Interjú

„Nem kell annyit pakolni”

Bernáthy Zsiga elektronikus zenész

Zene

Édesapja, az éppen 11 éve elhunyt Bernáth(y) Sándor mellett kezdett zenélni, s bár már 28 éve alapember a honi elektronikus tánczenei színtéren, mostanában is meglepő és izgalmas produkciók részese – ezekről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Édesapáddal közös technozenei duótok (Bernathy & Son) 1994 novemberében indult. Először ő mutatott ilyen zenéket neked?

Bernáthy Zsiga: Ez azt hiszem, kölcsönös volt. Én mindig is ilyen számítógépész típus voltam: tíz­éves koromban kaptam egy kis gépet, és bár nem tudtam, hogy mi az, annyira érdekelt, hogy leültem elé, és azóta sem álltam fel. Akkor még elektronikus zenéről szó sem volt, hallgattam a kazettákat, csak olyan zenéket, amelyeket apám mutatott, és azok között rossz nem akadt. Erre mindig ügyelt, és én is próbálom ezt a hagyományt őrizni.

MN: Figyelemmel követted, hogy ő milyen zenéket csinált a kilencvenes évek elejéig?

BZS: A Bizottság a korom miatt kimaradt, de később, amikor már tudatosan hallgattam zenéket, akkor az Anyácska Ezüst Hangja (Matuska Silver Sound) volt az első zenekara, amire már felfigyeltem. Ez nem is csak a zenéről szólt: minden koncert egy performance volt, gyönyörű díszletekkel, amelyeket ő festett saját kezűleg. Rocknak már nem volt nevezhető, de még elektronikusnak sem, habár volt benne dobgép és Commodore 64-es számítógépes zenei alapok. Amikor először kerültem közelebb szintetizátorokhoz, akkor kiderült, hogy meg is tudom szólaltatni őket. Először egy Yamaha DX–7 – mint utólag kiderült, legendás hangszer! – volt az, amelyből már sikerült saját hangokat kihozni. A gépészetben én voltam otthon, apám meg hozta az ötleteket sorra. Először ez csak játék volt a részemről: akkoriban még rendes punk tiné­dzser voltam. Emlékszem, hogy egyik este még buli volt nálunk, másnap beültünk az autóba hármasban, Széll Lacival, apám gyerekkori barátjával, akinek lemezboltja volt Németországban, és mikor kiértünk, gyakorlatilag egy partin találtuk magunkat, amelyet a lemezbolt alatti pincében tartottak. Ment ez a varrógépzene, fura volt, hogy nem volt hozzá szöveg. Hallgattam, táncoltam, közben meglepett, hogy alig isznak alkoholt, nincs egy fekvő részeg sem a sarokban. Következő nap mentünk tovább Berlinbe, egyenesen az 1994-es Love Parade-re, ahol 800 ezren partiztak, táncoltak egyszerre, színes, papagájtarka ruhákban. A következő utunk már egy hangszerboltba vezetett, onnantól kezdve már nem is volt kérdés: eldőlt a sorsunk. Apám is azt mondta: fiam, ezt kell csinálnunk!

MN: Mennyire volt drága mulatság beszerezni minden szükséges berendezést?

BZS: Néhány, már ereklyének számító alap elektronikus hangszerhez szinte ingyen jutott hozzá (például zenekari társától, Mészáros „Sunyó”-tól), de egy igazi TB–303-asra sokat kellett vadásznunk, és végül csak rohadt drágán tudtuk beszerezni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.