„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.” Ha már a múlt héten regénykezdetet idézett ajánlónk, hát álljon itt most is egy tömör, ám erős felütésű első bekezdés, hiszen ehhez most még jó ürügyünk is kínálkozik. Simon Izabella és Várjon Dénes immár hagyományos zeneakadémiai fesztiválja, a kamara.hu programja ugyanis idén az Utas és holdvilág jegyében fogant. Szerb Antal méltán kultikus tiszteletnek örvendő Itália- és szökésregénye mindjárt az első – többek közt Keller Andrást, Kolonits Klárát és Perényi Miklóst vendégelő – koncerten alkalmat kínál Csajkovszkij Firenzei emlék című művének megszólaltatására (Solti terem, november 14., hét óra). Elvégre ő is őrzött magában titkokat és nosztalgiát Itália iránt, no és ő is pár kurta hét után világgá szökött (és ráadásul végérvényesen) a házasélet elől, kínjaira ekképp panaszkodva: „Amint lezajlott az esküvői ceremónia, amint először maradtam kettesben a feleségemmel, érzékelve, hogy a sorsunk az elszakíthatatlanul közös élet, hirtelen rá kellett jönnöm, hogy ő nemhogy nem kelt bennem baráti érzéseket, de egyenesen gyűlölöm, a szó szoros értelmében. Rádöbbentem, hogy lényem legjobb része, a zenei tehetség, végérvényesen elpusztul ilyen körülmények között. A jövőbeli sorsom szánalmas vegetációnak látszik, elviselhetetlen, silány komédiának… A feleségem semmiben sem bűnös, nem ő erőszakolta ki a házassági köteléket. Éppen ezért nem mondhatom meg neki, hogy nem szeretem, kegyetlen, barbár dolog volna. Marad a színlelés. De egy egész életen keresztül színlelni, az a legnagyobb gyötrelem. Hogy gondoljak most egyáltalán a munkámra? Teljesen kétségbe vagyok esve, és ami még rettenetesebb, nincs, aki támogasson és biztasson. Szenvedélyesen vágyom a halál után…”
Szegény Csajkovszkijnak hatalmas tehetsége volt a szenvedéshez, de közös szerencsénkre a zeneszerzéshez is, amit szerda este az Óbudai Danubia Zenekar koncertjén ugyancsak észbe vehetünk majd (Zeneakadémia, november 13., fél nyolc). Ott a Mozartiana elnevezésű 4. (G-dúr) szvit fog megszólalni tőle, a száz esztendeje, 1919-ben született Galina Usztvolszkaja 1. szimfonikus költeménye meg a Jupiter-szimfónia társaságában – Vajda Gergely vezényletével.
Ugyanezen az estén a Müpában ellenben egy olyan zeneszerzőé lesz a kizárólagos főszerep, akinek Olaszhon nem a nosztalgia és az elvágyódás közege volt, s akinek sohasem volt számottevő titka. Giuseppe Verditől újra csak a Requiem hangzik majd fel, immár pár nappal a dömping után: Sümegi Eszter, Gál Erika, Fekete Attila és Palerdi András szólistakvartettjével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és Énekkarával, valamint a vezénylő José Curával (Nemzeti Hangversenyterem, november 13., fél nyolc). Mindeközben csupán alig néhány méterrel és egyetlen teremmel arrébb akár Szefcsik Zsolt együttesével, az Erdődy Kamarazenekarral is tölthetjük az időt, kiválólag azért, hogy meghallgassuk Gyöngyösi Levente III. divertimentójának ősbemutatóját (Fesztivál Színház, november 13., fél nyolc).
