Rés a présen

„Nagyobb és hangosabb”

Tarján Zsófi énekes

  • rés a présen
  • 2018. november 1.

Zene

A Honeybeast novemberben az Arénában koncertezik.

rés a présen: Mikor állt össze a Honeybeast?

Tarján Zsófi: A csapat Honey Bee néven alakult 2005-ben, majd tagcserék után 2009-ben lett a jelenlegi neve. 2012-ben csatlakoztam a zenekarhoz. A magyar zenei palettára 2014-ben kerültünk fel, amikor A legnagyobb hős című dalunkkal a döntőig jutottunk A Dal című tévéműsorban.

rap: Kik a jelenlegi tagok?

TZS: A zenekar alapító tagjai közül Bencsik-Kovács Zoltán zenekarvezető, gitáros, szövegíró, Kovács Tamás dobos, Tatár Árpád gitáros. Akik később csatlakoztak: Lázár Tibor basszusgitáros, Kővágó Zsolt billentyűs és én. Bencsik-Kovács Zoltán írja a dalokat, a zenéket, és ő is hangszereli a számokat, én vagyok a felelős a vizuális megjelenésért és a grafikai tervezésért.

rap: Grafikus is vagy?

TZS: Grafikai és zenei végzettségem is van. Előbbit a Visart nevű főiskolán szereztem, a zenei tanulmányaimat pedig a Kőbányai Zenei Stúdióban végeztem ének szakon.

rap: Írd körül a Honeybeast stílusát!

TZS: Elég eklektikus, mert a dalainkban fellelhetők a népies elemek, a hangszerelésben pedig a vonósoktól az elektronikus hangzásig minden megtalálható. Mi a próbateremben úgy hívjuk, hogy Honeybeast-stílus, ami a zenekar tagjainak és dalszerzőjének az ízléséből áll össze. Bencsik-Kovács Zoltán szereti a Pink Floydot, a Coldplayt, a Clean Banditet, de ezenkívül olyan klasszikus zeneszerzőket is, mint Debussy és Stravinsky, de alapvetően egy dzsesszgitáros.

rap: Milyen albumokat tudtok magatok mögött?

TZS: Az első lemez a Parazita, még nélkülem, 2010-ben jelent meg, aztán már velem 2014-ben A legnagyobb hős című, majd 2015-ben a Bódottá és 2017-ben a Súlytalan. A legújabb lemez az Élet a Marson pedig idén jelent meg, és kicsit más. Míg az eggyel ezelőtti lemezen inkább akusztikus hangszerelésű dalok voltak, ezen nagyobb hangsúlyt kapott az elektronikus, modernebb hangzás.

rap: Mi az, ami egységes a dalaitokban?

TZS: Szerintem minden dalnak nagyon erős szövegvilága van, és ez nem is fog változni. Alapvetően három csoportra lehet osztani a dalokat a témák szerint: párkapcsolatok, társadalomkritika és a kettő összegzése, ami már szinte filozófia. Utóbbiak közül a koncerteken kevesebbet adunk elő, mert nem feltétlenül bulisak, inkább elgondolkodtatók. Igaz, hogy ott van például a Súlytalan című dal, ami ez a kategória, mégis tud bulis lenni, ha akarjuk.

rap: Az Arénában, a nagykoncerten lesznek ilyen dalok?

TZS: Az Arénában november 21-én minden lesz. Olyan kontextusban fogjuk előadni a dalokat, mint egy szimfonikus vagy egy progresszív koncertet, pontosan az említett témakörökre felosztva.

rap: Miért az Arénát választottátok, nem túl nagy az?

TZS: Merész döntésnek tűnhet, pláne, hogy csak 2014 óta vagyunk ismertebbek. De 2016-ban volt az első sympHoney koncertünk az Erkel Színházban, és egy hónappal az előadás előtt elkelt az összes jegy. A tavalyi sympHoney turné teljes telt házzal ment Magyarország nyolc nagyvárosában. Ez felbátorított minket, hogy bevállaljunk egy Arénát.

rap: Hogyan készültök fel?

TZS: Novemberben várható az eddigi legszigorúbb próbaidőszakunk, amikor folyamatosan össze leszünk zárva. A műsor szerkezete már megvan. A Budafoki Dohnányi Zenekar kísér minket, és a  Voice Station kórus tart velünk, akik tavaly is ott voltak a turnén és előtte az Erkel Színházban is. 70 ember lesz a színpadon. Nagyobb és hangosabb koncert lesz, mint az eddigiek, és minden eddiginél komolyabb látvány is lesz.

rap: Vágysz ezenfelül az idén még valamire?

TZS: A legtöbb zenésznél a bakancslistán van egy arénás koncert. Jelen pillanatban ez a prioritás. Utána leheveredni egy tél eleji reggelen egy pokróccal, a teámmal meg a kiskutyámmal, és nem csinálni semmit.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.