéletes egyensúlyt létrehozva felesel egymásnak. Az utóbbi szinte indusztriális-technós kattogásai viszik a csúcspontra a lemezt, mely minden ízében szívet-lelket melengető hallgatnivaló.

Sonar Kollektiv, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.