Interjú

„Néha jó hallgatni”

Philippe Herreweghe karmester

Zene

Hetvenhat évesen is sokfelé és sokféle programot vezényel, de Händelt és Vivaldit például sosem. Budapestre Beethoven Missa Solemnisét hozta el az együtteseivel. Régi- és kortárs zenéről, az énekesek kiválasztásáról és az élet fontos dolgairól beszélgettünk vele, de szóba került a biciklizés is.

Magyar Narancs: A Collegium Vocale Gentet több mint fél évszázaddal ezelőtt alapította, kamarakórusként. Azóta több formációban is megjelent az együttes.

Philippe Herreweghe: Hosszú és nagyon szerteágazó történet a miénk. Az együttes a régizene-mozgalom egyik első együttese volt. Hamar felfigyeltek ránk, egyik első nagy munkánk során az összes Bach-kantáta felvételében vettünk részt, erre Nikolaus Harnoncourt és Gustav Leonhardt hívott meg minket. De Bach sok más vokális művét is énekeljük, és fel is vettük.

MN: Bach-specialistának tekintik önt.

PhH: Mások lehet, de én nem tekintem annak magamat. Természetesen van egy saját olvasatom Bachról, s az szintén sokat változott, de a repertoárunk ma már nagyon széles, Gesualdótól Kurtágig.

MN: Több más együttest is alapított Európában, például a kórussal azonos nevű zenekart is. Nemzetközi együttesek.

PhH: Nagyon jó a viszonyunk egymáshoz, igazán baráti. Ez persze nem haverkodós barátság, nem is lehetne az, hiszen egy zenei együttesben, bármennyire demokratikus is, egy emberé, a vezetőé a végső felelősség, én felelek az eredményért, épp ezért sokkal többet is keresek, nagyjából négyszer annyit, mint ők. Ez ugyan egyáltalán nem kirívó, egyes karmestereknél akár negyvenszeres is lehet a szorzó.

MN: Mit tart a Collegium Vocale fő jellegzetességeinek?

PhH: Mint a régizenét előadó kórusok általában – ma sincs sok belőlük –, mi is a szöveg­orientált, nagyon átlátszó hangzásra törekszünk. Ehhez kisszámú, de szólista minőségű énekes kell. Sok előadásunkban valóban a kórusból lépnek elő a szólórészeket éneklő énekesek. De a kezdetek óta, a repertoár kiszélesedésével sokat változott az együttes, nincs állandó tagság, sokkal inkább egyfajta bureau vocalként működünk, sok-sok énekessel. Ez lehetővé teszi azt, ami számomra nagyon fontos, hogy minden darabhoz külön válogassuk össze a hangokat, hiszen nem lehet ugyanazzal a hanggal énekelni Mozartot és Monteverdit, sőt Brahmshoz és Mendelssohnhoz is másféle hang és másféle intelligencia kell. Az énekeseink nemcsak a hangjukat, hanem a személyiségüket, a kultúrájukat is hozzák, és én örömmel veszem, sőt elvárom a kreativitásukat. Kell, hogy ismerjék az adott zenei korszakot, a zene kontextusát, gyökereit és a kor művészetét. Ez az előadásukban is hallatszani fog.

MN: Ehhez a sokféleséghez nagy merítés kell.

PhH: Két sienai intézmény, a Banca Monte dei Paschi és az Accademia Chigiana támogatásával és közreműködésével állandóan keressük a tehetséges fiatal énekeseket. Évi tizenkét meghallgatáson, Londonban, Madridban, de Budapesten is, nagyjából ötszáz énekest hallgatunk meg. Ez persze óriási munka, de nem én csinálom, hanem a nagyszerű asszisztensem, aki maga is énekesnő, ismeri az elvárásaimat, és megvan az ehhez kellő füle és ízlése. A kiválogatott énekesekkel három évig intenzíven dolgozunk. Utána szétszélednek, de tudunk közülük válogatni, amikor szükségünk van rájuk. Beethoven Missa Solemnisében, amelyet Budapesten is előadunk, ötvenen énekelnek, tizenhét különböző országból. Mind hivatásos énekesek, akik szólóéneket tanultak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.