„Ne gondolkozzon senki, csak játsszon”

Delov Jávor, Random Trip

Nyolc éve hallhatta először a közönség a más-más együttesekből érkező zenészek, énekesek és rapperek improvizatív produkcióját, a Random Tripet, ami újabb és újabb résztvevőkkel azóta is pörög, sőt az események szervezői már egy lemezt is megjelentettek. A projekt ötletgazdájával, Delov Jávor dobossal beszélgettünk.

Magyar Narancs: Milyen céllal indult a Random Trip?

Delov Jávor: Alapvetően egy zenei játszóteret akartam magamnak, mert ugyan többször voltam vendég improvizatív klubesteken, azok általában jazzes, instrumentális dolgok voltak. Tulajdonképpen hiányérzetem volt, amit énekesek, rapperek bevonásával akartam kiküszöbölni. A Random Tripben igazából ennyi az innováció, meg legfeljebb az, hogy az eseményeken fontos szereplő az aktívan tevékenykedő dj, akinek a koncertek előtt és után jut feladat. Dj Q-Ceevel régebben több zenei formációban dolgoztunk együtt, így egyértelmű volt, hogy vele vágtam bele. Nyolc éve mi ketten vagyunk csak állandó tagok.

MN: De mellette játszol több zenekarban, és vannak önálló projektjeid is.

DJ: Játszom a Tintanyúl Zenekarban, ami gyerekeknek szól, és a Turbóban, ami két teljesen különböző formáció: az egyikben halkan, a gyerekekre figyelve kell zenélni, a másik az energiáról és az őserőről szól, olyan, mint egy vulkánkitörés. Noha ezek eltérő dolgok, a cél ugyanaz: legyen benne valami, amitől jól, sőt jobban érzem magam. Például nagyon szeretek hangosan játszani, de a gyerekzenekarnál rá kell kényszerítenem magam arra, hogy halkabb legyek. Ez sokszor nehéz, akár kényelmetlen is lehet, de roppant izgalmas. Nekem attól kerek az életem, hogy ennyi mindent csinálhatok. Nagyon unalmas lenne egy zenekarban játszani.

MN: A Random Trip is unalom­űző?

DJ: Az mindennek az esszenciája, abban minden benne van. Igazából az a lényeg, hogy ne gondolkozzon senki, csak játsszon, hozza a lelkesedését és a jókedvét, mert nem is lehet ezt másképp. Például elképzelhető egy zenei megoldásról, hogy jól működik, végül mégsem úgy hat, mint két héttel korábban más formációval, más zenészekkel. Persze éppen ettől lesz izgalmas az egész.

MN: Egyáltalán nem próbáltok a koncertek előtt?

DJ: A beálláskor zenélünk együtt először, de azt a pár percet leszámítva tényleg nem. Persze van, aki lelkiismeretesen meghallgatja az aznap esti énekesek, rapperek anyagait, hogy ne dobjon fel hangszeresként olyan test­idegen témákat, amivel egy vokális zenész nem tud mit kezdeni. De ha valakinek fogalma sincs arról, hogy a másik mit csinál, az sem baj. Talán lefutunk pár felesleges kört, mire mindenki kinyílik, de utána működni szokott a produkció. Például életemben nem hallottam még olyan érdekes vokális interakciókat, mint amikor a Basement Jaxx énekese volt velünk, és soha olyan meglepettek nem voltunk, mint amikor Dub FX pattant a színpadra.

MN: Fel tudnál idézni egy igazán jól sikerült fellépést?

DJ: Azért nehéz erre válaszolni, mert előfordul, hogy nagyon jól érezzük magunkat a színpadon, nekünk fantasztikus a buli, vagy hogy úgy érzed, egyéni világcsúcsot állítottál be koncentrációban, alázatban, zenei megoldásokban, de a közönségnek annyira nem jön be. Ha csak egy fellépést lehet kiemelni, akkor az idei Strand Fesztivált mondanám, ahol a rohanás ellenére is az egyik legkerekebb koncertet adtuk, többek között Barabás Lőrinccel és Zentai Márkkal. Attól volt varázslatos, hogy összeértek a szálak, a közönség és a zenekar is úgy érezte, másfél óráig tartó folyamatos csoda történt. De minden alkalommal történik valami, amiért megéri csinálni.

MN: Mi van akkor, ha mégis úgy érzitek, hogy valami kezd félremenni?

DJ: Megpróbálunk olyan, érdekesebb zenei labdákat bedobni, amitől valami beakad a többieknek. Persze előfordulhat, hogy valaki kilóg az egészből, de alapvetően jó megérzéseim vannak a zenészekkel kapcsolatban; ki kivel tud együtt zenélni úgy, hogy az inspiráló legyen.

MN: Volt már abból sértődés, hogy nem hívtatok meg valakit?

DJ: Biztos volt, bár ennek több oka is lehet. Noha próbálok topon lenni a hazai zenei életben, sok mindenről nem tudok, és persze az is előfordulhat, hogy nem tudom elképzelni egy-egy zenészről, hogy jól érezné magát egy ilyen improvizatív formációban.

MN: Folyamatosan monitorozod a hazai zenei életet?

DJ: Igen, de jobban kellene csinálnom. Sok olyan visszajelzést kaptunk, hogy mindig ugyanazok lépnek fel a Random Tripen. Valóban vannak visszatérők, bár ilyenkor is igyekszünk változtatni a felálláson. Idén már kifejezetten odafigyeltünk arra, hogy legyen mindig egy-két új ember is.

MN: Előfordult már, hogy egy-egy fellépés hozott össze zenészeket?

DJ: Sok koprodukció született, de például Kiss Tibi találkozása Andy Heflerrel, a Kéknyúl zenekar énekesével azt eredményezte, hogy egy időben a Kéknyúl lehetett a Quimby előzenekara. A Random arra is jó, hogy ha jól érzi magát két zenész együtt, sőt a színfalak mögött is, akkor elkezdjenek valamit közösen összehozni.

MN: Mostanában egyre gyakrabban hívtok meg külföldi zenészeket. Nemzetközivé válhat a Random Trip?

DJ: Nekem ez lenne a célom, de még nem aknáztuk ki a lehetőségeket. Idén játszottunk Rómában, ami hatalmas élmény volt, régebben háromhavonta Bécsben is felléptünk, de az most megszakadt, mert a város inkább a dj-kultúrának ad teret, és az élőzene háttérbe szorult. Vannak erdélyi turnéink, jövőre szeretnénk eljutni a Felvidékre is. Nem könnyen kategorizálható, amit csinálunk, külföldön nem is tudják, pontosan mit játszunk és kikkel, így még nehezebb. Azt gondolom, hogy lehetne a jövő zenéje is az efféle hozzáállás, bár tudom, hogy a világ nem ebbe az irányba megy, hanem épp ellenkezőleg, a minél könnyebben emészthető zene felé.

MN: Idén Zenehíd címmel lemezetek jelent meg. Nincs ebben némi ellentmondás?

DJ: Sokszor elvesznek a jó zenei megoldások és formációk, ezért amikor felmerült, hogy készíthetnénk egy lemezt, mindenki igennel voksolt. Persze a számok itt is random születtek: a stúdióban vagy koncerten rögzítettük a dalokat, melyek a lemezbemutató nagykoncertünkön debütáltak élőben – hat­ezer ember előtt. Néha felidézzük őket remix jelleggel egy-egy eseményen, illetve most az őszi szezonban egy daljátszó koncertsorozatunk fut év végéig az A38-on. Mivel azonban továbbra is a színpadon szeretnénk a zenét kitalálni, szó sincs arról, hogy ezentúl csak ezeket a dalokat játszanánk. Ez a lemez tulajdonképpen egyfajta zenei korlenyomat ötven alkotóval, Dés Lászlótól Palya Beáig, Tátrai Tibortól Wolfie-ig és még sorolhatnám sokáig… Egy jó emlék arról, hogy 2016–2017 környékén hogyan ismerkedtünk egymással.